Miért most szeret akar mikor késő?

Jaj, ne sajnáld már annyira. :) Ott volt az férfi veled. Milyen érdekes, mert amikor udvarolt tudta, hogyan kell szólnia, tudta hogy figyelnie kell rád, tudta, hogy minden szava, érintése boldoggá tesz téged. Aztán, hogy hogy nem ezeket elfelejtette? És, hopp, lőn megvilágosodás, amikor egy másik kandúr elvinné az ő kissé (nagyon) elhanyagolt párját... :) Nagyon átlátszó, ne haragudj. Miért adsz neki felmentést a sok-sok év boldogtalanságért? Jelezted, mondtad, kérted...

Jönnek itt a szeretet nyelvvel, rossz kommunikációval, a dolgos is felörlő hétköznapokkal... ill. a férfiak érzelmi intelligenciájával... Nem, a válasz sokkal egyszerűbb.

Remélem Kérdező már te is tudod...

12:27 az elméleted ott dőlt meg, hogy amíg a nő gürizett a kapcsolatért addig minden jó volt a cikk szerint. Ha más a szeretetnyelvük, akkor előtte miért volt jó? Itt - cikkben - tipikusan arról van szó, hogy a férfi lusta bármit is tenni (de persze azt élvezi amit a nő tesz) és azzal mentegetőzik, hogy hát ő férfi, nem tehet róla, hogy nem ért ezekhez. Nagyon uncsi és idejétmúlt érv ez. Bizonyos kor a felett az embertől igenis el lehet várni, hogy bizonyos dolgokat akkor is tudjon, akkor is rájöjjön, ha esetleg erre nem tanították meg. Mint ahogy a felnőtt emberekre rászólnak ha a még mindig a szüleiket hibáztatják mindenért, úgy a felnőtt férfiak sem hibáztathatnak már másokat a párkapcsolati bénázásaikért. Igen, aki nem veszi észre hogy eddig 100 dolog volt egy kapcsolatban, most meg nulla, az sajnos debil. Aki észreveszi, de nem tesz semmit az pedig lusta. Ha viszont valami nagyon fontos nekünk akkor összeszedjük magunkat és teszünk érte valamit. Ezek szerint neki nem volt elég fontos a házssága, hogy legyőzze a lustáságát. És akkor a cikk végére még oda van biggyesztve az utalgatás, hogy természetesen a nő dolga megoldani az egészet és terelgetni a férjét mint valami pelenkást, elfelejtve minden sérelmet. Ugyanmár! 2018 van, nem a középkor.

Az pedig tök jó, hogy te főzől meg minden, de én a kérdezőnek írtam hogy a férje biztos szereti az ingyen házi cselédet, mert sajnos a többség ilyen és te valószínűleg a kivétel vagy.

Felnőtt korban az is a te felelősséged, hogy tudjad ki miért van veled és ha nem egyeznek az igényeitek, akkor nemet mondani. Ha tudtad, hogy a feleségednek csak az kell amit nyújtasz, akkor fájó szívvel búcsút kellett volna venni. Nem reménykedni, hogy megváltozik. A nőket is mindig lehurrogják ha ilyen álmokat dédelgetnek. Eleve miért anyagiakkal kell megvenni egy embert? Nem attól fogod jobban szeretni hogy "mindent megadsz neki". Nem csecsemő, magának is meg tudja adni azt ami kell neki.

32-es: 25-ös (12:27-es vagyok) Túl sok különböző témáról beszélgettünk, és ezeket próbálod most összemosni, több helyen szinte szándékosan félreértelmezni dolgokat, mindezt megspékelve ezzel a már-már kioktató hangnemmel, szóhasználattal (lusta, debil, pelenkás, középkor, csecsemő). Kérlek szállj le a magas lóról, és próbáljunk meg kulturáltan beszélgetni, vitatkozni, még akkor is, ha sok mindenben nem értünk egyet.

A cikkel kapcsolatban én meg se említettem a szeretetnyelvek különbözőségét, a cikkben szereplő példa egyértelműen nem erről szólt, szerintem se. Sokkal inkább kommunikációs problémákról, hiányosságokról. Attól, hogy egy pár nem tud jól kommunikálni egymással, még egyik fél sem debil, pelenkás meg csecsemő. Ha emiatt megy tönkre javíthatatlanul a kapcsolat, akkor se lehet azt mondani, hogy ez mindig kizárólag a férfi hibája, mert "leszarta" a feleségét, nem vette észre a jeleket, "lusta" volt, stb. Persze van ilyen is. Meg olyan is, hogy csak a nő hibája. De az esetek többségében mindkettő hibás valamilyen szinten. Egészen egyszerűen máshogy gondolkodnak a férfiak és máshogy a nők, és ennek tudatában kell(ene) lennie mindkét félnek. A nőnek is meg kell(ene) tanulnia a férfi szemszögéből nézni a dolgokat, a férfinak is meg kell(ene) tanulnia a nő szemszögéből nézni a dolgokat.

Nézzük meg konkréttan a cikk példáját: "Aztán idővel a munka, a gyerekek és egyéb kötelességek miatt a rangsorban lejjebb sorolódik a házasság. A nők észlelni is szokták ezt a kedvezőtlen változást, és kezdeményezik, hogy beszéljék meg a dolgokat. Ha jól sikerülnek ezek a mély beszélgetések, akkor minden oké. Ha nem, akkor a női panaszok túlterjednek azon, hogy nem vagyunk eleget együtt, nem érzem, hogy fontos lennék neked. Elkezdik észrevenni az egyéb hiányosságokat, és beindulnak a megjegyzések, hogy „nem igaz, hogy nem tudod betenni a szennyesbe a zoknidat”, „már megint nem foglalkoztál a gyerekekkel, amíg nem voltam itthon, csak a tévét bámulták”. Nem meglepő módon, a férfiakat ez a fajta kommunikáció nem arra sarkallja, hogy minél több időt együtt töltsenek a feleségükkel."

Itt is hibázott mindkét fél, nem csak a férfi, a nő is. A gyerekek születése nagy változás, mindkét félnek változnia, alkalmazkodnia kell, kisgyerek és munka mellett az első pár évben az élet már elsősorban nem arról szól, hogy minél többet legyenek kettesben, "mély és bensőséges beszélgetéseket folytassanak, közös programjaik legyenek". A kisgyerekes szülők általában örülnek, ha néha egy kicsit ki tudják magukat pihenni. A gyerek ott van, vigyázni kell rá, törődni kell vele éjjel-nappal, nem lehet a gyereket csak úgy félretenni pár órára, egy hétvégére, hogy a pár önfeledten, felszabadultan élvezze egymás társaságát. Szerencsés az, akinek erre van lehetősége. Ez megviseli mindkét felet mind fizikailag, mind szellemileg. Persze ettől nagyon simán lehet teljes és boldog életet élni, csak közösen meg kell találni az egyensúlyokat, ki-mit bír, mi az igazán fontos, és mi mindenről kell lemondani. Az se fair dolog, ha a nő csak panaszkodik, hogy mi nem jó, de ötlete sincs mit lehetne változtatni, hanem a férjétől várja mindenre a megoldást. Igen, azt mondják, hogy a férfiak a problémamegoldók, de mindent ők se tudnak megoldani, főleg ha sokszor kevés hozzá az információ, vagy egymásnak ellentmondó dolgokat kellene megoldani. Szóval nem (csak) panaszkodni, veszekedni kell, hanem problémákat felvetni, és közösen kompromisszumos megoldást keresni. Pl (1): Nem vagyunk eleget együtt kettesben, beszéljünk a szüleiddel/szüleimmel, hogy egy estére tudnának-e a gyerek(ek)re vigyázni, amíg mi elmegyünk X,Y helyre. Pl (2): Mindig későn érsz haza, sokat dolgozol. Általában ezt se szórakozásból vagy munkamániából teszi a férfi, hanem hogy a családjának megteremtsen mindent, amire szükségük van. Ezen is lehet változtatni, lehet másik munkahelyet keresni, ahol kevesebbet kell dolgozni kevesebb pénzért. De akkor meg el kell fogadni a kevesebb pénzt, örülni a több együtt töltött időnek, és nem panaszkodni, hogy nem jut erre sem, meg arra sem. Az általában nem működik, hogy valaki keveset is dolgozik, meg sokat is keres egyszerre. Pl. (3) "Nem érzem, hogy fontos lennék neked." Na ez a tipikus szeretetnyelvek különbözőségére és kommunikációs problémára visszavezethető helyzet. Ez lehet teljesen jogos felvetés, de sokszor önmagában kevés a megoldáshoz. Ilyenkor ha a nő nem mondja magától, a férfinak kell(ene) elébe menni a dolgoknak: Miért érzed ezt? Mi hiányzik neked? Mit kellene tennem, hogy szeretve érezd magad? Nem gondolatolvasók a férfiak, hiába szeretnék tőlük elvárni. Tényleg olyan nehéz lenne megtoldani az előző panaszkodást azzal, hogy "menjünk el együtt moziba,múzeumba,discoba,wellness hétvégére vagy nem vettél nekem virágot 1 hónapja, vagy nem dicsérted meg az új frizurám, ruhám, cipőm, főztömet, vagy elfelejtetted a születésnapom, névnapom, házassági évfordulónkat. Ezekre a legtöbb normális és értelmes férfi pozitívan reagál, és igyekszik boldoggá tenni a párját. Ehhez nem kell semmit megjátszani, meg nagy áldozatot hozni, apróságokkal is nagyot sokat lehet javítani a kapcsolaton. Pl. (4) Mi a baj? Semmi. De tényleg, látom rajtad, hogy szomorú vagy, mi a baj? Semmi .... Hölgyeim, ne barkóbázzunk, ha van valami baj, tessék direktben elmondani. Pl. (5) Sose beszélsz magadról, az érzéseidről, munkádról. Ennek is lehet sok oka. Egyrészt a férfiak nem szeretnek, nem tudnak az érzéseikről beszélni. (Ezt lehet fejleszteni.) Másrészt nem panaszkodni kell, hanem inkább őszintén érdeklődni: Drágám, mesélj, mi történt ma veled a munkában? És bizony ez az érdeklődés azzal jár, hogy végig kell hallgatni a foci, politika, autó, stb. témájú dolgokat is. Ahogy a férfiaknak is végig kell hallgatni a barátnős, főzős, szappanoperás dolgokat is. Kölcsönös érdeklődés, elfogadás, tisztelet.

És még egy dolog a cikkel kapcsolatban, ahol a nő szerintem a legnagyobb hibát elkövette (és a férfi is, mert nem vette észre, nem tudta, hogy ez már a vég.): Amikor a beszélgetések nem vezettek eredményre, akkor kellett volna borítani a bilit, elválni, vagy legalább a válás gondolatát belengetni. A legrosszabb út az, amit a cikk is írt, hogy a nő elkezdte a férjét piszkálni minden apróság miatt, ami korábban sose volt neki probléma. Ezzel csak tovább rontott a helyzeten, és mélyítette a szakadékot. Aztán az évekig tartó "titkos tervezés" meg egészen egyszerűen nem korrekt, nem tisztességes dolog. Ha nem működik, akkor le kell zárni, el kell válni. Ha mindez még egy új férfi keresésével, szerető tartással is párosul, akkor meg pluszban szemét dolog is, a másik fél becsapása, megalázása. Erre nem ad felmentést az se, hogy rossz volt a kapcsolat. Még akkor sem, ha csak a másik hibájából. Ha rossz volt, meg kell javítani. Ha nem lehet, vagy nem akarod, akkor meg el kell válni. Utána mindenki szabad ember, azt csinál, amit akar, azzal, akivel akarja.

32-es: 25-ös (12:27-es vagyok még mindig)

A saját esetemre való reakciót szándékosan külön hozzászólásban írom, nehogy összekeveredjen a cikkel kapcsolatos gondolataimmal, nem akarok félreértésekre okod adni.

Az ingyen házi cselédes részt tényleg félreértettem, bocs. Azt hittem nekem szólt. Majd a kérdező eldönti, hogy ez mennyire igaz az ő férjére vagy sem. Biztos van sok ilyen eset is, meg sok nem ilyen eset is. Ezt mindenki döntse el maga.

Igen, igazad van, hogy az én felelősségem is, hogy tudjam ki miért van velem. Nem csak az enyém, az enyém is, meg az övé is. Nyilván én sem vagyok tökéletes, hibáztam sok mindenben. Nem tudtam, hogy a feleségemnek csak erre kellettem, de hidd el, ő se tudta. Erre csak a végén döbbentünk rá, párterápiák, sok-sok őszinte beszélgetés, szakirodalom tanulmányozás, önfejlesztés, és végül összeállt a kép. Nem arról szólt, hogy ő most szándékosan kihasznált, én meg anyagiakkal akartam őt megvenni. Valamelyik hozzászólásomban írtam is, hogy nem csak anyagiakra kell gondolni. Azt bárki mástól megkaphatta, megkaphatja. Közös szabadidős tevékenységek, közös hobbik, közös hülyéskedések, egymás fejlesztése, stb. Ne keverd az okot és az okozatot. Nem azért adtam meg neki mindezt, mert ettől majd jobban szeretem és ő is jobban fog szeretni. Hanem pont fordítva, szerettem őt, mint embert, mint nőt, mint feleséget, mint gyermekem anyját, és ezért megadtam neki mindent, amit meg tudtam neki adni.

Azért vicces, hogy felháborodsz a sztereotípiákon majd mást sem csinálsz mint a sztreotípiákat halmozod. Mert ugye egy férfi nem tud az érzéseiről beszélni a nőnek meg csak a szappanoperák és a barátnőzés járhat a fejében.

Nagyon elvault a gondolkodásod. Már elnézést, de kit érdekel, hogy az apuka mennyit dolgozik? Először is, valószínűleg ő is akarta azt a gyereket. Másodszor a felesége ugyanolyan fáradt a munkától, legyen az a gyerek körül elvégzett, vagy a munkahelyi vagy mindkettő. A gyereket nem fogja meghatni hogy te dolgozni voltál, ugyanúgy beszrik és felébred éjszaka és akkor azt meg kell oldani. A legtöbb nőnek, amikor ki sem lát a fejéből a gyerek miatt, nem az a baja, hogy a férfi nem vesz neki minden nap rózsát hanem az hogy hazajön a drága apuka és nem hajlandaó ránézni sem a gyerekére, mondván, hogy ő már dolgozott sőt talán még asszonyt is leszólja, hogy otthon úgysem kell semmit csinálni.

Ami pedig a kommunikációt illeti, ne haragudj már, de te komolyan azt akarod nekem bemesélni, egy egészséges, normális intelligenciával rendelkező, magát ellátni képes felnőtt férfi nem képes magától kitalálni azt, hogy kedves legyen a feleségével? Nem vagyok a gondolatolvasás híve, na de ha már azt a szájába kell rágni valakinek, hogy legyen már kedves hozzám akkor az már régen rossz! Az egész dicsérő beszéedet ne írjam meg helyette, és ne jegyezzem fel a virágos számát ahol megveheti nekem a virágot sőt még a virág árát ne utaljám át neki előre, hogy ne felejtse el kifizetni? Ennyi erővel egyszerűbb ha csak megveszem magamnak. Azért az nem egy nagy gondolatolvasás, hogy minden embernek jólesik ha törődnek vele és megdicsérik. Ahogy az egyik előző hozzászóló is írta, általában a kapcsolat elején a férfi is nagyon jól tudja, hogy mivel lehet a másikat boldoggá tenni. Akkor utána mi történik? Hirtelen elfelejti hogyan kell kommunikálni?

Azonnal lépni pedig nem olyan könnyű a házsságból, főleg ha gyerek is van, és otthon maradt velük, ezért is szereti sok férfi föggővé tenni a nőt, mert akkor jobban lehet irányítani és nem fog tudni elmenni. Most te itt póruljártál mint rendes férfi és ezért szentül meg vagy győződve, hogy minden más férfi ilyen, de sajnos a nők nem ezt tapasztalják.

Ja és ahhoz képest, hogy állítólag mindekét fél egyformán hibás mégis csak arról beszélsz, hogy a nőnek mit kéne tenni azért hogy minden megoldódjon. Hol igazságos ez? A férfinak mit kell tennie? Úgy értem magától, nem szájbarágósan.

Érzelmi munkáról hallottál már? Az az amiről senki sem beszél és szinte csak a nők csinálják egy kapcsolatban. Te azt hiszed, hogy te egy hős vagy azért mert hajlandó vagy levinni a szemetet ha szólnak. A nőnek viszont kimerítő mindig mindent fejben tartani és figyelmeztetni rá az egész családot. Egy felnőtt ember igenis tudja magától, hogy milyen alapvető dolgokat kell megtennie az életben. Azzal, hogy elvárod mindent a nő rágjon a férfi szájába, a férfit is megalázod és egy csecsemő szintjén tartod.

36-37-es: Komolyan kezdem azt hinni, hogy Te szándékosan félreértelmezed azt, amit leírok. Nem én vagyok az, aki általánosít, és minden esetre rá akarja húzni a saját elképzelését, hanem pont te.

Én sok különböző esetet, sok különböző okból tönkremenő kapcsolatot, sok példát említettem. Soha egyikre se mondtam, hogy ez minden férfira/nőre igaz. Amikor én példát mondok, az nem sztereotípia, nem általánosítás, hanem példa, semmi több. A focit, autókat, politikát, szappanoperát bármi másra behelyettesítheted, nincs jelentősége, írhattam volna akár operát, középkori történelmet, atomfizikát, kézilabdát is, teljesen mindegy, hogy melyik a férfi és melyik a nő érdeklődési köre. Azt se mondtam egyetlen szóval se, nem is céloztam rá, hogy minden férfi olyan, mint én. Tudom, hogy nem ilyenek. Azt is tudom, hogy sok a lusta disznó, aki leszarja a saját gyerekét, a saját feleségét, szétdobálja a büdös zoknikat, stb. De nagyon nem ilyen is van. Ezért nem szabad általánosítani, neked sem.

Te nagyon félreismersz engem és a gondolkodásmódom, a te dolgod. És megint szándékosan félreértelmezed a "sokat dolgozol" példámat. Képzeld, én is "sokat" dolgozom, mint mindenki más, becsületes ember, napi 8 órát, plusz ebédszünet, plusz munkába oda-vissza utazás, ez alsó hangon kb. napi 10 óra nem otthon töltött idő. És nem ijedek meg attól, hogy a gyereknek szaros a pelenkája, felébred éjszaka, képzeld, amikor otthon vagyok, szinte mindig én intézem ezeket a dolgokat. Szerintem nem ez az elavult gondolkodásmód ....

Amit te leírsz, az a régi, "klasszikus", férfi-női szerep. Nekem ez nem tetszik, valakinek meg pont ez való. A gond általában akkor van, ha anyuka és apuka különböző felfogást követ. Viszont az régen rossz, ha ez csak gyerekvállalás után derül csak ki, hogy ennyire másként gondolkodnak. Ilyenkor mindkét fél hibás. A veszekedés, hogy apuka "leszarja" a gyereket, családot, stb. ilyenkor általában már veszett fejsze nyele, az ilyen apuka ritkán fog megváltozni még a veszekedés hatására sem.

Sokat dolgozás, sokan (nem mindenki!) vannak akik azért túlóráznak, hogy minden meglegyen a családnak. Aztán megkapják, hogy soha sincsenek otthon. Ha otthon lennének, azt kapnák meg, hogy nem jut pénz semmire sem. Megint kommunikáció. El kell dönteni KÖZÖSEN, hogy mi a fontosabb, vagy a pénz, vagy az együtt töltött idő, ha a kettő együtt nem megy.

Kommunikáció. Te meg komolyan nem akarsz még mindig leszállni a magas lóról? Ha minden férfi (és nő) tökéletesen tudna kommunikálni, nem lenne ennyi párkapcsolati probléma, nem lenne ennyi párkapcsolati terapeutának munkája. A szeretetnyelvi különbségek pont arról szólnak, hogy egyik sem debil, nem hülye, stb. (ahogy te lenézel mindenkit, aki szerinted beleesik ebbe a tipikus hibába), csak pusztán nem úgy kedves, nem úgy szereti a feleségét/férjét, ahogy az a másiknak jól esne. Mindkettő szereti a másikat, csak rosszul fejezi ki a szeretetét. Nem kell mindig mindent mindig a férfi szájába rágni, de ha gond van, akkor egyenesen kell kommunikálni, megbeszélni, hogy mi a gond, tisztázni a félreértéseket minél hamarabb. Ne dicsérő beszédet írj helyette, ne a virágot vedd meg magadnak helyette. Hanem ha a pasi nem jön rá magától, hogy hiába veszi neked állandóan a virágot, amit te utálsz, inkább arra vágysz, hogy megdicsérje a főztödet, nem egyszer, hanem minden alkalommal, akkor mondd meg neki. Mert a szerencsétlen azt hiszi, hogy te szereted a virágot, mert az első randikon is mindig örültél a vörös rózsának, közben csak illendőségből nem mondtad meg neki, hogy utálod a rózsát, és mondjuk inkább a tulipánt szereted. De nehogy megint megvádolj, hogy csak a nő feladata ez. :) A szeretetnyelves dolog oda-vissza "játék". Hiába hiszi azt a nő, hogy pl. a pasi akkor érzi magát szeretve, ha mindig ki van takarítva, minden nap főtt vacsora várja az asztalon, lehet hogy sokkal jobban szeretne kettesben elmenni vele valahová, vagy inkább egy Barcelona mezzel lehetne őt kenyérre kenni. A férfi is hibás, ha ezt nem jelzi. Mert akkor megint elbeszélnek egymás mellett. Az egyik fél gürizik, hogy a másikat boldoggá tegye, csak a másiknak éppen nem arra van szüksége.

Hogy mi van a kapcsolat elején, azt ne keverjük ide, teljesen más dolog. Akkor mindkét fél sokkal többet ad, próbálja magát jobb színben feltüntetni, nem csak a férfi, a nő is. Idővel ennek intenzitása természetesen csökken. Meg aztán ilyenkor mindkét fél a másik pozitív tulajdonságait felnagyítja, a negatívakat elbagatellizálja. Aztán amikor eloszlik a rózsaszín köd, akkor marad a valóság, a pozitív tulajdonságok természetesek lesznek, a negatívak meg bosszantóak, meg jönnek a problémák, konfliktusok a hétköznapi élet nehézségei miatt. Na ezt a helyzetet nem szabad összehasonlítani a kezdetekkel vagy egy szerető által megélt dolgokkal, mert utóbbinál ugyanúgy eltűnik majd az újdonság varázsa, a rózsaszín köd, és marad a valóság.

Továbbra is áll a véleményem, hogy kettőn áll a vásár, a legtöbb esetben a férfi is és a nő is hibás. Hoztam nem egy példát arra is, hogy adott esetben a férfi mit tud csinálni, hogyan javíthat az adott helyzeten, hogyan segíthet a probléma megoldásában.

Honnan veszed ezt a sok hülyeséget, amit a számba akarsz adni? Hogy én hősnek tartom magam, hogy leviszem a szemetet, miután szóltak érte? Meg hogy a férfinek mindent a szájába kell rágni, mint egy csecsemőnek? De most komolyan ... Persze vannak ilyen típusú férfiak is, akiknek erre van szükségük (anyuka kedvence, akinek a felesége veszi át az anyja szerepét), de ne általánosítsunk már. Meg vannak mártír típusú nők, akik mindent fejben tartanak, mindent megcsinálnak saját maguk, kiosztják a feladatokat, stb. Aztán ha pl. a férj nem viszi le 100-ból egyszer a szemetet, akkor leviszik ők maguk, majd a férj fejéhez vágják, hogy még ezt se lehet rád bízni. Ilyen is van, de itt se általánosítsunk. Nagyon sok féle ember, férfi, nő van, mindenki más és más, az előbbi kettő két szélsőséges példa volt.

De szerintem lassan fejezzük is be itt a vitát, mert egyrészt ennek már semmi köze a kérdéshez. Másrészt meg úgy érzem, hogy nem tudunk értelmesen vitatkozni. Úgy nagyon nehéz, hogy állandóan kiforgatod a szavaimat, megvádolsz mindenféle szélsőséges elképzeléssel, amit én soha nem mondtam, nem is céloztam rá, példákat, személyes tapasztalatokat próbálsz általánosítani, minden férfira, nőre ráhúzni. Ennek így tényleg semmi értelme.

37-re pont nem válaszoltam. Csak röviden. A születésnap (egyéb fontos dátum megjegyzése) nem gondolatolvasás, de szerintem nem is egy olyan főbenjáró bűn, amit azonnali fővesztéssel, nyilvános megkövezéssel kellene büntetni. Ha valaki elfelejt egy ilyet (teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő), akkor a hibás félnek nem "mentséget kell kitalálni", a másiknak meg nem megbélyegezni kell, "hogy nem volt elég fontos a másik ahhoz, hogy legyőzze a lustaságát". Ha elfelejtette, elfelejtette, van ilyen. Az egyik szól, hogy neki rosszul eset, hogy a másik elfelejtette. A másik bocsánatot kér, és jól megjegyzi, hogy legközelebb ne felejtse el, az egyik meg megbocsát a másiknak. Ez a hosszú és tartós párkapcsolat receptje, nem pedig a szívből jövő gyűlölet, hogy mindig csak a másik hibáit keressük, és azt várjuk, mikor hibázik, hogy azonnal le lehessen szedni a fejét.

Csak annyi személyes hozzá, hogy én konkrétan megrögzött dátumokat megjegyző (fejben és/vagy naptárban, stb) vagyok, nem szoktam őket elfelejteni. És volt már olyan, hogy az én feleségem felejtette el az évfordulónkat, teljesen zavarban volt a meglepetéstől, először nem is tudta, hogy mire föl az egész, aztán leesett neki, hogy basszus évforduló, ő meg teljesen elfelejtette. Nem vettem le a fejét, nem tartottam ezért "lusta disznónak", akinek ennyit se jelent a kapcsolatunk.

Az a baj, hogy te mindent kiveszel a kontextusból. Azért is idegesítő például a fontosabb dátumok elfelejtése, mert évezredek óta azt verik a nők fejébe, hogy a férfi ilyet nem tudhat, nézzük csak el neki. Közben meg lehet egy Nobel díjas zseni, és azt akarják beetetni a nővel, hogy ő a lába között lévő izé okán egy dátum megjegyzését nem tudja megoldani és ebben ártatlan. Az ilyen és ehhez hasonló kontextusok jelentősen árnyalnak egy egyszerűnek tűnő beszélgetést, persze megértem, hogy te ezekre nem gondolsz mert te és a férfi felmenőid sosem álltatok ennek a rosszab oldalán. A nők ezt tapasztalják sajnos még ma is, tanulják, és egyfajta kollektív tudatalattiban is öröklik. Csak az okosabbaknak már kezd elege lenni. Természetesen nő is elfelejthet dolgokat, de az minden esetben egyéni problémának veszik, ha viszont egy férfi teszi akkor az a neme miatt van és persze el kell nézni, nem kell házisárkányoskodni.

Az pedig tény, hogy a fél oldalas kommentedben csak azt tárgyaltad, hogy a nő mit tud csinálni, hogy megmentse a kapcsolatot. A férfiakra nem igazán tértél ki. Az, hogy kérdezgetik a nőt, hogy ő mit akar az nem tekinthető egy önálló cselekvésnek. Természetesen arra is szükség van, de nem igazságos, hogy a nő halálra gürizi magát, lenyeli az összes baromságot, a férfi meg közben elvan azzal, hogy a kedvenc virágairól kérdezget több év rossz házasság után, amikor a nő már megunta a könyörgést és válni akar.