Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért ördögtől való az, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ördögtől való az, ha azt szeretném, hogy a házimunka nagyobb részét a barátnőm végezze?

Figyelt kérdés

Értelmes emberek vagyunk, nemrég költöztünk össze, de már most nem úgy működnek a dolgok, ahogy számítottam rá. A barátnőm szigorúan, szinte pontosan kiméricskélve felosztja a házimunkát kettőnk között, és kikötötte, hogy nem hajlandó egyedül háztartást vezetni, pedig az összeköltözés előtt házias nő benyomását keltette. Én azt hittem, nem kell komolyan venni, de amikor nekem kellett volna főzni szerinte, nem tettem, akkor nem volt hajlandó kaját csinálni. Én éheztem, ő pedig végül rendelt magának.

Nagyon stresszes és komoly munkám van, mérnök vagyok, multinál dolgozom, nagy a hajtás, ő pedig gyerekpszichológus. Meg van sértődve, ha kicsit is célzok rá, hogy sokkal komolyabb szakmaiságot, kötélidegzetet és versenyszellemet igénylő munkám van, szerinte ezzel lenézem az ő szakmáját, pedig nem igaz, csakis arra célzok, hogy úgy lenne igazságos, ha a "női" feladatokat ellátná, legalábbis nagyobb részben mint én.

Mit tegyek ebben a helyzetben?


2018. márc. 28. 15:27
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/114 anonim ***** válasza:
69%

"Én éheztem, ő pedig végül rendelt magának. " Kamu kamu

Gondoltad majd összehozol egy jó kis férfiszidást?

2018. márc. 28. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/114 A kérdező kommentje:

Miért lennék sötét?

Én tisztelem a szakmáját, elismerem, hogy szükség van rá. Tudom, hogy nagy divat egyenrangúként kezelni az összes szakmát, hisz mindre szükség van, és nagyon nagy bűn kimondani bizonyos dolgokat. De az TÉNY, hogy én húzom az igát egész nap, a barátnőm pedig gyerekekkel vagy kamaszokkal beszélget és/vagy játszik egész nap. Teljesen természetes, hogy nekem nincs energiám semmire munka után. Ha pedig neki sincs, akkor gyereket nevelni hogyam fog, ha lesz? Hogyan fog főzni rájuk, amikor majd otthon lesz velük, és egész nap figyelni kell rájuk? Ráadásul még sokkal aktívabban, hiszen a saját gyerek mellett szünet sincs.

Nem szeretném, hogy az egész napom úgy teljen el, hogy semmit nem csinálhatok, amit szeretnék, és pihenni sem tudok ilyen sok munka után rendesen.

2018. márc. 28. 15:38
 13/114 anonim ***** válasza:
96%
Ja hogy te mérnök vagy? Neked jár a bejárónő gondolod? Akkor vegyél fel egyet és fizesd jól meg. A barátnőd nem bejárónő, nem mellesleg a szakmája sokkal komolyabb mint a tiéd, ne nézd le. Remélem észbe kap és lelép tőled.
2018. márc. 28. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/114 anonim ***** válasza:
96%

Én is üdvözlöm a barátnődet és hatalmas respect;hogy végre egy olyan hölgy csillogtatja meg magát,aki két lábon áll a földön!

Te meg egyszer menj be hozzá munka közben és nézd meg,hogy egy pszichológus munkája mennyire megterhelő. Főleg,hogy ő gyerekekkel foglalkozik. Valamint ha ő nem fényezi magát az amúgy nehéz munkájával,akkor igazán te is befoghatnád. Ha nem tekinted magaddal egyenlő félnek akkor ne is akarj tőle semmit. Nem érdemled meg.

Ja és majd gondolkozz el a női szerepeken,mikor majd magadnak kell kaját csinálnod és mosnod a szros alsóid,mert otthagy.

2018. márc. 28. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/114 anonim ***** válasza:
96%

#12


Szánalmas vagy. Nehogy gyereket csinálj. Tudod, kisfiú, azt is KÖZÖSEN KÉNE NEVELNI, NEM CSAK ANYJA VAN A GYEREKNEK, HANEM APJA IS!!!!!!!!!!

2018. márc. 28. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/114 A kérdező kommentje:
Legkevésbé sem szeretném, ha a férfiakat szidnák kollektívan, azt pedig mégkevésbé, hogy engem.
2018. márc. 28. 15:40
 17/114 A kérdező kommentje:
Ha mindketten a gyerekkel maradunk, akkor pénzt keresni ki fog?
2018. márc. 28. 15:42
 18/114 anonim ***** válasza:
100%

Sotet vagy, mint az ejszaka.

Csak azt nem ertem, miert van meg veled a baratnid.

2018. márc. 28. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/114 anonim ***** válasza:
100%

#17


Ebből nagyon jól látszik, hogy f..ngod sincs, hogy mi a család.


Neked egyáltalán volt? Vagy apukád is ilyen nagyszájú volt, mint te?

2018. márc. 28. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/114 A kérdező kommentje:
Talán, mert nem vagyok sötét, csak ti szidalmaztok össze-vissza. Ha fordítva lennének a nemek és a szakmák, akkor is neki adnátok igazat, úgy érzem.
2018. márc. 28. 15:43
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!