Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek mi a leggázabb randi története?





1) amikor azzal ért véget a romantikusnak indult második randi hogy egy hajléktalanra kellet kihívni a mentőket, bevárni, segíteni. Meglepő, de lett harmadik
2) nagyon jó elbeszélgettem valakivel, aki kifejezetten vékony volt a képeken, és előre írta hogy 5-6 kilót felszedett a karantén alatt, ez nem is zavart, amíg oda nem értem. Mondta hogy késik a vonata, én húsz oerccel hamarabb ott voltam és vártam. Kiderült hogy végül nem késett és egymás mellett vártunk a másikra, mert nem ismertem fel a plusz 20+ kilóval, az arca is totál más volt. (Ő a telefonját nyomkodta, fel se nézett). Mikor megbeszéltük a randit, Ragaszkodott hogy hol találkozzunk majd élőben mikor megkérdeztem mi lesz, rámbízta hogy merre akarok menni. Pár percre rá meglátta a lépcsőt és közölte hogy inkább a másik irány, a lépcsőzésben elfárad (nem volt több egy aluljárónyi lépcsőnél). És a két kedvenc részem közül az egyik egy pacsi! elköszönés. Megírtam neki aznap hogy nem volt rossz a randi, de nincs meg a kémia. Erre visszakérdezett, hogy az mit jelent 🤦




















Ilyen már velem is volt. Rendelt vagy 3 whiskyt magának, én 1 pohár bort ittam, aztán kiderült 1500 van nála, ugye kipótolom? 😀
De még csak nem is az, hogy rosszul emlékezett vagy valami, tudta végig, hogy a sajátját sem tudja kifizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!