Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Fogadjam el, hogy nem akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fogadjam el, hogy nem akar randira vinni? Neki van igaza?

Figyelt kérdés

Már kb 3 éve együtt vagyok a barátommal, és nem igazán mentünk régen sem sehova, max fél évente beültünk kávézni, vagy gyorskajáldába megettünk valamit. Tavaly nyáron volt egy fél éves mosolyszünetünk, majd újra összejöttünk, és azt hittem majd valamit változni fog a kapcsolat. De már hónapok óta az van, hogy ha találkozunk, akkor bent vagyunk a négy fal között, és soha nem akar semmit se csinálni velem. Párszor felhoztam, hogy örülnék egy kávézásnak valahol, vagy valami randinak, de még abszolút sétálni se akar velem kettesben az utcán... Tegnap emiatt összeszólalkoztunk, majd azt mondta, hogy ő még nem hallott olyan párról, akik 3 év után is randiznak, meg hogy olyanok szoktak randizni, akik még nincsenek is együtt. Hát egy kicsit lesokkolt ez a kijelentés, én nem tudom eldönteni, hogy a baràtom a bunkó( így egyértelműsítette, hogy abszolút nem akar engem sehova randizni vinni), vagy én vagyok a bunkó, hogy ilyen elvárásaim vannak? Elnevettem magam a kijelentésén, majd visszavágtam, hogy a szülei is szoktak wellnessre menni, de akkor meg azt válaszolta, hogy ugyanmár, az apja átalussza az egész napot...

Nagyon rosszul esett a kijelentése, nyilván az apjától nem tanult illemet, és azután haza is mentem tőle, és most erősen gondolkozom, hogy végleg ott hagyjam-e. Sajnos nem ez az egyetlen gond a kapcsolatunkban, de ez a kifogás, hogy miért nem kéne randira menni, hát eléggé ledöbbentett.


2021. ápr. 12. 05:24
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
Szegyell veled mutatkozni?
2021. ápr. 12. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
Szakítás. Halálig kell randizgatni. Ő nem tesz semmit.
2021. ápr. 12. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Az a baj, hogy nagyon megszerettem még a kapcsolat első évében, és akkor még képes volt pl virágot venni nekem, vagy a szüleivel együtt elvitt engem a balatoni nyaralójukba, vagy ha szakításra álltunk, akkor tényleg tepert, és képes volt a kedvembe járni, de most az utolsó együtt töltött évünkben abszolút nem érzem, hogy akar engem. :(

Régebben volt egy másik barátom, aki minden héten vitt randira, kiruccantunk valahova (bár akkor meg azért lett vége, mert túl sokat kritizált a csávó minden téren, és elegem volt ebből a negatív szemléletéből). Szóval emiatt gondoltam, hogy normálisnak kéne lennie, hogy randiztok.. a barátnőmmel is, ha tehetjük, mindig beültünk kávézóba, vagy valahova enni, és rosszul esik, hogy a sajàt barátom mindenféle kifogást keres, csak hogy ne kelljen elvinnie..( ja egyébként a saját barátaival be szokott ülni kocsmázni kb havonta, szóval itt tényleg arról lehet szó, hogy egyszerűen nem szeret már).

2021. ápr. 12. 18:08
 14/14 anonim ***** válasza:
Barátnőm 6 éve van együtt a párjával, 2 éve házasok és máig havonta többször járnak el kettesben randizni. Ha más nem, egy séta a folyóparton
2021. ápr. 12. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!