Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani?
A barátommal lassan egy éve vagyunk együtt, ám neki vannak olyan céljai, amik bizonyos okokból (adózási törvényváltozás) elég sürgetőek, hogy minél hamarabb meg tudja valósítani. Ez elég nagy anyagi befektetéssel jár, ami miatt szinte éjjel-nappal dolgoznia kell (vállalkozó). Nem igazán tudunk úgy időt tölteni el kettesben, hogy ne jönne közbe valami munka, ami miatt el kell mennie vagy hozzá jönnek ügyfelek stb. Meg fáradt sokszor, ez kihat a libidóra is, kedvre, értitek.
Az a helyzet, hogy én ezt megértem, és teljesen bele tudok helyezkedni az ő álláspontjába, viszont ennek ellenére rosszul esik, hogy sokszor mellőz a munkája miatt és ki is mondta, hogy ez most neki az első ebben az életszakaszában. Megértem, de rosszul esik. Sajnos elég érzékeny típus vagyok, és tisztában vagyok azzal, hogy sokszor túl ingerülten rovom fel neki, pl. megbeszéljük, hogy hétvégén együtt töltünk egy délutánt és mégis bejön ez meg az, amit nyilván elvállal. Sok a veszekedés, a konfliktus. Nem csak ebből, hanem ennek a következményeiből is, pl hogy a libidója se olyan és ez is kicsit rosszul érint.
De nem is ez a lényeg. Tisztában vagyok azzal, hogy akár vele, akár más kapcsolatomban lesznek ilyen nehezebb időszakok, amikor türelmesnek kell majd lennem a barátommal bizonyos ideig, de nem tudom, magamban hogyan kezeljem ezt az érzést. Én is elfoglalt vagyok, dolgozom és mellette egyetem is van + hobbi heti 2 délután + közösségi élet, de mégis valahogy más az időbeosztás és több időt és energiát tudok rá szánni.
Eléggé szakítás szélén állunk, viszont én nem akarom elengedni őt (és igazából ő se engem), és azt is tudom, hogy változtatnom kell. Nem csak miatta és a kapcsolatunk érdekében, hanem saját magam miatt is, mert tényleg nem kezelem jól ezt a helyzetet. Ha és ne adj isten, úgy alakul, hogy mással leszek együtt, akkor is előjönne ez a probléma nálam (köznyelven igazából a sértődékeny, hisztis jelzőt tudnám magamra aggatni...), szóval HOSSZÚ TÁVÚ megoldást szeretnék, MAGAMBAN valahogy helyretenni ezt az egészet. És szeretném persze konkrétan a mostani kapcsolatot is megmenteni.
Nagyon megköszönném, ha tudnátok adni valami tippeket a változáshoz, vagy aki hasonló cipőben járt, tapasztalatot. Esetleg magáról a helyzetről vélemény is jöhet, hogy ki mit gondol erről stb. Köszönöm, tényleg!
Hát nézd... ha vállalkozó vagyok és a hét 5 napján megkeresem a 150 ezret, akkor néha néha beleférne hogy egy napot együtt legyünk.
Persze értem, hogy jó pénz, de ha nem arról van szó, hogy fel kopik az állam vagy ha nem fizetek pár jókötésű fiatalember eltöri a lábam, akkor bele kéne férnie. Persze, fejleszd magad emberileg, de valamennyit a párod is engedhetne.
32/f
Én női szemszögből írom, hogy én is vállalkozó vagyok, ráadásul olyan területen is dolgozom, ami heti szinten kiszámíthatatlan. Rugalmas munkaidő.
A párom hiába kérdezi mikor végzem, nem tudom neki pontosan megmondani, csak nagyjából.
Viszont azt a részét nem értem, hogy ennyire a munkának él. Nem kell védeni a párodat szerintem ilyen szempontból.
Én egyértelműen éreztetem a munkahelyemen és már mondtam is, hogy van életem a munkán kívül is. Anno én is volt, hogy heti hét nap dolgoztam, de miután kezdtem összeroppanni a főnök mondta, hogy szabadság mindenkinek jár, és én is beláttam, hogy kell szabadidő.
Értem én, hogy sok pénz, de a pénz nem boldogít. Én is kereshetnék kicsit többet, ha többet melózom, de nem akarok, mert akarok mellette szabadidőt és pont.
A párom is sokszor elfoglalt egyébként, heti 5 nap 8 órában melózik, bár ő fix munkaidős, és mellette hétvégén levelezőn tanul. Sokszor nehezen tudjuk megoldani a találkozást, de olyan még sosem volt, hogy egy héten egyszer sem találkoztunk. Ha este 8-9-re mentem át hozzá úgy, hogy ő másnap 7-kor kel, akkoris találkoztunk.
Bár arról a részről te vagy a hibás, hogy ne legyél hisztis, mert normálisan is meg lehet a pároddal azt beszélni ha hiányzik neked. Tudom neked most baromira fáj, hogy nem te vagy az első hanem a munkája. Nem okoskodom mert én is ezt élem és éltem át. Nagyon sokat hisztiztem a páromnak, amiért nem velem tölti az összes szabadidejét, azt a keveset ami van.
Üljetek le beszélgetni, de fontos, hogy nyugodt légy, és ne próbáld letámadni, hogy ő mit nem tesz meg és ő mennyire a munkának él stb. Hanem mond el, hogy TE mit szeretnél.
24L
Előző vagyok:
Mi júniusban voltunk egy évesek.
Megint az előző vagyok:
Most olvasom, hogy ti hétköznap is találkoztok és hétvégén is 1* 2*? Magyarán van, hogy egy héten háromszor is találkoztok?
Ez neked nem elég?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!