Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kihasználás, ha egy házasságban csak az egyik fél dolgozik?
Ha a felek közös megegyezés alapján arra jutnak, hogy a férj/feleség fizetése elegendő kettejük megélhetésére, így a pár másik tagja ezidő alatt tanul továbbképzi magát, vállalkozást indít (tehát valami olyasmit végez, ami később jövedelmezhet), vagy épp csak részmunkaidős állást vállal (heti 8-10 óra), mellette háztartásbeli.
Nálunk nyár óta ez a felállás, és elég sok kritikai ért az ismerőseink felől (volt, aki nekem mondta, volt, aki egyenesen a páromnak), hogy ez lehúzás, mivel ugyanannyi jut rám is annak ellenére, hogy nem dolgozom.
Tehát ugyanúgy együtt megyünk nyaralni, étterembe, színházba, akárhová, mint amikor én is dolgoztam.
Nő vagyok (de simán lehetne ez a felállás akár fordítva is).
Ha kölcsönös megegyezéssel történt, akkor nem kihasználás.
Akkor meg pláne nem, ha a másik továbbképzi magát, vállalkozást indít, tehát ez egy ideiglenes állapot, méghozzá a jövőtökbe való befektetés. A gyed, gyes sem párod kihasználása.
Az ilyen ismerősöktől tényleg meg kell kérdezni, mi közük hozzá.
Én mondjuk a helyedben lehet, hogy húznám őket valami olyan szöveggel, hogy olyan figurákat csinálok páromnak az ágyban, hogy bőven megszolgálom a rám költött pénzt. Vagy vigyorogva annyit mondanék, hogy "Látod, én ilyen szerencsés vagyok." Irigykedjenek csak! :DDDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!