Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért lát az ellenségének,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért lát az ellenségének, miközben együtt vagyunk?

Figyelt kérdés
Legalábbis én ezt érzem, hogy annak tart. Mondtam is neki többször, hogy nem vagyok az ellensége, ne tartson annak, én nem kezelem őt úgy, mintha az lenne, ezért ő se kezeljen engem úgy. De pl elszoktuk mesélni, legalábbis inkább én, hogy mit álmodtam, aztán reagál rá valamit, mert ő szinte sosem álmodik, vagyis nem emlékszik rá. Írta, hogy de most ő is álmodott, azt álmodta, hogy megcsalt. Először írtam, hogy na és hogyan, milyen álom volt? Aztán belegondoltam, inkább mondtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi, mert velem jót szinte sosem álmodott, sőt, általában azt, hogy mással szexel meg ilyenek, szóval tudtam, hogy jóra ne számítsak, ezért mondtam, hogy inkább nem érdekel, de csak azért is leírta, hogy ez úgyis csak egy álom. Megcsalt, aztán én mondtam, hogy ne keressen többet, erre fel még utánam szólt és mászott rá egy másik csávóra egy buliban, ez volt az álom. :D Mindegy, mondtam neki, hogy legközelebb ne írja le se a jót, se a rosszat, bár jót úgysem fog, mert azt velem nem tud álmodni, csak ilyen hátbaszúrós dolgokat, erre pedig nem vagyok kíváncsi. Mondta, hogy ez csak egy álom, bár képes lenne erre élőben. Rendben, többet ne írja le, jót úgysem tud, rosszra meg nem vagyok kíváncsi. Aztán hirtelen eszébe jutott hogy jót is álmodott, de ugye akkor ez engem nem érdekel. Mondtam, hogy nem, kár szépíteni a dolgokat, ha azt akarta volna, akkor leírja elsőnek, nem pedig az oldalbaszúrós álmot. "Jól van." Ennyit reagált. Egyszerűen nem értem, hogy mi a problémája velem, soha egy csávó sem volt vele ilyen szinten rendes, elvileg szeret is, látom is rajta a fejlődést, de ezek a dolgok kissé kiakasztóak. Sírt is már miattam, pedig ő férfi miatt nem fog sírni soha, mégis sírt, pedig az sem miattam volt, ő akart féltékennyé tenni, én mondtam, hogy menjen akkor beszélgessen a fiúkával, ha akar, engem nem fog érdekelni, ez volt a tárgya a sírásnak. Én sosem húzom le őt érzelmileg, mindig próbálom a kedvét és a hangulatot pozitívvá tenni, míg ő ilyen dolgokkal húz le. Eleinte nagyon rossz volt, akkor konkrétan olyanokat is mondott, hogy most én kellek, ha más kell majd neki, akkor szól, illetve, hogy ő képes lenne megcsalni, de elmondaná. Ma már vallja, hogy nem csalna meg, illetve szeret, bár így még konkrétan nem mondta ki, csak körítve. De sokat fejlődött szerencsére, ezért is vagyok még vele együtt, látom, hogy egyre jobb, de néha vannak még ilyen dolgok. Miért van ez?
2017. nov. 23. 15:37
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

Ja, illetve állandóan az exét hallgatom, hogy az milyen volt meg miket csinált. Pedig elvileg már nem szereti, 1 éve nem beszélnek. Bár egyszer látott róla egy képet, mellette álltam, mondja, hogy "Jaj, itt van az én drágám." Jó, gúnyolódott, de drágázza, miközben megcsalta és qrvaként kezelte.

A féltékennyé tevés is megy néha, hiába nem annak mutatja, sokszor mondja, hogy megint írt xy és ezt-azt írta, ugye udvarolnak neki és közli. Mondjuk ez ma már ritka a sírós eset óta.

2017. nov. 23. 15:41
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem szeret téged, akkor mi a francnak vagy vele? Semmi értelme ennek, azért van veled mert éppen nem talált jobbat. Hagyd ott a francba. Az álmok az elnyomott érzelmek kivetülései.
2017. nov. 23. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Egyrészt valami baj van az agyával. Másrészt ahogy olvastam kezdett gyanús lenni, hogy te nem fogadod el! Akármilyen beteges is valaki, két lehetőséged van. Vagy elfogadod jó szívvel ahogy van, vagy nem jössz össze vele. Amit ő csinál, az nem egy normális párkapcsolat. De te vajon nem kezdtél atyáskodni felette?
2017. nov. 23. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Már bocs, de ahogy olvastam ezeket az álom dolgokat, komolyan az volt az érzésem mintha egy óvodás naplóját olvasnám :D

Gondolom valóban nagyon fiatalok vagytok még. Te meg az ilyen álmokat minek mondod el, ha ennyire zokon veszi?

2017. nov. 23. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Az èletben mindenki ellensèg vagy èrdekszövetsèges aki azonnal ellensèggè válik amint nem lát benned több èrdeket.
2017. nov. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Miért szívatod magad egy dedóssal?!
2017. nov. 23. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

#3 Fura, ő is ezt mondta mikor sírt, hogy csak fogadjam el. Én elfogadom, mondtam, csinálja, ha akarja, beszélgessen a csávóval, meglátjuk ki lesz féltékeny, erre fel ő sírt emiatt, nem én.

#4 Ő álmodta ezt, nem én. Kértem, hogy ne írja le a rosszat, azért is megtette, nem a dedós téma a lényeg, hanem ez, hogy csak azért is oldalbaszúr, pedig kértem, hogy ne, még, ha csak egy álom leírásával is.

2017. nov. 23. 16:26
 8/11 A kérdező kommentje:
Ja, illetve fordítva volt, ő mondja nekem, hogy ott a csávó akire féltékeny vagy. Mondtam, hogy menjen akkor hozzá beszélgessenek, ő faképnél hagyott és később sírt, aztán mondta, hogy csak fogadjam el..
2017. nov. 23. 16:39
 9/11 anonim ***** válasza:
95%

Nem vagyok benne biztos, hogy érted, mi az elfogadás.


Nem elviselés. Nem azt mondod, hogy jó elvisellek, bár nem tetszik aki vagy. Nem is az, hogy elvisellek, mert bár most nem tetszik ami vagy, de majd megjavulsz.


Az elfogadás az, hogy úgy szeretlek ahogy éppen vagy. Még akkor is, ha én máshogy csinálom a dolgaimat. Még akkor is ha nem értek egyet azzal amit csinálsz, nem érzek késztetést hogy megváltoztassalak, és nem vagy ettől kisebb a szememben.


Minden ember erre vágyik. Ekkor érzi magát szeretve.

2017. nov. 23. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Szerintem becsuletessegbol mondja el,ki mit ir neki. Nem akar atverni.

Te kellesz neki. Mas nem. Lehet,hogy magat akarja elotted fenyezni,h mutassa,h milyen kapos. Lehet,h nincs eleg onbizalma.


Az alom is: ha tenyleg meg akarna csalni,nem beszelne ilyenrol. De egyutterzesbol,nem kellene elmondania. Csak elso kapcsolatban tapasztalatlansagbol tul sok mindent elmondanak a masiknak es nem is gondolnak ra,hogy ezzel megbantjak.


Neked nincs onbizalmad. Dolgozz ezen. Amibol problemat csinalsz,az nem feltetlenul problema. Sportolj,kepezd magad. Legyel elegedett magaddal es az eleteddel.


N

2017. nov. 23. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!