Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye nem normális, hogy zavar, hogy a párom előttem több lánynak is udvarolt? Hogyan józanodjak ki?
Az előzményekről annyit, hogy a páromnak van egy lány barátja, akire nemrég picit féltékeny lettem, mert nem tudtam miről is szoktak néha többet is irogatni.
Elmondtam a páromnak, hogy kissé félelmeim vannak, ő pedig, hogy megnyugtasson azt mondta nyugodtan olvassam el mit is beszélnek, igy nem lesznek kétségeim.
Bele is kezdtem olvasni, és tényleg nem volt semmi érdekes téma mióta velem van. De annyira belemélyedtem, hogy feljebb és feljebb görgettem a beszélgetést.
Akkor még nem voltunk együtt... s olyanokat találtam, hogy a párom irta a lánynak hogy épp kinél próbálkozik és hogy alakul. Volt egy lány akivel rövid ideig együtt voltak, aztán ő szakitott... majd próbálkozott még kb három lánynál és irta, hogy xy-nál sem lát jó jeleket igy nem erőltet semmit stb. S aztán megismert engem és nekem kezdett el udvarolni.
Ugye a hülye női agyam elkezdett közben dolgozni, és olyanok jutottak eszembe, hogy ő előttem vette sorba a lányokat és azzal maradt aki végül leállt vele(ergo velem?) tehát, hogy neki mindegy volt kivel, de próbálkozott és akivel összejött úgy maradt? (mivel mind környékbeli lányok és ismerem is őket)
Viszont próbálok logikusan is gondolkodni, hogy végülis a férfiaknak kissé nehezebb a dolguk, mert ők kell párt keressenek, mi nők(általában) várjuk a 'felkérést' .
Csak most mind az jár a fejemben, hogy egy "nincs ló, jó a szamár is " vagyok... pedig a megismerkedésünk olyan szép volt, meglátott valahol és aztán folyton keresett mig megtalálta egy elérhetőségem. De ezt nem tudom kiverni a fejemből, mit tanácsoltok? 20L
Azt tanácsolom, hogy kicsit tedd félre a hülye női agyad.
Egy férfi így udvarol. Kiszemel egy vagy néhány lányt, randizik velük majd amilyikkel legjobban érzi magát az marad. Ráadásul írtad, hogy nem is ismert téged, áh...
Oka van annak, hogy veled van.
Ha te se lennél jo neki, téged is dobna.
Állj le ezzel a ló szamár dologgal, butaság.
A barátod szeret téged, téged választott, veled van. Ennyi.
22 N
Evolúciós dolog, hogy a férfi udvarol. Mivel ti nők nem teszitek, így nekünk (vagy a barátodnak) kell. Ha nem udvarolt volna, mégis hogy jött volna össze veled? :D Amúgy nem te vagy az egyetlen nő aki nincs képben a férfiak működésével. Nemrég társkeresőn 'vesztem' össze valakivel, mert nem értette, hogy miért írtam közel 100 nőnek eddig levelet (régóta vagyok fent)... nos ezért.
Nem hülye az agyad, sorban haladt igen. Egy férfinál máshogy működik a párválasztás. Pontosabban mivel párt a nő választ így kb sehogy. Megy addig ameddig nem talál olyat aki neki is bejön és a másik is akarja.
A válaszolók túl idealisták. Alapvetően két oka van, hogy melletted kötött ki.
1. A nálad jobb csajoknak nem kellett.
2. A nálad rosszabb csajokat, akiknek kellett volna, csak rövid ideig használta vagy ki sem próbálta.
"hülye női agy" anyádnak is az van csak szólok, öcsi.
Kérdező. Miért kell ilyen baromságon rágódni, miért kell privát beszélgetést elolvasni?????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!