Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért ördögtől való az, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ördögtől való az, ha azt szeretném, hogy a házimunka nagyobb részét a barátnőm végezze?

Figyelt kérdés

Értelmes emberek vagyunk, nemrég költöztünk össze, de már most nem úgy működnek a dolgok, ahogy számítottam rá. A barátnőm szigorúan, szinte pontosan kiméricskélve felosztja a házimunkát kettőnk között, és kikötötte, hogy nem hajlandó egyedül háztartást vezetni, pedig az összeköltözés előtt házias nő benyomását keltette. Én azt hittem, nem kell komolyan venni, de amikor nekem kellett volna főzni szerinte, nem tettem, akkor nem volt hajlandó kaját csinálni. Én éheztem, ő pedig végül rendelt magának.

Nagyon stresszes és komoly munkám van, mérnök vagyok, multinál dolgozom, nagy a hajtás, ő pedig gyerekpszichológus. Meg van sértődve, ha kicsit is célzok rá, hogy sokkal komolyabb szakmaiságot, kötélidegzetet és versenyszellemet igénylő munkám van, szerinte ezzel lenézem az ő szakmáját, pedig nem igaz, csakis arra célzok, hogy úgy lenne igazságos, ha a "női" feladatokat ellátná, legalábbis nagyobb részben mint én.

Mit tegyek ebben a helyzetben?


2018. márc. 28. 15:27
 61/114 anonim ***** válasza:
100%
Miért is kellene több mindent elvégeznie a barátnôdnek amikor TE is ugyanúgy eszel, TE utánad is ugyanúgy kosz van a lakásban, TE neked is vannak szennyes ruháid és TE is ott laksz vele egy lakásban. Neked nem barát hanem bejárónôre van szükséged, aki mindent megcsinál helyetted, te meg beleülsz a készbe. Tégy meg egy szívességet és húzd le magad a WC-n a fontoskodó kis állásoddal együtt és hagyd békén szegény csajt. Jobbat érdemel nálad!!!
2018. márc. 28. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/114 anonim ***** válasza:
100%

"Mérnökként sok értelmes nőt is találsz, nem csak gyakoris feminacik vannak a világon. Ezek a nők sehol nem lesznek tíz év múlva. "


Esetleg 3x annyit keresnek mint, te. 😃😃😃


Es nem kell megalkudniuk, es azert gyulolod oket, mert semmivel nem vagy rajuk hatassal. Tobbet keresnek, mint te. Van diplomajuk. Barmikor talalnak partnert.

2018. márc. 28. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/114 anonim ***** válasza:
100%
Azért beszarok az ilyen embereken. Nem csinált neki a barátnője kaját és éhezett :D Az ilyen emberről nem tudom elhinni, hogy komoly, felelősségteljes mérnök munkája van :D Még a végén a kaját is helyette kell majd megrágni.
2018. márc. 28. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/114 anonim ***** válasza:
100%
Haver,égeted itt a férfi nemet! Költözz haza anyádhoz,az való neked! A barátnöd amúgy nagyon szeretheti a munkáját,ha még otthon is tart egy ilyen problémás hülyegyereket.
2018. márc. 28. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/114 anonim ***** válasza:
100%
Azért beszarok az ilyen embereken. Nem csinált neki a barátnője kaját és éhezett :D Az ilyen emberről nem tudom elhinni, hogy komoly, felelősségteljes mérnök munkája van :D Még a végén a kaját is helyette kell majd megrágni.
2018. márc. 28. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/114 anonim ***** válasza:
95%

Eddig otthon éltél?

Én párom ha éhes, akkor

- eszik ami van

- rendel

- készít abból ami otthon van

- elmegy, bevásárol, és főz

Érdekes is lenne, ha éhenhalna, ha pl betegen fekszem és fel kelni se tudok

2018. márc. 28. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/114 anonim ***** válasza:
91%

Jaguar Warrior a mostani nők köszönik szépen tudnak háztartás vezetni, főzni, mosni stb annyira mint régen. A különbség azt, hogy ma már tudják, hogy ezt nem más kiszolgálására kell használniuk. Én imádom rendben tartani a saját otthonom, főzni minden nap magamnak stb, de ha egy férfi azt képzelné, hogy emiatt az élete végéig őt is ki fogom szolgálni, akkor az repülne azonnal.

Azok a férfiak pedig akik egy csomó pénzt kiadnak, hogy lehessen egy cicababájuk (ami ugye 'jár' nekik), azok utána ne csodálkozzanak, hogy a nő is egy üzletként kezeli a kapcsolatot.

2018. márc. 28. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/114 Diavolino44 ***** válasza:
14%

Ennel csak “a 30 folott csokken a nok erteke” kerdesek amik nagyobb provokalast kavarnak itt, szoval jo bele nyultal a lecsoba. :D


Csinald ahogy jol esik, ha nem birja el a kapcsolat, hat ez van. Akkor olyat kell talalnod akinek ez oke.

2018. márc. 28. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/114 anonim ***** válasza:
5%

Magas lóról lehet nagyot esni. Jön még kutyára dér mert annyi csicska ferfi nincs amennyi hosszabb távon elturne a gyakoris női mentalitást. 😊

Szerencsére vannak még nők normális értékrenddel akik nem csak elvárják, hogy a férfi igy-ugy kényeztesse oket, miközben ők négyzetméterre pontosan kiszámoljak a takatitando felület felosztását is.

Szóval lehet itt frocsogni aztán csodálkozni, hogy hol vannak a férfiak. Ha meg nem tetszik akkor keressétek egy nyugati csicskat akinek épphogy nem nőtt egy vagina a lába közé. 😁😁

2018. márc. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/114 anonim ***** válasza:
95%

Ez kamukérdés, egyértelmű provokáció, de ismerkedtem ilyen pasassal, és a "nő legyen házias, főzzön, mosson, legyen meleg kaja, mire hazaérek"-után felálltam és ott hagytam.


Dolgozok én is 8-9 órát, aztán még álljak neki EGYEDÜL mindennek? Akkor inkább élek a macskámmal, negyedannyi dolgom van körülötte, mint az ilyen "díszpinttyel" lenne :D

2018. márc. 28. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!