Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azt válaszolta a párom, hogy simán megy nélkülem. Jogosan esik rosszul?
Párommal már eléggé komoly a kapcsolatunk,5éve vagyunk együtt és úgy sejtem el is akar venni.
Mint minden pár, együtt szoktunk menni különböző helyekre.
Neki van egy "haverja" mármint nagyon ritkán beszélnek és még a múltkor ő mondta, hogy csak akkor keresi ha valamire szüksége van. Most meglepetésünkre meghívott az eljegyzésére.
Mikor ezt hallottam, hirtelen azt mondtam ki amit éreztem,hogy nekem nincs kedvem menni, a nővel sem vagyunk jóban, lenézi a mi társaságunkat és ha próbáltam vele barátkozni(néha ha együtt voltunk) teljesen ellenszenves volt. A testvére ráadásul nyomult a páromra. Erre a barátom könnyedén rávágja,hogy akkor ülök itthon, megy egyedül.
Ez nagyon rosszul esett tőle, hisz eddig mindig közösen döntöttünk az ilyesmiről, most meg se próbált ész érvekkel meggyőzni,hogy miért kellene mennünk, csak ő eldöntötte,hogy menni kell és nélkülem is simán menne.
Úgy érzem nem is számítok neki. Ti mit gondoltok erről, felfújom az egészet? 21n
Az ő haverjáról van szó, miért ne mehetne nélküled?
Gondolom, neked is vannak barátnőid attól még, hogy ő esetleg nem rajong értük, nem? Maximum a barátnőkkel csajos estén találkoztok, nem a srácokkal együtt.
Ez kb ugyanez a szitu fordítva, a különbség annyi, hogy alkalmi eseményről van szó.
Szerintem tök jó fejség a párodtól, hogy nem erőlteti a részévételt, főleg, ha tudja, hogy rühelled a csajt. Sokkal gázabb lenne a hisztike, hogy de igenis menjél nem igaz hogy ennyit nem tudsz a kedvéért...
Igaza van, ha nem mész, nem mész, de a hisztid miatt őt ne húzd már vissza...
Még pár ilyen "megjegyzés", hiszti és remélem, kivág a fenébe. Éretlen kislány.
28n
Köszi a további válaszokat.
Azóta rendeztük az egészet, azt mondta azért fogalmazott olyan flegmatikusan, mert őt is zavarta,hogy negatívan állok a dologhoz és miatta nem tenném meg,hogy egy pár órát elmenjünk. Azt mondta,hogy ha nagyon nem akarnék,akkor nem mennénk el.
Kicsit furcsállom,hogy itt mindenki ilyen könnyelműen veszi az ilyen dolgokat. Itt,ahol mi élünk az ilyen eseményekre,ahova párként hivnak illik együtt menni vagy nem menni(ha itthon is van mindkét fél) másképp rögtön kérdezik,hogy hol a párod,hogyhogy egyedül, összevesztetek stb? Ha már komoly a kapcsolat,vagy házasok,mind együtt jelennek meg ilyen helyeken, itt igy illik, ebben nőttünk fel.
Nyilván nem egy kirándulásról, esti szórakozásról, sörözéről van szó ahova csak úgy beülünk a barátokkal. Máshová simán megyünk egyedül is,ha a másiknak nincs épp kedve, ezt szerettem volna tisztázni mielőtt lehurrogtok,hogy lélégezni sem hagyom őt. Maga a közlési stilusa esett rosszul.
De mindegy, valószínüleg nem a megfelelő célközönség olvasott, a ti környezetetekben ez a furcsa, itt meg az, ha valaki nem a párjával jelenik meg ilyen helyen. Ahány ház, annyi szokás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!