Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek normális, ha a barátom mindig kiakad, amikor nem vele szervezek programot?
Akkor leírom kicsit részletesebben, hogy miért ne hezitálj sokat:
Amikor összejöttem vele, teljesen normálisnak tűnt. Felhívott 3-4 óránként, aztán ahogy teltek a napok, óránként. Lassan egy szabad percem nem volt. Amikor szóvá tettem kiakadt, megsértődött. Teltek a hónapok. A tudtom nélkül megfenyegette a barátaimat, hogy nem találkozhatnak velem. Ha családi programra mentem, akkor duzzogott, majd később hatalmas balhékat csinált belőle. Ha elmentem titokban bulizni, akkor valahogy kiderítette, utánam jött. Egyfolytában vele kellett lennem, mással nem beszélhettem. Amikor szakítani akartam, akkor idejött a házunk elé, fenyegetőzött és a sulim előtt is megvárt. Amikor a barátaim megfenyegették, akkor térdenállva és sírva könyörgött a nyílt utcán, hogy bocsássak meg. Nemet mondtam. Zaklatott, fenyegetőzött, anyukámat is hívogatta hogy beszéljen velem. Aztán egyszer utánam jött egy buliba, ahol egy barátommal táncoltam. Amikor kimentem a mosdóba elkapott és mondta, hogy menjek vele haza. Nemet mondtam és erre odavágott a falhoz, nem engedett elmenni. 2 másik srác szedte le rólam.
Tényleg meg akarod ezt várni?
És ez csak egy töredéke, ennél sokkal több mindent csinált. Folyamatosan terrorizált, elmarta mellőlem pár barátomat stb...
Nem normális.
Dobd ki a szűrét, szerintem, mert az ilyen típusú ember nem változik,sőt, egyre kisajátítóbb és birtoklóbb lesz.
Töltesz vele MUNKÁN KÍVÜL elég minőségi időt? Nem lehet, hogy ez a baja, hogy Vele nem csinálsz programokat, és féltékeny a családodra, barátaidra?
Mert ha így van, abban igaza van, hogy a munkában együtt töltött idő NEM egyezik meg a minőségi idővel, amikor közösen kikapcsolódtok, egymással törődtök "célirányosan", közös élményeket szereztek. Lehet, hogy ez a baja.
A legelső kommentedből nekem ez jött le, hogy te úgy érzed, eleget vagy vele a munkájából kifolyólag, ezért nem kell vele egyéb programokat csinálni. Neki ez nyilván rosszul esik, és próbálna rávenni téged arra, hogy ne (csak) másokkal, hanem vele (is) menj programokra.
Az tény, hogy a LEHETŐ LEGROSSZABB módszert alkalmazza, de ha a fenti eset áll fenn, akkor erről lehet szó, és tényleg nem normális a módszer, amit használ.
Ha nem a fentiekről van szó, akkor ülj le vele egy komoly beszélgetésre, kérdezd meg, hogy miért zavarja, ha elmész másokkal, mikor neki ezt szabad, miért nem érti meg, stb. Mondd el, hogy téged ez zavar, és ha nem hajlandó változtatni, akkor szakítani fogsz, mert így te nem vagy boldog. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!