Végső elkeseredésemben írom ezt a kérdést? Nem tudom már mit tegyek, talán nincs is erre válasz, de jólesik kiírni.

Egy éve beleszerettenm egy srácba. Valami megfoghatatlant, valami leírhatatlant éreztem, amikor megláttam. Elkezdtünk ismerkedni, és szépen lassan beleszerettem, és ő is komolyabban közeledett felém, de én hülye, hülye, nagyon hülye elrontottam, mert nem vettem a lapot, nem akartam elhinni, hogy egy ilyen tökéletes srác bármit is akarhat tőlem. Mire fölfogtam, hogy bizony tetszek neki, már túl késő volt, összejött egy másik lánnyal. Én összetörtem, még mindig szerettem, de továbbra is csak barátok maradtunk. Mindent megbeszéltünk egymással, poénkodtunk, segítettünk egymásnak. Egy szóval nagyon jóba voltunk. Aztán szépen lassan eltávolodtunk egymástól. És én ugyan még mindig éreztem valamit iránta, de lezártam magamban a történetet. Legalábbis azt hittem. Összejöttem egy másik fiúval, akit szeretek/szerettem -nem is tudom már. Az első 3-4 hónap tökéletes volt, olyannyira, hogy el sem akartam hinni, hogy ez velem történt meg. De aztán kezdett megváltozni, és bár már még mindig együtt vagyunk, nem érzem, hogy ő lenne az, akit anno szerettem. A másik srác persze eszembe jutott néha-néha, de aztán egyik nap képtelen voltam kiverni a fejemből, rajta agyaltam minden percben, mindenről ő jutott az eszembe. Pár napra rá összefutottunk az utcán, beszélgettünk, és mintha villám csapott volna belém, rá jöttem, hogy nekem még mindig Ő kell, hogy mégmindig szeretem. Csak hogy van barátnője, nekem meg barátom, aki szeret, ezért nem akarom elhagyni. De annyira szörnyű, hogy rá gondolok folyton, hogy hevesen kezd el verni a szívem, ha meglátom. Néha sírva tudnék fakadni, annyira hiányzik. :'(

Hát, ez az én történetem, ami miatt úgy szenvedek. :(

A kommentelő sztorijához

Hát ez szopäs, részvétem. Valaki sírni fog a végén úgyis, neked kell eldönteni ki legyen az. Amúgy nem érzed úgy, h tisztességesebb lenne szakítani a barátoddal, ha másba vagy belezúgva tetőtől talpig? Akárhogy vesszük, átvágod. Veled tölti az idejét és nem is sejti, h mi van közben. Ez nagyon nem jó dolog. Nem számon kérem, nem tehetsz róla, hogy kit szeretsz, de arról igen, hogy egy embert akit becsülsz minden nap félre vezetsz, hagyod, hogy álomvilágban éljen a szakadék szélén.

Nem tudom, de szerintem ez így tisztességtelen.

Részvétem amúgy.

Kedves 00:09-es! Bizonyos szempontból igazad van, tényleg nem a legtisztességesebb, amit csinálok, de nem tudom, mit tudnék tenni.

Nagyon lehetetlen helyzet ez. Én szeretem a barátom, tényleg, őszintén, kötődöm hozzá, de mintha kezdene "kiégni" ez a kapcsolat bizonyos okokból. Főként mert az ő viselkedése megváltozott. Természetesen tisztázni akarom magamban, mit is akarok, de ezt a legnehezebb. Igazából el kéne felejtenem a másikat, és rendbe hozni a kapcsolatomat, mert még ebből jöhetek ki a legjobban, de ez elég nagy kihívás. Tudom, hogy egy kicsit ellentmond az előző mondatomnak, de én mindig meg akartam felelni másoknak, mindig úgy éltem, hogy az én érdemem csak másodlagos legyen. Tudom, mennyire összetörne a barátom, ha otthagynám. A másik ok, amiért nem akarok szakítani, az az hogy szörnyen félek a magánytól. Bízok benne, hogy eltudom nyomni ezt az érzést a másik iránt. Teljesen úgy se lehet, mert ahogy mondani szokás, az ember megérzi, ki az "igazi". Hát én vele kapcsolatban ezt érzem, csak a sors már megint kiszúrt velem.

És ahogy ismerem a szerencsémet, úgyis én szívom meg, bárhogy is döntök.

Elnézést a sok szövegért.

Ha "kezd kiégni", és "kötődsz", akkor az a végjáték. Hiába halogatod nem lesz jobb, vagy ha igen akkor csak kis időre, de azután egyre szarabb lesz. Sajna úgy hangzik, mintha kényelmes lenne a megoldás amit választasz (ez nem vád, a Te dolgod, van aki egy életre ez alapján választ párt), vagy félnél kidobni... sajnálnád, ami megint nem lehet szempont.

A félek a magánytól dolog meg kezd a farkamon kijönni :D ti lányok akkora maflák vagytok ezzel... ne haragudj, de az nem indok, nem érv, nem szempont. Mi ez? félek a magánytól? Én meg a szuritól... baromság. Ne haragudj. Azért járni valakivel, vagy az is egy szempont legyen, hogy félsz, hogy egyedül maradsz? Ugyan... ez Zn!

Az alkalmazkodás dolog. El kell dönteni, hogy mi a fontos, hogy mások boldogok legyenek, vagy Te? Szerintem nem másokkal kellene törődnöd, mert nem tűnsz túl boldognak, előbb magaddal kellene. Mindenkinek a saját boldogsága legyen az első, mert egy életünk van csak. Mindenki valósítsa meg a sajátját, és keresse meg azt akivel együtt megtudják. Nem szabad mártírkodni, mert magaddal bäszol ki.

Nem emlékszem, hogy írtál e kort, de nem hiszem, hogy túl idős lennél... Hol marad a tűz? Fiatal lánytól ezt hallani elég szomorú. Ilyenkor kéne lángolni, meg felrobbanni, úgy, hogy azitán a katasztrófa védelmet kelljen hívni nem a tűzoltókat! Hol a nukleális töltet? Ez így szerintem elég siralmas. Küzdeni kellene a boldogságért, de Te tudod. Bocsi, ha valami hülyeséget, vagy sértőt írtam.

Sok sikert