Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítani készül? :/

Figyelt kérdés

Az kollégáimmal egy céges csapatépítő rendezvényen vettünk részt. Barátom reggel a lelkemre kötötte, hogy nap közbe írjak neki feltétlenül pár sort. Ezt meg is tettem, de semmibe vett egész nap :( holott írtam neki háromszor röviden, hogy mi van velem! Este 6kor kellett volna hazaérnem, amit ő tudott is, de elhúzódtak az események, így 9 óra után értem haza. De még csak meg se kérdezte, hogy minden oké-e, úgyhogy én jeleztem neki, amikor megérkeztem, hogy itthon vagyok. Annyit írt, hogy nagyon örül, hogy épségben hazaértem, aztán eltűnt 1 óra hosszára megvárakoztatott, majd amikor megkérdeztem tőle hogy vele mi van, azt mondta hogy nincs vele minden rendben, de majd visszatérünk erre, De egész nap gongolt rám és nagyon szeret! Tegnap előtt még azt tervezgettük, hogy összeköltözünk, most pedig hirtelen megváltozott :(

Olyan érzésem van, hogy próbált megnyugtatni, hogy most egy jót aludjak, és majd holnapra összeszedi a gondolatait, hogy szakítson :/

szerintetek?

24/N



2018. dec. 2. 07:54
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Féltékenykedő?
2018. dec. 2. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Eddig nem tapasztaltam.
2018. dec. 2. 08:03
 3/14 anonim ***** válasza:
Vagy csak történt vele valami napközben ami miatt nem nagyon tudott írni. Nincs vele minden rendben, és majd elmeséli. Ahogyan írta is. Nem kell a legrosszabbra gondolni.
2018. dec. 2. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Ebből úgy néz ki, hogy történt vele valami napközben, még az is lehet, hogy semmi köze hozzád.

De elég ingatag lehet a kapcsolatotok, ha egyből szakításra gondolsz.

2018. dec. 2. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
82%
Nekem ez alapján nem a szakítás jutna eszembe, hanem valami olyasmi amit a többiek is írtak.
2018. dec. 2. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Én nem gondolnám ennyiből.

Kérdezz rá ma, hogy mi történt.

2018. dec. 2. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
"de egész nap gondolt rám és nagyon szeret". Ki az a gyökér, aki szakítás előtt egy ilyet még bevág? :D Ne kombinálj, lehet problémája akadt amit majd személyesen elmond.
2018. dec. 2. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Kiderült mi a baja?
2018. dec. 2. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Reggel írt egy jó reggelt üzenetet. Arra válaszoltam neki, azóta nem ír! :( Egyre rosszabb érzésem van
2018. dec. 2. 12:25
 10/14 anonim ***** válasza:
Miért nem hívod fel?
2018. dec. 2. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!