Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Fogadjam el, hogy nem akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fogadjam el, hogy nem akar randira vinni? Neki van igaza?

Figyelt kérdés

Már kb 3 éve együtt vagyok a barátommal, és nem igazán mentünk régen sem sehova, max fél évente beültünk kávézni, vagy gyorskajáldába megettünk valamit. Tavaly nyáron volt egy fél éves mosolyszünetünk, majd újra összejöttünk, és azt hittem majd valamit változni fog a kapcsolat. De már hónapok óta az van, hogy ha találkozunk, akkor bent vagyunk a négy fal között, és soha nem akar semmit se csinálni velem. Párszor felhoztam, hogy örülnék egy kávézásnak valahol, vagy valami randinak, de még abszolút sétálni se akar velem kettesben az utcán... Tegnap emiatt összeszólalkoztunk, majd azt mondta, hogy ő még nem hallott olyan párról, akik 3 év után is randiznak, meg hogy olyanok szoktak randizni, akik még nincsenek is együtt. Hát egy kicsit lesokkolt ez a kijelentés, én nem tudom eldönteni, hogy a baràtom a bunkó( így egyértelműsítette, hogy abszolút nem akar engem sehova randizni vinni), vagy én vagyok a bunkó, hogy ilyen elvárásaim vannak? Elnevettem magam a kijelentésén, majd visszavágtam, hogy a szülei is szoktak wellnessre menni, de akkor meg azt válaszolta, hogy ugyanmár, az apja átalussza az egész napot...

Nagyon rosszul esett a kijelentése, nyilván az apjától nem tanult illemet, és azután haza is mentem tőle, és most erősen gondolkozom, hogy végleg ott hagyjam-e. Sajnos nem ez az egyetlen gond a kapcsolatunkban, de ez a kifogás, hogy miért nem kéne randira menni, hát eléggé ledöbbentett.


2021. ápr. 12. 05:24
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
82%

Most mi a kérdés? Senki sem fogott fegyvert a fejedhez, hogy 3 évig maradj egy ilyen emberrel.


Ha nem tetszik, keress mást. Ennyi.

2021. ápr. 12. 05:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
89%

Ne fogadd el. Nincs igaza, a randik fontosak, azok is hozzátesznek a kapcsolathoz, ezektől az apróságoktól is változatos, izgalmas, élhető egy kapcsolat.

A barátod lehet, hogy egy olyan ember akinek nincs igénye ezekre a dolgokra, vagy simán lusta, nincs pénze, kedve...nemn tudhatom mi áll a hattérben.


De neked meg vannak ilyen igényeid, és hosszútávon ebbe a kapcsolatba fogsz belefásulni.

2021. ápr. 12. 05:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Lehet csak faradt lusta.

Mi is hasonloan vagyunk, de legalább megmozdult a párom, egyszer kimentünk sétálni a ház körül :D nagyon örültem neki, de valahogy en sem akartam azota menni vele sehova olyan szinten volt nekem unalmas..:D


Most építkezik is, majd elakarna vinni megmutatni, es megfordult a helyzet, nekem nincs kedvem hozzá..


Mi itt tartunk :D

2021. ápr. 12. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
81%
6 evig voltam egyutt a volt baratommal. Minden heten vagy 2. heten randiztunk. Vagy reggelizni mentunk egyutt, vagy este vacsizni, vagy csak setaltunk, kirandultunk egyet. A mostani parommal is egyutt elek, de minden heten csinalunk valami programot. Nekunk ez fontos.
2021. ápr. 12. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Én soha nem értem, hogy egy ilyen kaliberű esetben még hogy gondolhatod mèg te, hogy neked vannak nagy igényeid? Mennyire becsülöd te magad??

Én biztos nem lennèk vele, bár èn már pár hónap után ultimátumot adtam volna, hogy vàltoztasson vagy szakítok.

2021. ápr. 12. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell elfogadnod, ez így nem normális. Ha ennyire különböznek az igények akkor lehet át kellene gondolni a kapcsolatot.

Én meg alig várom, hogy ismerkedjek, randizni menjek.

Többek között a randik a legszebb részei egy kapcsolatnak.

Majd én elviszlek randira, kapsz csokit is :)

2021. ápr. 12. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Miben gondolod, hogy neki van igaza? Egyszerűen neki nincs igénye, hogy randizzon veled és nem szeret annyira, hogy a kedvedben járjon. Nekem fura lenne, ha a párommal úgy kellene élni, mint a nyugdíjasok, nem bírok folyamatosan négy fal között lenni.
2021. ápr. 12. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

elve: "kifogott halat nem kell etetni". Te odaadtad neki magadat teljesen, mit kaparjon? Este lesz szex, s amikor kell elér - sőt, még vissza is mész hozzá.


Hetente egy este randi - 15 év házasság után is.


40+ F

2021. ápr. 12. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
59%
Jé, azt ma randinak hívják, ha a párok kimennek együtt a lakásból? Tök móks! :D
2021. ápr. 12. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
2021. ápr. 12. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!