Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elhagynátok ezért a párotokat? Szakítási ok?
A barátommal évek óta együtt vagyunk,és szeretnék a problémámra valami megoldást találni ezért érdekelne mindenki tapasztalata.
Mi az együttlétek alatt mindig védekeztünk, bár számtalanszor vetült fel veszekedésben témaként hogy "nem fogja fel venni az óvszert". Mondtam neki akkor a gyógyszerre szavazok mert a megszakításos módszerbe nem bízom. Nem akarom kipróbálni.
Elmondása szerint " ne nézzen hü.lyének,tudja mit csinálna,a gyógyszert pedig nem engedi".
28.-kán jött meg és október 3.-káig tartott.
Az nap amikor megjött a vérzésem, nem akartam vele együtt lenni de erőszakoskodott. Utánam jött zuhanyzás közben , s akaratom ellenére próbálkozott, igaz 2 perc után abba hagyta de semmi védekezés nem történt.
Ebből lett a probléma. Összevesztem vele. Azóta egyáltalán nem keressük egymást.
Szakítanátok vele?
Másik kérdés: nagyon tartok tőle esetleg teherbe eshetek-e.
Mennyi ennek az esélye?
Nem tudom pontosan peteérésem mikor van, de az utóbbi 3 napban nagyon fájt a hasam.
Igazság szerint aggódom a kapcsolatomért is,de lenyugodnék ha megjönne majd.
Lenyugodhatok szerintetek?
"Ennyi erővel egy férfinak is joga van mindenhez meg úgy mindenkinek mindenhez."
Ige debilkém, pont erről szól az egész. Ha mindkettő akar szexet akkor van szex, ha BÁRMELYIK nem akar akkor nincs.
Én nem tudom minek nézel te egy nőt? Ürítő zsáknak vagy mi a jó bánat? Ha nincs kedve akkor nincs kedve, nem mindenki nimfomániás.
vagy ha neked ez nem tetszik akkor tarts fizetős prostit, ott megkapod amiért fizettél. Nálad látom az egész "párkapcsolat" erről szól, te vagy a férfi aki úgyis sz.ba sincs véve meg ugrik mindenre, hát cserébe akkor dugsz mikor jólesik. Ha a csaj félkómában van az álmosságtól te akkor is betuszkold neki mint egy állat, mert neked ez jár.
Nah más normális kapcsolatban meg az van hogy MINDKÉT FÉL nézi hogy a másiknak mi a jó, mihez van kedve, stb. Tudod mint a normális emberi lények.
Hogy ez neked teljesen értelmetlen, és csak tátott szájjal bámulsz a monitorra hogy miről beszélünk itt neked? Hát ez nagyjából tükrözi hogy mekkora egy érzelminyomorék debil vagy, meg az a nőnemű lény is aki veled leáll. Sültkrumpliba több IQ szorult mint beléd, az hót ziher. Nem is csoda hogy értelmes nőt nem kapsz, max alkalmi agyhalott dugópajtit, annyira is vagy értelmes. Te, te kis mindenkinél okosabb GYK-s szakértő. 20 év múlva ugyanitt, mikor szintén magányosan, max 1-2 prostit beújitva fogsz itt vernyákolni hogy a nők milyen szemetek.
Tőlem aztán...Lúzer :)
#39 vagyok, utolsó kommentem a témához.
"Vagy szerinted egy kapcsolat arról kell szóljon egy nő szemszögéből, hogy neki joga van ehhez és ahhoz majd amikor csettint akkor a férfi ugrik és csak akkor van szex majd amikor épp nincs akkor elrakja a fiókba?"
Nem. Egyrészt a kapcsolat csak részben szól a szexről. Másrészt ha a párom szexelni akar, kezdeményezzen. Ha van kedvem nekem is, akkor szexelünk. Ha nincs kedvem, bármiért, azt tiszteletben tartja, és vagy kiveri, vagy türtőzteti magét, mert egy kulturált ember, nem valami ösztönlény akit a merevedése irányít. És ugyanígy ha neki nincs kedve amikor én kezdeményezek, megoldom magamnak, vagy kibírom. Nyilván nem arról a helyzetről van szó amikor egy pár három hónapig nem nyúl egymáshoz, ott mélyebb bajok is vannak, de az teljesen érthető ha valakinek nincsen kedve munka/suli/háztartás/menstruáció/akármi mellett naponta készer dugni.
Azt értsd meg, hogy ha valaki nem szexel amikor akar, az nem egy traumatikus élmény, rengetegen nagyon sokszor túlélték már. Viszont úgy szexelni, hogy nem akarsz évekre, életre szóló lelki sérülést okozhat, úgyhogy egy ilyen helyzetben mindig a nem az erősebb. Mindig az enged, aki kezdeményez, és az dönt akinél kezdeményeznek, függetlenül attól hogy melyik a nő.
"Ennyi erővel egy férfinak is joga van mindenhez meg úgy mindenkinek mindenhez"
Mindenhez nem. Mindenhez a nőnek sincs. Nincs jogom szexuálisan bántalmazni, zaklatni a párom, olyan dolgokat tenni vele amit nem kíván, kizsarolni belőle a szexet, egyedül, az ő kívánsága ellenében dönteni a fogamzásgátlás elhagyásáról (pl. kiszúrni a gumit vagy nem szedni a tabit), szexszel zsarolni ("nincs kedvem szexelni mert nem segítettél mosogatni") és még ezer dologhoz. De nemet mondani mindenkinek joga van. Az a szex, amit az egyik akar, a másik meg kötelességbőt, félelemből csinál, nem szex.
"Tolerancia és kompromisszum édes."
A tolerancia és a kompromisszum elég jól megy. Szerintem pont az egy nem túl kompromisszumkész hozzáállás, hogy "nem érdekel te mit akarsz, én dugni akarok úgyhogy dugunk". Édesnek meg tudod kit nevezzél.
"Meg mi az, hogy a "fajtámtól"? Nem tudsz rólam semmit sem."
De igen. Olyan férfi vagy, aki szerint a barátnődnek folyamatosan készenlétben kell állnia, hogy tudjon szolgáltatni ha megmozdul a farkad. Az a fajta férfi vagy, aki azt hiszi, párkapcsolaton belül nem lehet nemi erőszakot elkövetni. Aki szerint ha egy nő egyszer igent mondott egy pasinak, az az összes következő alkalomra is szól. Aki szerint ha a nő nem küzdött a végletekig, ha benedvesedett, ha leblokkolt, mert terrorizálva van, az nem erőszak. Aki látszólag elítéli a nemi erőszakot, mégis felment mindenkit alóla aki nem agy sötét sikátorban kapta el az áldozatát éjjel, aki áldozathibáztatással fedi el más férfiak önzőségét és meg sem próbálja más szemszögét értelmezni. Aki lekezeli a nőket, ürítőzsáknak nézi a nőket és a péniszében hordja az agyát. És igen, ezt továbbra is undorítónak tartom.
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!