Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek ilyen helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés
Párszor találkoztam egy lánnyal, akivel sikerült lefeküdnöm, viszont én már szex előtt is elmondtam neki érthetően, hogy nem szeretnék kapcsolatot vele, csak szex. Kicsit fiatal lány 18 éves, félénk típus volt, szűz ami izgatott is engem. Nem igazán élveztem vele, sőt kifejezetten rossznak éltem meg, ezért igazából megírtam neki nem nagyon szeretném ezt folytatni, le tiltott és pár napra rá feloldotta. Aztán elég keményen elhordott, mondta tönkretettem meg minden ilyen dolgot a fejemhez vágott. Le is tiltottam, volt elég problémám amúgy is, egyszerűen ez nem hiányzott még. De eléggé lelkiismeret furdalásom lett, mert nem nagyon bántottam meg lányokat eddig sem. Barátnőjére írtam rá, szerencsére normális volt, elmondta eléggé depressziós meg teljesen ki van, csomót sír. Nem nagyon tudok elmenni a dolog mellett, nem akarom, hogy a végén aztán olyan dolgokat csináljon...Tudnátok tanácsokat adni ilyen helyzetben mit lenne helyes tenni? Utálkozó kommenteket nem nagyon várok, tudom nem vagyok egy példakép. 23F
2018. júl. 23. 22:32
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
Szerintem beszélned kell vele személyesen!...
2018. júl. 24. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 A kérdező kommentje:
Igen ezen én is gondolkoztam, szép, kedves lány nem akarom hogy emiatt ennyire szar legyen neki most, de félek attól hogy egy személyes beszélgetés után mégjobban megkedvelne vagy nem is tudom, kicsit tartok tőle.
2018. júl. 24. 00:28
 13/54 anonim ***** válasza:
De tényleg mi izgatott abban, hogy szűz? Hogy mint egy pornóban, ahogy bedugod a szűznek, megvadul és megcsinál neked mindent?
2018. júl. 24. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim ***** válasza:
100%

Jaaaaj, gondolom olvastál már róla, hogy a lányoknak általában nagyon fontos az első. Még fiatal a lány, gondolom belement mert többet érez irántad s azt gondolta, hogy majd megváltozik a véleményed és nem csak sex lesz a dologból. Találkozhatsz vele személyesen, de szépen türelmesen mondd el neki, hogy te sajnálod, ha megbántottad de csak sexet akartál (nem leszel a kedvence ettől, de legalább lezárja magában).


34N

2018. júl. 24. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 anonim ***** válasza:
Most őszintén!? Mit vártál egy 18 éves szűz kislánytól? Hogy neki is csak annyit fog jelenteni mint neked? Elárulom hogy nem. Csórikám agyában szerintem az a gondolat érlelődött, hogy talán lehet több is köztetek mint egy d*gás. A csajok másképp vannak bekötve, mint a srácok. Ha nem akarsz még nagyobb görény lenni, akkor beszélsz vele erről.
2018. júl. 24. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
58%

"de félek attól hogy egy személyes beszélgetés után mégjobban megkedvelne vagy nem is tudom, kicsit tartok tőle."


Ettől nem kell félned. Akkora tapló vagy, hogy női szemmel semmi, de tényleg semmi vonzó nincs benned belsőleg. Valószínűbb, hogy a külsőd fogta meg, vagy nem ismert eléggé, és már nagyon várta a Nagy Alkalmat, emiatt ment bele. Neki is jobb, ha beszélgetsz vele, legalább rájön, hogy a férfiak között is vannak ilyen semmit se érő csökevények, és máskor jobban megnézi, kinek adja oda magát.

Abban biztos lehetsz, hogy nem a szerelemtől sír, hanem mert rohadtul elcseszte, és olyan embernek adta oda a szüzességét, aki kicsit sem volt méltó rá. És ezt már nem tudja visszacsinálni.

2018. júl. 24. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 A kérdező kommentje:
Attól lennék semmirekellő mert érthetően megkérdeztem a lányt lenne-e kedve lefeküdni? Nekem soha nem volt célom megbántani egy lányt sem, és ha annyira egy lelketlen ember lennék, a kérdést sem tettem fel volna. Én meg kétlem hogy valaki a külső miatt szeressen meg egy embert, ettől függöetlenül nagy valószínűséggel felfogom keresni.
2018. júl. 24. 09:34
 18/54 anonim ***** válasza:
37%
Nem értem a kérdezőt sértegető kommenteket. Nem áltatta a lányt, nem hazudott neki, most tényleg ő tehet róla, hogy esetleg a kishölgy azt hitte, ha lefekszik valakivel, az egyenes út egy kapcsolatba? Egyébként szerintem is beszélj vele személyesen. Tisztázod vele (még egyszer) a helyzetet, és azzal lezárhatod az egészet.
2018. júl. 24. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 A kérdező kommentje:
Köszönöm utolsó, sikerült már megbeszélnem vele egy hétvégi időpontot.
2018. júl. 24. 19:46
 20/54 anonim ***** válasza:

Drága kérdező! Ha valaki megkérdezné tőled, hogy lenne-e kedved ahhoz, hogy leforrázzák a herédről a szőrt, mit válaszolnál?!

Csak mert a lányoknak az első szex pont ehhez az érzéshez hasonlítható, NULLA orgazmussal. Felfogtad?! Ez nekünk nőknek nem olyan kéjmámor, mint nektek!

Épp ezért kell olyan férfit választani erre az alkalomra, aki méltó rá (te qrvára nem vagy), és kedves, törődő, szeret, óv, bíztat, dícsér... Mert ezek hiányában a nő a következő alkalmakkor görcsölni, félni fog, és nem lesz képes az orgazmusra rettentő sokáig, vagy soha. És akkor jönnek az ilyen nőkhöz nem értő s...eggfejek, mint te, és megállapítják majd, hogy frigid. Ezzel egy nő életét elég komolyan gallyra lehet vágni, és te most pont ezt tetted! Mindezt azért, mert újdonságra viszketett a farkad, agyad meg nincs! Hol van ez a dolog a te "nem élveztem eléggé" azt a r.ohadt 5 percet problémádhoz?!

Te komolyan azt gondolod, hogy pusztán hisztis a csaj, hisz megbeszéltétek, hogy csak kölcsönösen örömöt szereztek egymásnak, és ő még béna is volt?!?! Ébredj már fel, ember!!! Neki ebben SEMMI jó nem volt, bármit is balettoztál, úgyhogy visszavehetnél az arcodból végre! Olvass el egy nyomorult könyvet a nőkről, mert SEMMIT sem tudsz róluk!

2018. júl. 25. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!