Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítani készül? :/

Figyelt kérdés

Az kollégáimmal egy céges csapatépítő rendezvényen vettünk részt. Barátom reggel a lelkemre kötötte, hogy nap közbe írjak neki feltétlenül pár sort. Ezt meg is tettem, de semmibe vett egész nap :( holott írtam neki háromszor röviden, hogy mi van velem! Este 6kor kellett volna hazaérnem, amit ő tudott is, de elhúzódtak az események, így 9 óra után értem haza. De még csak meg se kérdezte, hogy minden oké-e, úgyhogy én jeleztem neki, amikor megérkeztem, hogy itthon vagyok. Annyit írt, hogy nagyon örül, hogy épségben hazaértem, aztán eltűnt 1 óra hosszára megvárakoztatott, majd amikor megkérdeztem tőle hogy vele mi van, azt mondta hogy nincs vele minden rendben, de majd visszatérünk erre, De egész nap gongolt rám és nagyon szeret! Tegnap előtt még azt tervezgettük, hogy összeköltözünk, most pedig hirtelen megváltozott :(

Olyan érzésem van, hogy próbált megnyugtatni, hogy most egy jót aludjak, és majd holnapra összeszedi a gondolatait, hogy szakítson :/

szerintetek?

24/N



2018. dec. 2. 07:54
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
Jajj, nagyon túlreagálod! Akkor, ha valamiért nem tud neked írni rögtön vissza, már szakítást fogsz mindig vizionálni? Hát nem irigyellek. :D
2018. dec. 2. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 1112 ***** válasza:
49%
Lehet, hogy megcsalt és most bűntudata van. Pl ez akkor is történhetett; amikor csapatépítésen voltál. Nem meri felvállalni, nagyon rosszul érzi magát, és most örlődik miatta, nem tudja szavakba önteni, vagy a megfelelő kifejezések nincsenek meg neki, hogy ezt hogyan tálalja, vagy a bátorság. Vagy pl örlődhet, hogy elmondja -e esetleg mert pl nem ezt érdemelted. Egyébként nem feltétlenül csal meg, de ez is benne lehet.
2018. dec. 2. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Felhívtam. Utalt rá, hogy már nem olyan a kapcsolatunk, mint az elején, de szeret és dolgozik azon, hogy újból helyrejöjjön ez a kapcsolat.
2018. dec. 2. 14:47
 14/14 anonim ***** válasza:
A nők megérzik az ilyesmit...
2018. dec. 2. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!