Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom napi 15 órát dolgozik, már nem járunk sehova. Te szakítanál?
Én is dolgozok éjjel-nappal, januártól vállalkozásba kezdek mivel a feltételei már meg vannak teremtve, utána pedig még többet fogok dolgozni. A párom néhanapján nehezményezi ugyan, viszont képes felfogni azt a tényt, hogy már nem 17 évesek vagyunk és a közös jövőnk, illetve a gyerekeink jövője igen sok munkát igényel, amíg azt képesek vagyunk megvalósítani. Szerencsémre nem egy buta plázacicát fogtam ki, hanem egy abszolút értelmes nőt, aki fel tudja dolgozni azt mentálisan, hogy amint sikerül úgy elrendeznem a munkakörülményeimet, hogy fizikailag már ne kelljen a teljes munkaidőmet ott tölteni, akkor azt az időt velük is tölthetem messze más minőségben, mint ha a magam kis beosztotti 8 óráját letölteném, aztán hazamennék sörözni, vagy kirakatokat nézegetni közös családi programként, hangosan szidva a bunkó kulákokat, akik vásárolni is tudnak nem csak nézelődni.
Szakíts vele. Ez az ember más nőt érdemel, nem olyat mint amilyen te vagy. Keres magadnak egy biztonsági őrt, az nem dolgozik sokáig, óránként legalább 650 forintot keres, és igen dekoratívan mutat melletted a plázában. Vagy egy szép fiatal egyetemistát, hátha megtart azután is, miután lediplomázott. Aztán majd megéltek valamelyikőtök szüleinél, mert azt a házat amiért a párod gürizik, nem érdemled meg.
Igazad van kérdező.
A párod munkaalkoholista.
Én is ilyen voltam.
Heti 1 napot, vagy napi pár órát muszály a magánéletre szentelni.
Keress mást, ha nem hajlandó változtatni ezen.
Viszont, ha ez csak átmeneti, és a vállalkozásból akarna később megélni, akkor bírj ki még pár hónapot.
helyesen*, de mindegy is, épp haldokló félbe vagyok, szóval az én félre írásom nem számít -.-..
ha esetleg késszerű szúrás érzéssel a köldöködnél üldögélsz a gép előtt, majd beszólhatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!