Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi az eddigi leggázabb/legviccesebb/legérdekesebb társkeresős sztoritok?
Lehet pozitív vagy negatív is, kezdem akkor.
1. Megismerkedtem egy sráccal, és megbeszéltük, hogy valamelyik nap találkozom vele. Így is lett, viszont ahelyett, hogy elmondta volna a teljes nevét az elején, már egyből csókolóztunk, és úgy néztünk ki, mint akik legalább 3 hónapja járnak. Lett is belőle egy kapcsolat, ami pont a kapkodás miatt nem lett túl hosszú.
2. Találkoztam egy elmondása szerint 30 év körüli sráccal, nála, mert a Covid miatt máshogy nem lehetett megoldani. Viszont véletlenül megtaláltam az igazolványát, amiből kiderült, hogy valójában 40 éves elmúlt, arról nem is beszélve, hogy a gépét is bekapcsolva felejtette, amin látszott, hogy valaki más szívecskéket küldözget neki.
3. Megbeszéltük a találkozó helyét és időpontját. Előtte rám ír, és közli, hogy neki nincs kedve most max. 15 km-t buszozni.
4. Egy nagyon fontos dolgot elmondtam neki előtte, hogy ha ebben nem értünk egyet, ne húzzuk egymás idejét. Azt mondta, hogy megérti. Jól alakult a randi, úgy éreztem, hogy szimpatikus vagyok neki, erre a végén közli, hogy na de ő azt a bizonyos dolgot, amit megbeszéltünk, mégiscsak másképp látja, mint én.
"Viszont véletlenül megtaláltam az igazolványát, amiből kiderült, hogy valójában 40 éves elmúlt, arról nem is beszélve, hogy a gépét is bekapcsolva felejtette, amin látszott, hogy valaki más szívecskéket küldözget neki."
Veled randizni is elég gáz lehet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!