Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félénk férfival hogy "kell" bánni randiidőszakban?
Interneten ismerkedtunk meg, elég hamar elhívott randizni, ami meg is valósult. Jól éreztem magam és úgy vettem észre, hogy a szimpátia kölcsönös volt. A testbeszéde alapján eléggé zavarban volt,félénknek tűnt, bár nek tudom, miért. Kapcsolati múltról nem volt szó, így fogalmam sincs, mikor volt neki kapcsolata, ha volt egyáltalán. Persze, ez nem is lényeg.
Illetve, kicsit régimódibb típus, ahogy észrevettem, gondolok itt a közösségi médiára. Egyáltalán nem posztol, nincs millió ismerőse, vagy követése, aminek én kifejezetten örülök. Viszont miután a randit megbeszéltük, alig beszéltünk írásban, már - már féltem is a randitól, hogy így milyen lesz. De szerencsére nagyon jól elbeszélgettünk mindenféle témáról, úgyhogy nem volt gond. Búcsúzáskor is úgy tűnt, hogy eléggé meg van illetődve. Mondta, hogy jól érezte magát, örült és majd beszéljünk. Mivel félénknek tűnt, így jelzésértékűen én írtam neki, amire válaszolt is, de azóta nem beszéltünk.
Nem szeretnék tapadni, meg ilyesmi, meg az is lehet, hogy félreértettem a helyzetet és mégsem voltam neki szimpatikus. :D nem tudom. Mivel a randi előtt sem írt sűrűn, így betudom egyelőre annak, hogy nem annyira írkálós, meg dolga is van, azt tudom. De mit gondoltok, "kell" - e egyebet tennem, amennyiben tényleg csak félénk, vagy elég volt az, hogy megkerestem én randi után? Vagy csak simán nem tetszettem neki? :D
Mi a véleményetek?
36 éves egyébként, én 27.
Nárcisztikusokat kerülöm, olyan volt az exem..
Igen, egyenként egyetértek azzal, ha egy férfi igazán akar, akkor lép. Csak azt nem szoktam érteni, hogy randi végén akkor miért kell úgy tenni, miért kell arra utalást tenni, hogy lehet számítani folytatásra.,, jól éreztem magam",, beszéljünk majd",, majd még találkozzunk ".
Teljesen értem és el is fogadom a ghosting lehetóséget, mert ilyen világban élünk. De azt nagyon nem szeretem, ha valaki folytatásra való utalást tesz teljesen magától randi végén, amire senki sem kötelezi, majd eltűnik. El lehet válni úgyis, hogy köszönöm, hogy eljöttél, örültem. Minden jót. Ebből egyértelmű számomra, hogy ennyi volt. Ennyire azért nem kéne fatökűnek lenni. Igen, ennél valóban jobb, ha valaki a szemembe mondja/leirja, hogy részéről nem volt meg a plusz. Bírom az elutasítást, de a randi utáni időhúzást, 1-2 üzenetes értelmetlen üzengetést nem. Na mindegy.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!