Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek emiatt rosszul kellene éreznem magam?
Sziasztok, összejöttem egy sráccal, de mikor még csak randizgattunk - pontosabban az első randit is tökre húzta, meg az első randi után a másodikra hívást és tökre elbizonytalanított - és azidő alatt volt egy másik srác aki irogatott, így az első randi után (ahol nem történt semmi), elfogadtam egy kávés/sétálós meghívást a másik sráctól - aki nem tetszett és a tali után megmondtam hogy nem szeretnék semmit. közben az első randis srác hívott ismét, és vele összejöttem így utólag rosszul érzem magam hogy valójában semmi szükség nem lett volna a másikkal azzal a kávés "randira", sőt inkább megerősített hogy az első randis srác mennyire tetszik. Egyik barátnőm szerint nem volt szép dolog hogy több vasat tartottam a tűzben, a többiek erre azt mondták nincs ebben semmi, legalább megerősített a döntésben- csak nyilván a most már barátom nem tud erről, igaz, sokkal később is mondtuk ki hogy járunk, 3 hét randizás után.
Csak nem tudom szerintetek ez ilyen nagy hiba volt?
23L
Egyáltalán nem csináltál semmi rosszat, ne érezd rosszul magad.
Egy randi után még semmi közöd nem volt a barátodhoz, meg ráadásul a másik sráccal is csak beszélgettél egyet.
"Egyik barátnőm szerint nem volt szép dolog hogy több vasat tartottam a tűzben"
Gondolom ő mindig kizárólag egy férfival ismerkedik :)
Ezzel szerintem semmi baj. Ismerkedesi szakaszban mindenki valogat eleve es szűr.
Nekem a bajom ott volt az ilyenekbol mikor egy egy veyzekedesnel vagy konfliktusnal ezekkel érvelnek hogy anno miert engem valasztott miert nem a masikat. Szerinte el.baszta. es jonnek ezzel a mi lett volna ha dolgaikkal.
Ahelyett hogy meg lenne beszelve oldva a konfliktus. Az ilyen dolgok viszont allandoan a kapcsolatban lesznek mint arnyékolo felho.
Mint regrn a Mezga csalad meseben. Hogy miert nem a hufnagel Pistihez ment az asszony felesegul.
Aki ennel erettebben gondolkodik az viszont nem akadna fent H A dolgokon, plane nem azzal tamadná a párját.
*szoval mikor parkapcaolatban ilyet vágnak hozzam hogy megbanta hogy engem valasztott anno, azt aljas dolognak tartom.
Nem teszem hozza hogy pl valszeg az a csaj már rég sobott volna teged,(en meg lenyelem a dolgait), de marhara irrital
Szerintem ebbe semmi rossz nincs. Persze, ha az embernek tetszik valaki, mondjuk a 2. srácnak te és kiderül hogy az illetőnek (neked) meg ő nem, vagy esetleg más jobban, az rosszul esik, de itt nincs hűségi fogadalom.
Adtál neki esélyt de amint láttad nem lesz belőle semmit, korrekt voltál és közölted.
A már barátoddal sem tettetek akkor gondolom hűségi nyilatkozatot, nem csaltál meg senkit.
Nyugi.
Szerintem felesleges lenne "bevallani", igazából ezzel ellene nem követtél el semmit.
Egy Almási Kitti idézetet írnék neked:
"Érdemes megtanulnunk egy mára szinte feledésbe merült, egyáltalán nem trendi, viszont hihetetlenül hasznos aranyszabályt: nem kell mindent kimondani. Van, amit jobb, ha megtartunk magunknak, de legalábbis alaposan megfontoljuk, mennyit és milyen módon osztunk meg belőle. Nem kell aggódni, önmagában ettől még senki sem lesz őszintétlen - csak tapintatos. Úgy veszem észre, ezt a kettőt ma gyakran összekeverjük vagy összemossuk, pedig alapvetően fontos különbségről van szó."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!