Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lehet ezt a helyzetet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani?

Figyelt kérdés

A barátommal lassan egy éve vagyunk együtt, ám neki vannak olyan céljai, amik bizonyos okokból (adózási törvényváltozás) elég sürgetőek, hogy minél hamarabb meg tudja valósítani. Ez elég nagy anyagi befektetéssel jár, ami miatt szinte éjjel-nappal dolgoznia kell (vállalkozó). Nem igazán tudunk úgy időt tölteni el kettesben, hogy ne jönne közbe valami munka, ami miatt el kell mennie vagy hozzá jönnek ügyfelek stb. Meg fáradt sokszor, ez kihat a libidóra is, kedvre, értitek.


Az a helyzet, hogy én ezt megértem, és teljesen bele tudok helyezkedni az ő álláspontjába, viszont ennek ellenére rosszul esik, hogy sokszor mellőz a munkája miatt és ki is mondta, hogy ez most neki az első ebben az életszakaszában. Megértem, de rosszul esik. Sajnos elég érzékeny típus vagyok, és tisztában vagyok azzal, hogy sokszor túl ingerülten rovom fel neki, pl. megbeszéljük, hogy hétvégén együtt töltünk egy délutánt és mégis bejön ez meg az, amit nyilván elvállal. Sok a veszekedés, a konfliktus. Nem csak ebből, hanem ennek a következményeiből is, pl hogy a libidója se olyan és ez is kicsit rosszul érint.


De nem is ez a lényeg. Tisztában vagyok azzal, hogy akár vele, akár más kapcsolatomban lesznek ilyen nehezebb időszakok, amikor türelmesnek kell majd lennem a barátommal bizonyos ideig, de nem tudom, magamban hogyan kezeljem ezt az érzést. Én is elfoglalt vagyok, dolgozom és mellette egyetem is van + hobbi heti 2 délután + közösségi élet, de mégis valahogy más az időbeosztás és több időt és energiát tudok rá szánni.


Eléggé szakítás szélén állunk, viszont én nem akarom elengedni őt (és igazából ő se engem), és azt is tudom, hogy változtatnom kell. Nem csak miatta és a kapcsolatunk érdekében, hanem saját magam miatt is, mert tényleg nem kezelem jól ezt a helyzetet. Ha és ne adj isten, úgy alakul, hogy mással leszek együtt, akkor is előjönne ez a probléma nálam (köznyelven igazából a sértődékeny, hisztis jelzőt tudnám magamra aggatni...), szóval HOSSZÚ TÁVÚ megoldást szeretnék, MAGAMBAN valahogy helyretenni ezt az egészet. És szeretném persze konkrétan a mostani kapcsolatot is megmenteni.


Nagyon megköszönném, ha tudnátok adni valami tippeket a változáshoz, vagy aki hasonló cipőben járt, tapasztalatot. Esetleg magáról a helyzetről vélemény is jöhet, hogy ki mit gondol erről stb. Köszönöm, tényleg!


2018. okt. 3. 17:52
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:
Meg persze kicsit önző nekem ez a hozzáállásom. Tudom, hogy nem a saját szórakoztatására dolgozik és többet lenne ő is velem, de sürgeti a határidő, a pénz meg szükséges. Szóval.. ah, tényleg nehéz ez. Gondolom, neki is az, mert elmondta, hogy hosszútávon tényleg nem normális, amit csinál és nem is bírná ezt
2018. okt. 3. 17:56
 2/15 anonim ***** válasza:
nagyon figyelemre méltó részedről, hogy észleled, hogy nem csak a másikban van a hiba és átérzed az álláspontját. jót nem tudok mondani, ami hatásos lenne, beszéljétek meg h fixen ekkor és ekkor együtt lesztek, akármi is van. azért olyan nincs h semmi szabadideje nincs.
2018. okt. 3. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 egytitokzatoslány ***** válasza:
Megértem a helyzetedet. Én is voltam már így. A lényeg hogy főként a szex hiányzik neked ha jól értem aztmegerdemelted oldani azzal hogy magadat elegited ki esetleg beszerzel egy játékszert és ha ezek után is szarul érzed magad akkor beszélgessenek el. Nálam ez volt a probléma hogy a kieleguletlenseg miatt rosszabbul láttam a helyzetet mint ami. 🙂 21/L
2018. okt. 3. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

2,


Igen, alapvetően én is ezt kértem tőle. De sajnos ez nem működik, mert általában hétvégén egy napot és hétköznap 1-2x este vagyunk együtt, és ha pl este 10-kor jön egy hívás vagy hétvégén, akkor elvállalja a munkát, mert 50-100%-os felárral dolgozik ilyenkor, ami abszolút megéri neki (az alapdíja is elég jó..). Ilyenkor meg nem várhatom el, hogy a jól fizető (átlagon felüli) lehetőségeket kihagyja, miközben sürgősen kell neki most sok pénz.

2018. okt. 3. 18:01
 5/15 A kérdező kommentje:
Meg van a munkájának egy olyan része is, ami fix díjjal történik, egy ilyen munka (ami általában 1 órától 1-2 napig terjedhet) 30-150 ezer ft tiszta profitot hozhat neki. És ha hétvégén esik be egy ilyen sos meló, akkor persze, menjen. Én is ezt tenném a helyében. Csak nekem, mint másik félnek mégis rosszul esik.
2018. okt. 3. 18:04
 6/15 anonim ***** válasza:

2es vagyok, 31f

én boldog lennék ha heti 1 napot lennék együtt az asszonnyal és dolgozhatnék és mégis szeretne mert átérezné a helyzetet. ez 1 álom lenne :) az abszolút nem felvállalható h heti 1 napot sem! ilyen nincs, szorítson helyet az életedben, nem kérsz sokat, 1 nap? megér neki x ft-ot hogy te nem vagy?

2018. okt. 3. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

3,


Igen. A szex hiányzik és persze, magamat is ki tudom elégíteni. Inkább a lelki oldala hiányzik, az intimitás.

2018. okt. 3. 18:06
 8/15 A kérdező kommentje:

6,


Nyár elején amúgy szakítottunk emiatt. Megkértem, hogy ne keressen (legalább egy fél évig), mert azzal csak felszakítaná a sebeket. Ennek ellenére 3,5 hét után ő keresett meg, hogy megbánta és stb stb. Lényeg: megint összejöttünk. Szóval nála, hogy megéri-e az a pénz, attól függ, milyen a helyzete. Van, mikor úgy érzi, megéri neki. De ha meg teljesen el van havazva, annyira leköti a munka, hogy szerintem nem hiányzom neki.

2018. okt. 3. 18:09
 9/15 anonim ***** válasza:
a bevételből fordít rád belőle? mert akkor döntsd el megéri-e neked
2018. okt. 3. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Általában ő szokott fizetni, mert nekem még elég kevés a fizum. Persze van olyan is, hogy akkor mondom, hogy most én hívom meg őt erre-arra, és elfogadja. De nyilván az ő oldalára billen jóval a mérleg. Beszéltem vele erről, hogy ne menjünk ilyen drága programokra (én nem tudnám megfizetni), nekem egy kis romantikus séta is oké vagy olcsóbb hely. De ő mondta, hogy neki ez tényleg nem gond, szóval igen, költ végül is rám, nem is keveset. Meg ha elmegyek vásárolni, 1-1x mondja, hogy ezt fizeti most nekem, tehát kedveskedik is. Nyilván nem várom el, de ő szerintem ezzel is tudja kifejezni a szeretetét. Vagy passz.
2018. okt. 3. 18:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!