Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért szeretné a barátnőm,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért szeretné a barátnőm, hogy megutáljam?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A barátnőmmel még csak fél éve vagyunk együtt. Minden rendben volt köztünk, nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, mindent megtettünk egymásért, mindig számíthattunk egymásra bármiben. Mindig vártuk, hogy találkozzunk és mindent meg is tettünk azért, hogy sokat együtt tudjunk lenni. Az ágyban is minden a legnagyobb rendben volt. Pár hete barátnőm kicsit nehéz helyzetbe került, olyan helyre kellett költöznie, ahol utál lenni, nem lakik annyira messze, vonattal fél óra. Kicsit ritkábban tudunk találkozni, de még ezt is megoldottuk... Pár napja a barátnője rám írt, kérdezett valamit és válaszoltam (ennyi a "bűnöm"). A barátnőm utálja azt a "barátnőjét" (mégis szinte mindennap beszélnek) és nekem sem a szívem csücske... és persze rögtön mondta a csaj a barátnőmnek, hogy milyen kedvesen válaszoltam (persze, hogy kedves vagyok és válaszolok 1-2 kérdésre, nem vagyok paraszt)... Barátnőm ezután elkezdte mondogatni, hogy kétszínű vagyok, mert "kedvesen válaszoltam", pedig utálom azt a csajt. Elkezdte, hogy hazudok, biztos ő tetszik nekem, megbízhatatlan vagyok... Bármit mondtam neki, nem hitte el... Mindent megtettem érte és nagyon szeretem. Mondtam is neki, hogy nagyon szeretem és egy ilyen hülyeség miatt nem akarom elveszíteni, de csak azt mondja, hogy írjak a bnőjének, biztos össze fogunk jönni (pedig nem is az esetem). Megtiltotta, hogy szeressem és biztos csak muszájból vagyok vele, mert nincs más (nekem amúgy sem kell más, csak Ő). Ami a legjobban fáj, hogy azt mondta, hogy csak viccből jött össze velem, mert még mindig a volt barátját szereti és volt neki más barátja is, amíg együtt voltunk. Tudom, hogy ez nem igaz, mert utálja az exét és tudom, hogy nem volt másik barátja, amíg együtt voltunk... Azért mondta ezt, hogy megutáljam, de ez nem ilyen egyszerű, nem tudom megutálni, nagyon szeretem... Nem tudta rendesen megindokolni, hogy miket hazudtam neki és hogy miért akar szakítani. Annyit mondott, hogy eddig egyedül volt, megszokta, hogy egyedül van és nincs hozzá szokva ahhoz, hogy olyan kedves vagyok vele és mindent megtesznek érte... Bármit csináltunk, láttam rajta, hogy szeretett és nagyon jól érezte magát. Nem értem mi történhetett vele, nem változik meg senkinek ilyen hirtelen ennyire a véleménye/érzése egy másik iránt.

Próbáltam beszélni vele, de mindig azt a beszélgetést hozza fel, amit fentebb említettem (barátnőjét kb fél éve ismerem és most beszéltem vele először).

Mit kéne tennem? Nem akarom elveszíteni, nagyon szeretem és akit igazán megszeretek, azt nem tudom elfelejteni.



2017. aug. 2. 08:48
1 2 3 4 5
 11/46 A kérdező kommentje:
Nem, nem csalt meg, nem tenne ilyet, azért mondta, hogy megutáljam
2017. aug. 2. 09:17
 12/46 anonim ***** válasza:
62%
Szerintem a saját bűnösségét próbálja áttolni rád. Akkor viselkednek így, ha félreqrtak, ki akarnak dobni, csak nincs gerincük, hogy felvállalják amut tettek, így kikényszerítik az alantas viselkedésükkel, hogy te mondd ki a végét. Legalábbis ismerősöm csaja így viselkedett és ez lett belőle.
2017. aug. 2. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/46 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem hagyd a francba a csajt. Agyilag nem stabil. Meg szerencse hogy mar fel ev utan kiderult :)
2017. aug. 2. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/46 anonim ***** válasza:
85%

Szakítani akar veled, de jelenleg nincs rá konkrét oka, ezert most addig szekál amíg hibázol valamit es lesz ra oka


Erre megy most ki a játék.


Sajnos ez ellen nincs ellenszer.


Végső esetben, ha nem sikerül felb*asznia rendesen, az lesz a szakító ok, hogy te tul közönyös vagy a baszogatasaira, ami azt jelenti hogy nem is szereted

2017. aug. 2. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/46 anonim ***** válasza:
64%

"Szerintem a saját bűnösségét próbálja áttolni rád. Akkor viselkednek így, ha félreqrtak, "


Erről beszélek.

Teljesen tipikus, a legtöbb férfi elkönyveli női hisztinek, de valójában erről van szó, hogy más/mások is reszelik.

2017. aug. 2. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/46 anonim válasza:
100%
A helyedben megmondanám neki azt,hogyha nem fejezi be ezt a hisztit,akkor szakítasz vele.A válaszából megtudhatod,hogy mennyire szeret valójában,és hogy mi is volt a célja.
2017. aug. 2. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/46 anonim ***** válasza:
67%
És tudjátok miért "hisztizik"? Mert megviselték a körülmények. Konkrétabban a költözés, és a mindennapi nyomás, hogy olyanok között él, akikkel utálják egymást. Tudom, ezen már én is átmentem.
2017. aug. 2. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/46 anonim ***** válasza:
23%
Dugd meg a barátnőjét, akkor legalább végleg megszabadulsz tőle, a bosszú is megvan mert ilyen genya veled és kicsit ki is szeretsz belőle. Keress egy normális csajt, az ilyen fúriákat meg kerüld el messziről.
2017. aug. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/46 A kérdező kommentje:

Nem kúr félre, nem olyan, sosem csalna meg.

Igen, én is így gondolom, hogy a körülmények miatt ilyen most, de nem értem, mert mondtam, hogy segítek neki és segítettem is. Kerestem neki albérletet itt a közelemben, megadtam neki az elérhetőséget, csak annyi dolga lenne, hogy felhívja.

2017. aug. 2. 18:20
 20/46 Bence_ ***** válasza:

Soha se mondd, hogy soha.

Kapcsolatotok elején sem?

Különben meg mind1 miért ilyen.

Lényeg, hogy neked jó vele?

2017. aug. 5. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!