Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért szeretné a barátnőm,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért szeretné a barátnőm, hogy megutáljam?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A barátnőmmel még csak fél éve vagyunk együtt. Minden rendben volt köztünk, nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, mindent megtettünk egymásért, mindig számíthattunk egymásra bármiben. Mindig vártuk, hogy találkozzunk és mindent meg is tettünk azért, hogy sokat együtt tudjunk lenni. Az ágyban is minden a legnagyobb rendben volt. Pár hete barátnőm kicsit nehéz helyzetbe került, olyan helyre kellett költöznie, ahol utál lenni, nem lakik annyira messze, vonattal fél óra. Kicsit ritkábban tudunk találkozni, de még ezt is megoldottuk... Pár napja a barátnője rám írt, kérdezett valamit és válaszoltam (ennyi a "bűnöm"). A barátnőm utálja azt a "barátnőjét" (mégis szinte mindennap beszélnek) és nekem sem a szívem csücske... és persze rögtön mondta a csaj a barátnőmnek, hogy milyen kedvesen válaszoltam (persze, hogy kedves vagyok és válaszolok 1-2 kérdésre, nem vagyok paraszt)... Barátnőm ezután elkezdte mondogatni, hogy kétszínű vagyok, mert "kedvesen válaszoltam", pedig utálom azt a csajt. Elkezdte, hogy hazudok, biztos ő tetszik nekem, megbízhatatlan vagyok... Bármit mondtam neki, nem hitte el... Mindent megtettem érte és nagyon szeretem. Mondtam is neki, hogy nagyon szeretem és egy ilyen hülyeség miatt nem akarom elveszíteni, de csak azt mondja, hogy írjak a bnőjének, biztos össze fogunk jönni (pedig nem is az esetem). Megtiltotta, hogy szeressem és biztos csak muszájból vagyok vele, mert nincs más (nekem amúgy sem kell más, csak Ő). Ami a legjobban fáj, hogy azt mondta, hogy csak viccből jött össze velem, mert még mindig a volt barátját szereti és volt neki más barátja is, amíg együtt voltunk. Tudom, hogy ez nem igaz, mert utálja az exét és tudom, hogy nem volt másik barátja, amíg együtt voltunk... Azért mondta ezt, hogy megutáljam, de ez nem ilyen egyszerű, nem tudom megutálni, nagyon szeretem... Nem tudta rendesen megindokolni, hogy miket hazudtam neki és hogy miért akar szakítani. Annyit mondott, hogy eddig egyedül volt, megszokta, hogy egyedül van és nincs hozzá szokva ahhoz, hogy olyan kedves vagyok vele és mindent megtesznek érte... Bármit csináltunk, láttam rajta, hogy szeretett és nagyon jól érezte magát. Nem értem mi történhetett vele, nem változik meg senkinek ilyen hirtelen ennyire a véleménye/érzése egy másik iránt.

Próbáltam beszélni vele, de mindig azt a beszélgetést hozza fel, amit fentebb említettem (barátnőjét kb fél éve ismerem és most beszéltem vele először).

Mit kéne tennem? Nem akarom elveszíteni, nagyon szeretem és akit igazán megszeretek, azt nem tudom elfelejteni.



2017. aug. 2. 08:48
1 2 3 4 5
 41/46 anonim ***** válasza:
A másik tippem az hogy ha hűséges a bnőd akkor az is àllhat a viselkedése mögött hogy mikor ràd írt az a bizonyos bnöje akkor elkspta a fêltékenységi roham és flörtölgetett más pasival és ismerkedett de nem chatan hanem élőben .
2017. szept. 2. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/46 anonim ***** válasza:
Nem bàntásból mondom de az ilyen tipusú nőkhöz olyam fószer való akik nem mindíg kedvesek vele kicsit keményebben viselkednek .Sztem csak kínlódik bizonytalan és ameddig nem tudja mit akar addig teljesen fölösleges próbàlkozni.
2017. szept. 2. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/46 A kérdező kommentje:
Most is mondogatja, hogy tök mindegy mit csinálunk, úgyis csak barátok vagyunk... ez megy pár napja, amikor meg találkozunk, akk meg szexelni akar velem és mondogatja, hogy mennyire szeret.
2017. szept. 2. 15:17
 44/46 A kérdező kommentje:
Most is elkezdte mondogatni, hogy nem jó ötlet találkoznunk, mert rájött, hogy még mindig a volt barátját szereti, mert sokáig voltak együtt és nagyon szerette (a volt barátja meg utálja, nem akar békülni).
2017. szept. 11. 09:25
 45/46 anonim ***** válasza:
Akkor te ebben a törtênetben egy pótlék vagy sajnàlom ez az igazssàg .Ha neki olyan pali kell aki szemét módon bànik vele akkor megêrdemli a pasit .Lehet hogy azthitte hogy te elfelejteted vele azt a csàvót de ez kevés volt mert ő nem tudta őt elfelejteni .Dobd ki .
2017. szept. 11. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/46 anonim ***** válasza:
100%
Nekem pont forditva volt igaz mi csak ismerkedtünk még .Ên nyitott voltam felé a pasi felém nem igazàn és éreztem is és màr kb a 3.randin benyögte hogy az exét még szereti stb .Azóta nem talàlkoztunk .Igaz ő nem hisztizett meg ilyenek de ez kicsit szemét dolog .
2017. szept. 11. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!