Kinek van igaza? A barátomnak vagy nekem?

Olyan ember vagyok aki nem igazán bízik csak úgy a semmire senkiben,a barátom pedig teljesen az ellentéte ennek.

Elég sok vitát szült már ez köztünk, mert a jószívűsége miatt sokszor kihasználták már és hiába próbálom figyelmeztetni, nem hallgat rám. Mindig azt mondja, hogy én senkit nem szeretek, miért állok így mindenkihez stb. Nem értem, miért kellene feltétel nélkül bíznom bárkiben, segíteni nekik akármiben csak úgy és a nyakukba ugrani már két találkozás után? Így legalább kiderül, kik a megbízható emberek, kik azok, akire kölcsönösen lehet számítani egymással. Régebben én is a szívemen viseltem minden ismerősömet, segítettem nekik, amiben tudtam, de időről időre le voltam ejtve, ha nekem szükségem lett volna, akár csak egy beszélgetésre is,úgyhogy változtatni kellett, mert elegem lett, hogy hülyének néznek.

A lényeg az, hogy a barátom naivsága már elég sok stresszes helyzetet szült és úgy érzem, hogy már elegem van ebből. Néha annyit nem tud mondani a haverjainak, hogy ne jöjjenek minden nap hozzánk, mert zavarnak, de utána meg nekem panaszkodik, hogy nem igaz, hogy nem tudunk egyedül időt tölteni egymással. Ilyenkor elgondolkodok, hogy vajon elmentek-e otthonról neki vagy mi van vele. :D Aztán mikor beszéltem-normális hangnemben a barátaival, hogy ne jöjjenek ilyen sűrűn, még fel volt háborodva.

Szeretem őt, de gondoljatok bele, hogy mi lesz, ha már családunk lesz vagy esetleg terhes leszek? Akkor is majd el kell viselem minden helyzetet, amit szül ez a viselkedése?

Szeretem őt, nagyon jószívű ember, de hogyan tudnám rávezetni, hogy legyen csak egy kicsit tökösebb, álljon ki jobban magáért?