Rosszul kellene éreznem magam emiatt, hogy így választottam párt?

A barátommal nem régóta vagyunk együtt. Az első randin teljesen elvarázaolt, nagyon jól kijöttünk, tetszett is külsőre, figyelmes volt, nagyon megtaláltuk a közös hangot a beszélgetésben, szóval rendben voltak azok az alap elvárások, amik szerintem mindenkinek fontosak, legalábbis azoknak, akik igazi társat akarnak.

Viszont 100%-ig nyilván nem voltam benne biztos, hogy akarok-e folytatást, nálam ez nehezen alakul ki. Szimpatikus volt alapjáraton is, de valamiért nekem azzal tette ki a pontot, hogy maradt a klasszikus nemi szerepeknél a randin és utána is. Persze, mi is poénkodunk egymással, meg neki is vannak kevésbé úriemberes megnyilvánulásai felém (amit egy csöppet sem veszek sértésnek), de betartja az illemet, nem szarrágóskodik, mikor először aludtunk együtt, nem szétdobta magát és leszart, hanem egész este ölelgetett, csinált nekem reggelit is, mindenhova hívni akar a barátaival(nem akaszkodik rám, de úgy be akar vonni), szinte mindent fizetett eddig (múltkor mondtam, hogy elég, most már én is hadd), de sosem csinál ügyet sem abból, hogy ki fizet, sem abból, hogy hova menjünk. Ráadásul nagyon igényes, tiszta, nem kell rászólni, hogy zuhanyozzon le vagy hajtogassa össze a ruháit, mindent rendben tart az albiban is, ahol lakik és a másik két srácra is ráparancsol, hogy ne hagyják ott a koszos edényeket.

Úgy érzem, kifogtam a főnyereményt, de bűntudatom van kicsit, amiért ilyen "felszínes" dolgok miatt lettem érte oda méginkább. Mármint, ilyenek, mint az, hogy meghív egy csomó helyre és nem zavarja, hogy ő fizet, meg hogy cipelget mindenhova (nem kocsival, hanem hogy így elhív meg belerángat a dolgokba), meg hogy etet(:D) meg hogy ennyire rendes és így feltalálja magát és kezdeményez a kapcsolatunkban is és azon kívül is, akár olyan dolgokban is, amihez ő sem ért teljesen (múltkor bedobta, hogy fessük már ki a szobát, mert ronda, egyikünk hülyébb hozzá, mint a másik, mégis belevágtunk)... Szóval hogy nem egy ilyen vérliberalista szarrágó, hanem az a kicsit régivágású férfi, aki udvarol, meg az előző barátnőjével úgy költözött össze, hogy a lány még tanult és a költségek nagy részét átvállalta... Nem akarom magam egyáltalán eltartatni, megvan a magam háttere és fizetése, csak vonzó, hogy egy olyan ember, aki inkább megkönnyíti és mégszínesebbé teszi az életemet úgy, hogy ez egy csöppet sem esik nehezére látszólag (és emiatt nem győzök elég hálás lenni).

Tudom, hogy egy kapcsolatnak nem erről kellene szólnia és nem is erről szól, mert emberileg és külsőre is tetszik, de ezek a dolgok nagyon "meggyőztek" arról, hogy mellette maradjak és ne gondolkodjak azon, hogy akarok-e vele összejönni.