Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom egyik este sokat ivott, veszekedtünk és
megpofozott. Szerintetek elő fog még fordulni?
Figyelt kérdés
Én is hibás vagyok mert magyaráztam neki mikor hazaértünk. Fáradt voltam és hajnalig maradtunk a bárban. Mikor hazaértünk mondtam neki, hogy miért nem jöttünk haza előbb aztán ezen jól összevesztünk. El akartam menni otthonról de nem engedte aztán elkezdett rázni és adott egy pofont. Utána kiment a szobából, hogy kint aludjon a kanapén. És mondta, hogy gondolkozzak el magamon, hogy ez miattam volt. Aztán visszajött egy idő után, akkor már nagyon sírtam. De semmi bűntudat nem látszódott rajta akkor még. Aztán megint el akartam menni mert megijesztett. Akkor belöködött a szobába. Kértem, hogy beszéljük meg. Szerintem akkor fogta fel, hogy mit csinált. Ez 3 napja történt. Azóta 5 percenként bocsánatot kér. Mondja, hogy nem bír tükörbe nézni és undorodik magától meg hogy soha többet nem fordul elő. Alapjáraton nem agresszív de nagyon hamar felhúzza magát és akkor kiabál. Többször mondott már olyat mikor nagyon ősszevesztünk, hogy legszívesebben lekerverne egyet de eddig sosem tette. Maximum megrázott. Látom rajta, hogy megbánta de azért kicsit aggódom.
Nyugodj le, szerintem az a nő se normális, aki megüti a párját. A szememben nem tud egészen emberi lény lenni, aki fizikailag bánt mást (önvédelmet, minden résztvevő által elfogadott rizikóval járó küzdősportot, kényszerített sorkatonaságot leszámítva)
2018. jún. 26. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
32/45 A kérdező kommentje:
Nem mentegetem. Tudom, hogy amit csinalt az megbocsathatatlan es nem is bocsatottam meg neki. De nem szeretnem elhagyni mert ettol fuggetlenul rengetegszee bizonyitotta mar a szerelmet. Tudom hogy hatalmas hibat kovetett el de latom rajta a megbanast. Hagyom hogy sajnalja es bizonyitson. A kerdes nem arra iranyult hogy elhagyjam e hanem hogy elo fog e meg fordulni. Ismerek olyat aki egyszer megtette es kesz annyi volt mert tanult belole. Nem okollel utott es nem megvert. Hivhattok bolondnak meg csicskanak ahogy az egyik hozzaszolo tette. Es nem a penzeert vagyok vele hanem mert szeretem. Teljesen atlagos eletet elunk. Egyebkent az occse es az edesanyja tud rola. Az occse azt mondta neki hogy ha meg egyszer bant akkor vele gyulik meg a baja. Az anyukaja is nagyon lecseszte es mondta neki hogy o szegyenli magat helyette.
2018. jún. 26. 12:31
33/45 A kérdező kommentje:
Es ha nem latnam rajta a megbanast nem maradnek vele. Nem azert nem hagyom el mert felek tole. Mondtam neki az eset utana reggelen hogy elmegyek es nem jovok vissza. Es azt mondta hogy teljesen megerti es meg is erdemelne es hagyja hogy menjek ha akarok de mindent meg fog tenni annak erdekeben hogy ujra bizzak benne. Tehat nem fenyegetett vagy ilyesmi hogy mi lenne ha elhagynam.
2018. jún. 26. 12:33
34/45 anonim válasza:
Hat, te bolond vagy... anyukat meg valoszinukeg apuka pontosan ugyanigy bantalmazza/bantalmazta. De meg is erdemled, hogy agyonverjen egyszer. Te valasztottad elvezzed az agressziv fergedet.
2018. jún. 26. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
35/45 anonim válasza:
Ja, es termeszetesen ujra meg fog tortenni (hulye meseket ne vegyel be a magad nyugtatasara), es csak egyre sulyosabb lesz hiszen okosan megmutattad neki, hogy huseges csicska vagy, azt tesz veled amit akar :). Utana kis banat, naszutas idoszak, aztan fegyelmezheti a kutyajat ujra, ha nem viselkedik.
2018. jún. 26. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
36/45 anonim válasza:
Apám leszúrta anyámat a szemünk láttára. Az is egy pofonnal kezdődött. És persze minden verés után jött a szánom-bánom fázis. De te tudod. Edd meg amit főztél. Mindent megérdemelsz, amit ezután kapsz.
2018. jún. 26. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
37/45 anonim válasza:
Igen sok ilyen lesz mostantól ez nem is kérdés.
Már eddig is gondolt rá, hogy megtegye ezt el is mondta. Most, hogy megtette és a végén kishíján te kértél bocsánatot mostmár tudja, hogy ez belefér és mindig meg fog történni.
2018. jún. 26. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
38/45 anonim válasza:
Tudod, egészséges, ép lélekkel nem lehet tolerálni azt, ha valaki pofozásig fajul. Akit szeretek, nem ütöm meg. Aki megüt, nem szeret, és nincs mit szeretni rajta. Tényleg mi értelme van együtt maradni vele?
2018. jún. 26. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
39/45 anonim válasza:
Én is hibás vagyok mert magyaráztam neki mikor hazaértünk. - miért lennél hiás?
Mert ő hülye idegbeteg állat, aki egy ilyen csipcsup ügyre megüt?
Gratulálok a választásodhoz - alapjraton nem agresszív, de amúgy minden szaron ordibál :D
2018. jún. 26. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
40/45 anonim válasza:
Akkor maradj vele... de ne nyávogj, és állj oda a pofonjába.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!