Hogy lehetne jól kezelni az ilyen fajta "dühkitöréseket"?

Nem a dühkitörés a legjobb szó, de magamban sem tudom másképp megfogalmazni a dolgot.

Párom eléggé ingerlékeny ember. Nem arról van szó, hogy naponta törik a tányér, vagy zeng tőlünk a ház, egymással baromi jól kijövünk, fontosabb dolgokban egyetértünk, stb.

Az apróságok a problémásak. Néha olyan lehetetlen dolgokon tud kiborulni, hogy csak pislogok. Pl. tegnap bevásároltunk, hó-eső, stb. Szatyrot kiemelte a kocsiból, körbenézett, hogy hova rakhatná le, én meg kinyújtottam a kezem, hogy adja ide, és nem lesz sáros. Erre totál kiakadt, hogy mi az, hogy nem rakhatja le a szatyrot, én őt teljesen lekorlátozom, nem óvodás már, stb. Én meg csak pislogtam, hogy mi van?

Hazáig nem is nagyon szólt hozzám, de utána meg mintha elfújták volna, úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Mert ugye nem nagy dolog.

Tényleg nem az, de az ilyen viselkedéssel én nem tudok mit kezdeni, értelmesen megbeszélni nem lehet, az én kedvem is elromlik, aztán meg nyilván felhúzom magam, hogy se egy bocs, se semmi, és akkor már én generálom a feszkót ezzel... De én az ilyen hisztiket nem tudom csak úgy elengedni.

Tudom, hogy nem normális, amit csinál, de nem szeretném, hogy az legyen az első, hogy akkor hagyd ott, mert idióta.

Inkább az érdekel, hogy lehet az ilyet jól kezelni? Lehet egyáltalán? Tényleg hagynom kéne, hogy kihisztizze magát, aztán úgy tenni, mintha nem történt volna semmi? Ez annyira távol áll tőlem... főleg, mikor az együtt töltött szabadidőnket vágja tönkre vele.

Persze én se vagyok tökéletes, de tényleg nem érzem, hogy okot adnék ezekre a kitörésekre, saját oldalamról szemlélve semmi rosszat nem teszek.