Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom felvilágosított, hogy majdnem minden férfi poligám. Nem akar megbántani, és szeret, de el akarja kerülni a megcsalást, ezért őszinte velem. Mi erről a véleményetek? 28/L
Több, mint egy éve vagyunk együtt és a kapcsolatunk nagy része borzalmasan telt. Elméleti dolgokon vitáztunk, csoda hogy egyeltalán még együtt vagyunk.
Régen az összes barátnőjét szétcsalta, majd kapott egy pofont az élettől és elhatározta hogy ezentúl másképp csinálja. Én vagyok az első barátnője, akivel "tiszta" lapot kezdett. Nem szeretne megcsalni, de elmondta hogy bizony sok férfi azért csalja meg a barátnőjét, mert szükségük van a változatosságra, és ezt titokban kell tartaniuk, különben az asszony a fejüket veszi. Velem kb. 1 hónap után közölte azon nézeteit, miszerint nála a szexualitás és az érzelmek az két küldön dolog, mint a legtöbb férfinél. Valamint hogy neki a későbbiekben szüksége lesz másra is, és ebben a párcserét / egymás előtt szeretkezést látja a legoptimálisabbnak. Akkor nagyon megilyedtem, bepánikoltam, hogy ez most mi. Alapjáraton egy monogám, romantikus, szerelmes típusú lány vagyok, valamiért még sem hagytam ott. Talán egy 10-15 éves kapcsolatnál tudnám azt mondani hogy oké, belefér, ez sok idő volt. Jelenleg és még jó ideig azonban el nem tudnám képzelni hogy lássam Őt más nővel, illetve magamat más férfivel. Nekem ehhez érzelmek kellenek, és a páromon kívül nem nagyon izgat más. Azért tudok neki igazat adni, mert férfiakkal dolgozom együtt, és látom hogy viselkednek, amikor ott van a barátnőjük, és látom milyen megjegyzéseket tesznek, amikor nincs. Amikor ott van a barátnő, akkor olyanná válnak mint a rabszolgák, meghunyászkodnak, teszik a szépet, a külvilág már nem is fontos. Aztán amikor nincs, akkor az összes arrajáró nőt megnézik, és azt ecsetelik, mennyire megdugnák őket. Régen a barátomat találtam visszataszítónak, hogy mondhat ilyet, de lassan igazat kell adjak neki. Néhány hónapja egyre jobb a kapcsolatunk, a veszekedések minimalizálódnak, néha azért még elkap a harciideg ha megbámul egy nőt, de úgy érzem, nem változtathatom meg. Csak attól félek, hogy nem fog tudni rám várni ebben, nem lesz ahhoz elég türelmes, hogy a vágyait csak x év múlva élje ki. Tök nagy lelki munka ez nekem. Várom a véleményeket és köszönöm, hogy elolvastátok.
Vááááá, menekülj! Ezeket csak azért hangoztatja, mert még nem nőtt fel, ez nem egy férfi még.
Vannak ám FÉRFIAK, akik nem így gondolkodnak, hanem igenis számít nekik a hűség és az értékrend.
Én már az elején hagytam volna a dolgot elúszni mert nem azonosak a vágyaink. Szerintem megalázó ha a párom más nőkkel kefélget miközben elvileg egy pár vagyunk és nem tudnám "engedélyezni".
A párkapcsolat szerintem arról szól hogy lemondunk dolgokról amiket szingliként megtehettünk más pozitív dolgokért cserébe amikkel a párkapcsolat és a párunk megajándékoz. Az egyik amiről kötelező szerintem lemondani az a többi emberi lénnyel való kefélés a párunkon kívül. Ha erre egy ember nem képes akkor nincs okom vele kezdeni mert egyikünk sem jár jól. És nem kifogás az ital a "nem monogám beállítottság" és az ufók vagy repülő tehenek sem.
A helyedben biztos hogy nem küzdenék azon hogy elfogadjam hogy a párom lukról lukra száll mert ő nem monogám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!