Hogyan állítsam le a cikázó gondolataimat és a kétségeimet?

21 éves lány vagyok. Az önbizalmam a helyén, a testemmel is ki vagyok békülve. Eddig középiskola mellett minden szabadidőmet a sport töltötte ki, szinte láthatatlan voltam a fiúknak. Nyár elején mentem el az első randimra, ami amúgy elég kellemetlen volt a sráccal és még utána rögtön pontot raktam a végére. Azóta is többször voltak próbálkozásaim, sokakkal csak a beszélgetésig jutottunk el. Volt egy srác, akivel találkozó is meg volt beszélve, de a távolság és az egyetem miatti korlátozott szabadidő megrémítette és visszakozott…

Eddig akikkel lehetett volna bármi is, ők kicsit sem vonzottak (se testileg, sem pedig a személyiségük), az én részemről semmi érzelem nem volt, bele sem kezdtem ezekbe.

Most viszont egyetemen az egyik végzős sráccal még szeptemberben elkezdtünk irogatni. Konkrétan a semmiről beszéltünk, aztán meg is szakadt. Élőben csak elrohantunk egymás mellett, mert a kolesz közös, de nekik teljesen máshol vannak az óráik teljesen más időben, mint nekünk… Viszont csütörtökön találkoztunk egy buliban, mindketten ittunk, bár én ahhoz képest nagyon is józan voltam. Nem beszélgettünk sokat, én már nagyon fáradt voltam. Viszont amennyit és amit beszéltünk, meg a korábbi beszélgetést visszagondolva nem vagyok neki közömbös és még akkor éjszaka randira is hívott. Ezt azóta tiszta fejjel átbeszéltük, majd ha megyünk vissza az egyetem miatt, akkor el is megyünk. Viszont így, hogy végülis tudom a szándékai egy részét, valahogy nem visz rá a lélek, hogy ha ír rögtön válaszoljak. Míg nem tudtam, addig mindig hamar ugrottam, hogy na de jó, végre visszaírt, most már nem. Azt tudom, hogy félek egy kapcsolattól, mert teljesen új a helyzet, nem csak én számítok benne. Szóval az ok meg is van, erre a válaszolós dologra. Meg a másik, hogy kicsit megrémít, hogy azon az este nagyon jól éreztem magam vele és a közelsége is jól esett. Mikor megölelt, teljesen nyugodt lettem és csak kettőnkön gondolkoztam és azon, hogy hogyan tovább… Illetve az estének a vele töltött része pörög mindig vissza azóta is a fejemben. Az teljesen biztos, hogy alig ismerem. Nem fogok már senkinek kisregényt írni az életemről és inkább az ilyen jellegű beszélgetést meghagyom élőben. De addig, amíg nem találkozunk, a mindennapi dolgainkról végülis beszélünk, illetve innen el is kanyarodunk mindig, csak mélyebb beszélgetésekbe nem megyünk bele…

Ez idáig szép és jó, de ma megyek vissza. Félek a találkozástól, attól is, hogy esetleg mégsem úgy gondolja, ahogy eddig. Hogy csak a pia miatt mondott bizonyos dolgokat és amiatt volt a viselkedése is. Viszont az igaz, hogy mindig ír és érdeklődik. A találkozást is ő hozta újra szóba.

Az biztos, hogy nekem bejön és vonzónak is tartom. Szívesen találkoznék vele. De hajlamos vagyok túlagyalni a dolgokat és a peltykák is nagyon gyorsan mennek végig az egyetemen. Félek mások véleményétől és attól, hogy ha esetleg nem lenne belőle semmi kínos lesz egymást kerülgetni.

Ez most lehet gyerekes, lehet a semmit agyalom túl, lehet teljesen alaptalan. Az biztos, hogy mindig valamin jár az agyam. Vagy ezeken a mi lesz ha… vagy pedig a csütörtök esténken és azon amit mondott vagy csinált… Hogy állíthatnám le a kattogást és az újabb kétségeken való rágódást? És valahogy az újtól való félelmet is el kéne tűntetni a képből. Valami ötletetek vagy jó tanácsotok van?