Soha nem alszunk együtt. Állandóan hiányzik. Hogy kezeljem ezt a helyzetet?

A párommal 2 éve vagyunk együtt. 20 évesek vagyunk, és mindketten a szüleinkkel élünk még, ahol a kisebb tesónkkal vagyunk egy szobában. Tehát soha nem tudunk együtt aludni vagy kettesben lenni. Mindketten dolgozunk (levelezőn tanulunk) és én már fél év után össze akartam költözni a párommal, akkor még nagyon akarta, de félt az anyagiak miatt. (Attól, hogy elveszíti az állását,de különösebb oka nem volt rá csak ott akarta hagyni, meg is tette, amikor már talált mást). Én ezt próbáltam megérteni egy fél évig nem is volt gond, de aztán egyre jobban zavart, hogy mindig az utcán találkozunk pár órára,télen is a hidegben. Elkezdtem veszekedni, hisztizni, hogy nem bírom, vele akarok élni. Akarhanyszor este elkoszot teljesen megbolondultam, hogy ne menjen sehova, ha nem aludhatunk együtt akkor beszéljen velem. (Nem igénylem, hogy állandóan együtt legyünk ez az estekre vonatkozik, mert sose tudunk kettesben lenni) Folyamatosan az jár a fejemben hogy olyan rövid az élet és szeretjük egymást mégse hasznaljuk ki az időt amit együtt tolthetnenk. Emiatt sok veszekedés lett, megromlott a kapcsolatunk. Próbálok nyugodt maradni, de csak megjatszom magam mert nagyon rossz így ez a helyzet és sokszor kijon belőlem. Úgy érzem változnia kéne a helyzetnek, hogy helyrehozzuk a dolgokat, ő meg addig nem akar velem élni ameddig nem javul a kapcsolatunk.