Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 6 éve vagyunk együtt, most...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

6 éve vagyunk együtt, most szakítani akar, ő, aki soha nem volt ilyen mint mostanában. Nem akarom elveszíteni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
3évig működött minden, majd utána elromlott..egyikünk sem volt olyan boldog már, de nem tudtuk elengedni egymást. Ő az életem része lett. Próbáltunk tenni a dolgokért,de csak pár napig tartott. Én sokszor úgy bántam vele, ahogy nem kellett volna,mert biztos voltam benne, hogy nem veszíthetem el. Kb. 3 hete nagyon furcsán viselkedik, sokkal csúnyábban mint előtte, és tegnap ki is mondta, hogy azt szeretné, hogy vége legyen. Nem tudom elfogadni. Kérdeztem van e valaki a háttérben, hisz akkor változik így meg valaki. Azt mondta beszélgetett egy két lánnyal, de nincs komoly. Most rájöttem, hogy november eleje óta van egy régi ismerőse, akit még el is rejtett előlem, hogy láthassam, hogy ismerősök lettek. Talán miatta van. Biztos nincs neki más még, de valamit titkol. Elkértem a telefonját és nem adata oda. Nálunk ez soha nem volt tabu. Azt mondta azért, mert tényleg beszélgetett, és nem szeretné ha bármit látnék, ha esetleg nem törölte ki. Ez nálam már szakító ok lett volna,de most nem..Mit tegyek? Mindenképp megváltozom, mert rájöttem, hogy elveszíthetem. Eddig magabiztos voltam. Hajlik rá, de mégsem az igazi. Mit tegyek hogy új esélyt adjon és bebizonyítsam hogy ezután más leszek? Segítsetek, nagyon szeretem, nem tudnám elképzelni nélküle, bármit megtennék. Ő azt mondja, hogy nincs más, de ha ezt most nem lépi meg, később rosszabb lesz. 27/N
2018. nov. 25. 11:30
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:
Sejtem ki az a nő, felhozzam neki vagy inkább hagyjam nehogy még rosszabb legyen??
2018. nov. 25. 11:32
 2/24 anonim ***** válasza:
92%

Aki menni akar, azt el kell engedni. Ráadásul ki is mondta, ami már egy komolyabb elhatározásra utal.

Szerintem mindegy, hogy van-e neki valaki más a háttérben vagy nincs, ne akarj olyan emberrel lenni, aki nem akar téged. Ha ő is akarna változni, mást mondanék, de így felesleges kapaszkodni.

Még van esélyed arra, hogy találj olyat, akivel lehet családod, de ha még húzod-halasztod, egyre kevesebb lesz. Bátorság. :)

2018. nov. 25. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
75%

jaj, mintha a 4 évvel ezelőtti önmagamat olvasnám. még a sztori is stimmel, csak én már javában elmúltam 30.


tegyél le arról, hogy visszaszerzed, és gondolj vissza, milyen volt az életes 6 évvel ezelőtt. mert ugyanolyan lesz ezután. a nap holnap is felkel:)


nyilvánvaló, hogy új nő van a dologban, ez nem is kérdés. a férfiak akkor fordulnak ekkorát. valószínűleg az új nő választás elé állította, és döntött.


nincs értelme kapálóznod, "megváltoznod", csak nevetségessé válsz. ezt méltósággal el kell viselned.


bármilyen döntése melletted csak látszólagos lesz. amint a mostani, vagy egy másik nő bekeményít, el fog hagyni. ne várd ezt meg, te szakíts vele most.

2018. nov. 25. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
93%
(még annyi, hogy a szakítás után 2 évvel már terhes voltam, és esküvőre készültem:))
2018. nov. 25. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
köszönöm, jól esik, hogy írtok :( csak nem tudom elengedni. együtt élünk, nem tudom nélküle elképzelni az életemet :(
2018. nov. 25. 11:40
 6/24 anonim ***** válasza:
84%
Miért vagy ilyen szolgalelkű? Nőként legyen több tartásod! Millió egy normális, hűséges férfi vár a korosztályidban arra, hogy feléjük nézz. Ennek a kapcsolatnak semmi értelme, ha meg kell változni valaki kedvéért. Az embert önmagáért szeressék, ne egy színpadi teljesítésért.
2018. nov. 25. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
94%

KB olyan lesz az életed nélküle mint előtte. Nem kell félni.

32/f

2018. nov. 25. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
100%

Én sokszor úgy bántam vele, ahogy nem kellett volna,mert biztos voltam benne, hogy nem veszíthetem el.


Itt rontottad el. Ő ezt megunta, és keresett helyetted mást. Most már elég fix az a kapcsolat, hogy át merjen lépni.


Hagyd a fenébe, megmondta, hogy szakított. Nem erőszakolhatod ki, hogy veled maradjon, ha ő nem akar, és a szakításhoz nem kell a beleegyezèsed. Legyen már benned annyi méltóság, hogy emelt fővel távozol.

2018. nov. 25. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
de én rontottam el, mert nem tettem oda magam rendesen ebbe a kapcsolatba, nem éreztem,hogy szeretem..most viszont mindent átértékeltem . Talán jobb lenne a lelkemnek is ha adna esélyt, hogy bebizonyítsam más tudok lenni..
2018. nov. 25. 11:54
 10/24 anonim ***** válasza:
100%
Talán tényleg nem szereted, csak megijedtél, mert most el akar mnni, nem?
2018. nov. 25. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!