Ha egy kapcsolat nem működik, minek erőltetni?

Nagyon csínján kell bánni az ilyen panaszkodással is.

Rengeteg embernek nem a párkapcsolatával van a baj, egyszerűen szereti sajnáltatni magát, szereti azt a figyelmet, ami ilyenkor rá irányul.

15 éve megismertem egy egyetemista lányt, folyton panaszkodott a kapcsolatára, hogy nem boldog.

Mostanra 2 gyereke van attól a srácról, akivel állítólag már akkor sem volt boldog.

Mostanra persze megismertem jobban, ő az, akinek fájna beismerni, hogy jól van. Panasz a munkahelyére, a családra, mindenre, aztán néha kiesik a szerepből, és akkor kiderül, hogy ez csak olyan műbalhé az unalom ellen.

Nem egy ilyen embert ismerek (nem csak nőt)

#7: így van

2 éve vagyok egyedül, néha jönnek azzal a rossz házasságban élők, hogy milyen jó nekem. Dehogy jó. Nem siránkozom, feltalálom magam, elek a munkának, hobbiknak, utazom, sportolok, nem rossz. De nem is marha jó, még akkor sem, ha több haverom is azt hiszi, hogy egyedül boldogabb lenne.

Ahhoz persze mindegyik gyáva már, hogy meglépje, főleg mert a többségük egy kapcsolatban is képtelen elfoglalni magát, egyedül el sem tudjak képzelni, mihez kezdenének.

Egyébként én is az "erőltetés" pártján vagyok.

Mármint azt gondolom, hogyha mindkét fél energiát, időt, figyelmet áldoz a kapcsolatra, akkor meg lehet gyógyítani.

Amit utálok az a langyos állóvíz.

"nem érzem jól magam", "nem érdekel", "ez+az+amaz a gondom, és nem figyel rám", és hasonlók.

Erre két dolgot léphet!

1: elkezd gondolkozni, hogy mivel tudna javítani magán, és mit kellene a párjának változtatni

2: kilép a kapcsolatból.

99% ehelyett a harmadik utat választja, szenved, panaszkodik, de se azért nem tesz valamit, hogy a kapcsolat megjavuljon, se azért, hogy lezárja. Elvan a pocsolyában.