Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem tudnak az emberek elvàlni egymástól, ha màr nem szeretik egymást?
Van egy férfi akivel "szeretői" viszonyban vagyok. A felesége tud mindent, évek óta nyitott kapcsolatban élnek.
A baj számomra az, hogy a férfi nem akarja elhagyni az asszonyt, elmondása szerint szereti mint a gyerekei anyjàt, de szex nincs köztük.
A gyerekek màr felnőttek, a férfinak is lenne hovà mennie, ha a hàz az asszonynak maradna.
Miért nem lehet gerincesek lenni és elvàlni?
Érdekes, hogy kb. én leszek itt az egyetlen aki nem ítél el...
Azért nem hagyja el mert nincs rá oka. Van egy közös és közösen felépített életük amiben nyíltan megbeszélték egymással, hogy nem színlelik az álomházasságot, hanem élnek egymással, de félig-meddig saját utakon. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy utálják egymást és egész nap csak a marakodás megy közöttük. Lehet úgy van vele, hogy szereti ezt a nőt, jelen volt élete nagy részében, a szerelemnek már vége, de a kötelék még maradt. Akkor mégis mi értelme felégetni minden hidat és újra fejest ugrani ugyanebbe?
Nincs ebben semmi gerinctelenség, hiszen írtad, hogy évek óta egymás előtt is felvállalt nyitott kapcsolatban élnek. Simán érezhetik mindketten úgy, hogy ugyanilyen mértékű kötelék már úgysem alakulna ki egyetlen másik emberrel sem, ismerik egymás gondolatait és ebben más embernek ugyanolyan szintű helye már nincs és, ha végleg elvállnának útjaik, már senki nem tudná ugyanolyan mértékben betölteni a másik után maradt űrt.
#10
Képzeld, anyukám büszke volt rám, hogy okos, értelmes nőt nevelt fel.
(Tavaly 56 évesen meghalt daganatban, amivel 12 évig küzdött.)
De te nem vagy valami okos és értelmes. Nem csoda, hogy csak egy házas embernek kellesz d..gó pajtinak, mert nem érdemelsz mást. Gondolom a komolyabb férfiak még bottal se nyúlnának hozzád, főleg azok után, amilyen mentalitásról itt tettél tanúbizonyságot.
Térj észhez. Ez a férfi NEM fogja otthagyni érted a családját, téged csak d..gásra használ. Ennyi.
Te miért nem érted a nyitott házasság lényegét?
Nem az új feleségét keresi, csak egy kis puncit. Ez csak testmozgás, érzelmek nélkül, egy hobbi. Némi nemi feltöltődés, mert a felesége ezt az egyet nem tudja megadni: az újdonság izgalmát.
Te mit tudsz nyújtani? Még csak azt se, hogy melletted is kalandozhat szabadon. Fizeti a gyerektartást, felezik a vagyont, megutálja a gyerek, elveszti a lelki társát. A szerelem pedig most is elmúlik. Mi marad neki melletted? Egy féltékeny nő, anyagilag padlóra kerül, és kezdhet mindent előlről középkorúan.
A felesége még így is meg tud adni neki mindent. Ő a fix pont, a családja. Az épp aktuális szerető mindig cserélődik.
80%-os.
A gyerekek màr felnőttek, nem kell utànuk gyerektartást fizetni. Sőt, a nagyobbik azt mondta, ha az apja megy ő is megy vele. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!