Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 6 éve vagyunk együtt, most...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

6 éve vagyunk együtt, most szakítani akar, ő, aki soha nem volt ilyen mint mostanában. Nem akarom elveszíteni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
3évig működött minden, majd utána elromlott..egyikünk sem volt olyan boldog már, de nem tudtuk elengedni egymást. Ő az életem része lett. Próbáltunk tenni a dolgokért,de csak pár napig tartott. Én sokszor úgy bántam vele, ahogy nem kellett volna,mert biztos voltam benne, hogy nem veszíthetem el. Kb. 3 hete nagyon furcsán viselkedik, sokkal csúnyábban mint előtte, és tegnap ki is mondta, hogy azt szeretné, hogy vége legyen. Nem tudom elfogadni. Kérdeztem van e valaki a háttérben, hisz akkor változik így meg valaki. Azt mondta beszélgetett egy két lánnyal, de nincs komoly. Most rájöttem, hogy november eleje óta van egy régi ismerőse, akit még el is rejtett előlem, hogy láthassam, hogy ismerősök lettek. Talán miatta van. Biztos nincs neki más még, de valamit titkol. Elkértem a telefonját és nem adata oda. Nálunk ez soha nem volt tabu. Azt mondta azért, mert tényleg beszélgetett, és nem szeretné ha bármit látnék, ha esetleg nem törölte ki. Ez nálam már szakító ok lett volna,de most nem..Mit tegyek? Mindenképp megváltozom, mert rájöttem, hogy elveszíthetem. Eddig magabiztos voltam. Hajlik rá, de mégsem az igazi. Mit tegyek hogy új esélyt adjon és bebizonyítsam hogy ezután más leszek? Segítsetek, nagyon szeretem, nem tudnám elképzelni nélküle, bármit megtennék. Ő azt mondja, hogy nincs más, de ha ezt most nem lépi meg, később rosszabb lesz. 27/N
2018. nov. 25. 11:30
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
96%

fejezd be ezt az onvadat, ezt meg olvasni is rossz.


remelem, ezt neki nem adtad elo... nagyon megalazod magad (a semmiert).

2018. nov. 25. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
12%
":( csak nem tudom elengedni. együtt élünk, nem tudom nélküle elképzelni az életemet :(" Eddig meg azért voltál bánatos mert nem tudtad kirugni. Ilyenek ezek a férfiak.
2018. nov. 25. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
87%

Eddig kellett volna bizonyítani, babám... most már ez olyan, mint halottnak a csók.

Ez el lett rontva, nem kommunikáltatok rendesen, elkényelmesedtél, tettél olyan dolgokat, nem értékelted... gondolom neki sem könnyű ennyi évet csak úgy elengedni, de keresett vígaszt, ráébredt, hogy most kell lépnie, mert ez így nem működik, és van olyan aki törődik vele.

Engedd el. Ha eddig nem működött, gondolod, hogy most jobb lesz? Segítek, nem lesz az.

2018. nov. 25. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
91%
Aha, ha meg ad egy esélyt a dolognak, egy pár hét/hónap, és megint le se fogod sz.rni a kapcsolatodat. Aztán megint el akar majd hagyni, te meg megint rájössz, hogy mennyire szereted, és megváltozol, meg oda fogsz figyelni rá. Úgy pár hétig. Aztán kezdődik az egész előlről. Ismert ez az embertípus, aki utolsó pillanatban kapálózik, de ez így hosszú távon nem működik. Ha valaki menni akar, menjen. Semmi értelme olyat magad mellett tartani, aki nem akar veled lenni. Most biztos rossz érzés, de pár hónap múlva már a nevére sem fogsz emlékezni.
2018. nov. 25. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%

Aki menni akar, arra rà kell adni a kabàtot, menjen.

Ha idàig eljutott akkor màr nem szeret téged, minek akarod magad mellett tartani? Ne alàzd meg magad azzal hogy te futsz utàna, te könyörögsz neki. Ha menni akar menjen. Legközelebb majd talàn nem veszed készpénznek a pàrod. Ez a hajó elment. Csalódott benned, ennyi. Tudni kell méltósàggal veszíteni.

2018. nov. 25. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
41%

Egy kapcsolat két emberen múlik. Nem csak te rontottad el. Egyedül kevés lettél volna bármit helyre hozni.

Jobb lesz ha elengeded.

Nálunk is majdnem ugyanez volt.

4 évig voltunk együtt. Nálunk is fokozatosan hűlt ki a dolog. Tudtunk volna tenni ellene, de mintha egyikünk sem vette volna észre. Aztán egyszer csak elkezdte jelszavazni a laptopját, telefonját. Olyanokat kezdett mondani, hogy már nem szerelmes csak szeret. Ekkor kezdtem két kézzel kapni utána. De kiderült munkahelyen megismert valakit. Semmi nem történt, a lány addig nem akart még csak találkozni sem amíg együtt laktunk. Párom mindent elmondott. Őrlődött hónapokig. Aztán kimondta legyen vége. Ezután még egy hónap szendvedés, együtt egy fedél alatt, én reménykedtem. Ő is agyalt végig. Egy hónap kín volt. Mindennap úgy mentem haza, hogy ő mást szeret. Másra gondol. Hidd el ez ki csinál lelkileg. Engedd el. Minden jobb lesz. Először nem. De ez sem jó így. Az állandó agyalás, reménykedés, újabb csalódás. Sokkal rosszabb mint egy tiszta szakítás után. Nekem rengeteg idő kellett, hogy feldolgozzam, nem a szakítást, hanem azt az egy hónapot. Ha akkor ott tisztán lezárunk mindent akkor hamarabb helyre álltam volna.

Jobb lesz. Ne tedd ezt magaddal. Főleg ne hibáztasd csak magad. Kapcsolat mindig két emberen múlik. Sajnálom :(

2018. nov. 25. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
74%

Egyet értek a # 14/-el.


6 éves kapcsolat- 3 éve szar.. HA annyira zavart volna alapos kapcsolatod és meg akartad volna javítani, akkor már rég meg lett volna javítva. Most csak ragaszkodsz és félsz, mert vakóságossá vált, hogy a kapcsolatod egy db xar. Eddig eléldegéltetek a langyos vízben, de most rámutatott gondolom a párodnál valaki, hogy másképp is lehetne.


Engedd el! Hadd kegyen ő is boldog, és ha túl leszel a görcsös ragaszkodásodon, ami valójában a 3 éves múltadhoz köt, akkor neked is lehetőséged lesz újra boldognak lenni.

2018. nov. 25. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
100%
# 17 U.I: Br E/2-ben írtam, természetesen vedd nyugodtan "TI"-nek, kettőtökre vonatkozik, ketten éldegéltetek benne így.
2018. nov. 25. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:
csak szeretném megmutatni, hogy mas is tudok lenni :( es ha igy sem kellek, legyen ..de így nem tudom elengedni..ő viszont mindenképp jóban akar maradni, ezt sem értem. csak amiatt nem biztos a döntésében, mert fél, hogy nem leszünk jóban.. mégis mit var . jóban az marad , ahol kölcsönös a lezaras gondolata
2018. nov. 25. 14:20
 20/24 anonim ***** válasza:
100%

"csak szeretném megmutatni, hogy mas is tudok lenni"


azt értsd meg, hogy ő már erre nem kíváncsi. feltűnt neki más (vagy mások). ennek itt van a vége.

2018. nov. 25. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!