Mi lenne a megoldás? Sokáig éltem párkapcsolatban/párkapcsolatokban. Sok sok problémával járt, az egyedüllét kényelmesebb de így valahogy üresnek tűnik az élet.

Amit apró cseprő dolognak írsz le az a hétköznapi életben nagyon elviselhetetlen tud lenni. A nagy dologként említettek meg nekem pont nem tűnnek problémának, mivel senkit soha nem korlátozok semmiben sőt még féltékeny sem szoktam lenni, csak éppen ezt én is elvárom fordítva ami gyakran süket fülekre talál. Egyszerűen idegesítő tud lenni ha valakit kerülgetni kell otthon egész nap, és még foglakozást is igényel. Nem mindenki ilyen de volt olyan párom aki a "nyakamba lihegett" egész nap, folyamatosan beszélt és egy percig nem volt képes lekötni magát ha otthon voltunk. Már a fürdőszobából is úgy kellett kitiltanom és megkérni, hogy legalabb addig hagyjon békén amíg a wcn vagyok. Ilyen színten nem tudok együtt lenni senkivel. A másik gond a családi programok. Nekem a sajat családommal ez kínkeserves volt. Örülök, hogy már nem tartom velük a kapcsolatot. Képtelen lennék más családjával programokon részt venni. Ilyen családi eseményre egyáltalán nem vagyok hajlandó elmenni soha többet. Borzalmas volt az összes amin részt vettem eddig. Plusz én nem igénylem, hogy egész nap ölelgessenek meg nyáladzunk a buszon és ki se tudjuk köpni egymást. Bármennyire szeretek valakit ezt nem bírom elviselni. És vannak férfiak akik egyszerűen ráragadnak az emberre és nem értik, hogy krémesből is már émelyítő a harmadik. Egyszerűen nem ebben szocializálódtam. Felreértés ne essék nem a fizikai együttlétre nincs igenyem. Csak az azon kívüli nyáladzasra. Ilyen problémáim vannak....tudom velem sem egyszerű. De hát ez van.....nem tudok változtatni rajta.