Uraim! Ti mikor jöttetek rá, hogy soha nem lesz kapcsolatotok nővel?

19 évesen jöttem rá teljesen,bár már előtte is sejtettem belőle több dolgot is.

DE a végső rádöbbenés ekkor volt.

Ekkor jöttem rá,hogy kizárólag az számít férfiként milyen genetikával, és mennyire jóképűnek születsz.

Ezen múlik az egész életed.Lesz-e egyáltalán barátnőd,boldog lehetsz-e vagy sem, milyen emberek fognak elfogadni,vagy senki sem talán?! stb...

25/F

#9

Borderline-al megáldva elég nehéz hosszabb távú kapcsolatokat felépíteni, még haveri szinten is. Nem tudom mi lesz, ha meghalnak a rokonaim. Egy olyan pokoljárásra számítok, amit nem tudok még elképzelni sem. Én tenni fogok ellene, csak nem látok a stabil kiutat, hiába egy normál egzisztencia, egy lassan-de-biztosan fejlődés, ha az egyetlen aki meghallgat az én magam vagyok és minden rohadt gondolatommal összezárva kell élni, és ahogy megy az idő, úgy lesz egyre távolabb minden. Kívülállóként sajnos nehéz lehet ezt átérezni, de továbbra is csak az örökérvényű, fentebb említett Rekviem egy álomért-ot tudom ajánlani. Annyira jól érzékelteti a kilátástalanságot, hogy szinte tökéletes. Igaz ott drogosokról van szó, de én drogok nélkül is pontosan ezt érzem. És pánikhangulatba kerget, ha belegondolok. Valahogy a "senki nem szeret és senkit nem szeretek" világ nagyon-nagyon hideg, végtelen űrben lebegésnek tűnik.

Fázom és közben izzadok a gondolatsor végén, pedig meleg van. És tudom, hogy hiába írtam, mert nem érdekel senkit, ráadásul jogosan is.

#7. A belőled felszakadt őszinteség annyira mély és hiába szomorú de valahol annyira szép és nem tudom milyen lehet a jellemed de a lelkedben van szépség.

Ne haragudjatok,hogy nő létemre beleolvastam a válaszaitokba,de egy családtagom is hasonló cipőben jár...

Az emberek főként múltbéli csalódások elszenvedői és ha a bizalom megrendül akkor jön sz a bizonyos páncél'ami gyakran "tüskés",hogy még jobban védjen.

Szerintem nem feladni kell a reményt vagy keresést csak úgy élni,hogy egyedül se legyen rossz és mellette keresni lehetőségeket.

Ismerek olyat aki 43-évesen találta meg a párját-41-évig nem is ért nőhöz.

8-as vagyok.

Amúgy sem tartanám magam jó szeretőnek, vagy jó párnak. Rossz ember is vagyok, nem tudok romantikázni, nehezen fejezem ki az érzéseimet. Félek, hogy elcseszném a dolgot, mert nem tudok bánni a nőkkel. Az önbizalmam amúgy is nulla. Ismerve magam, lehet egy vita során eldurranna az agyam, oszt kiütném. Lehet alkoholistává válok egyszer. Nem lennék jó párja egy lánynak, szenvedne mellettem. Elég cinikus, nárcisztikus, megkeseredett fickónak tartom magam. Kamaszkorom óta depressziós vagyok. Arcra nem vagyok csúnya az emberek szerint, de olyan negatív tulajdonságaim vannak, hogy az csak na. Néha, ha nézem a Gyilkos Elméket, azt gondolom, hogy lehetnék én is a gyilkos. Ha látok egy háborús filmet, amikért rajongok, egyből a náciknak szurkolok. Rabjává ejtett már a kommunizmus, és a nácizmus eszméje is, amit nagyon szégyenlek. Nem hiszem, hogy nálam van ezen a bolygón erkölcsileg romlottabb ember. Senkitől, s magamtól sem remélek semmit. Az emberek utálnak, ami már nem is érdekel. Olyan érzésem van, akit kivetett a társadalom. Sehová sem tartozom. Nem lehetek annyira szívtelen, hogy egy nőt kitegyek a megaláztatásnak, mert ha valaki összejönne velem, csak azt kapna. Ilyen körülmények között lehetetlen, és értelmetlen barátnőt keresni. És ne gyertek azzal, hogy ne adjam fel. Csak az tudja, hogy mit érzek, aki már átélte ezt. Oka van a sok ilyen kérdésnek. Ez egy létező probléma. Ne jöjjön senki azzal, hogy van esély, mert nincs!

#15

Ez is ismerős, pont ez a baj, hogy a két világ közt egyensúlyozom és emiatt aztán se állandó személyiségem, se kapcsolataim, se semmi. És szétrobbant a harc a két világ közt. Nem tudom már ki vagyok, vagyis inkább ki voltam. Jelenleg egy sétáló halottnak érzem magam. És félek. Félek a jövőtől. Tudom, hogy ami előttem van, az a legrosszabb rémálmaimat is felül (avagy alul) fogja múlni. Még tudom tettetni a zárkózott-de-normális figurát, de ki tudja meddig? Süllyedő hajón vagyok és nincs segítség, amennyire tudom. Ha a rokonságom nem tartana meg, már meghaltam volna. De tudom amit tudok, csak késleltetem a dolgot. És hiába lesz addigra egy közepesen normális életem, sajnos nem vagyok annyira materiaalista, hogy ez elég legyen.

Te jó ég...

#13-as vagyok Kérdező "igazad van" Nem értem,nem értem,hogy miért ?és miért velük ?-és gyülölném és eltüntetném ha tudnám a foltot ,az árnyékot ,azt a súlyt ami ellen nem tudunk tenni csak megharcolni a mindennapokban -hisz mindannyian boldogságra születtünk...-volna....-ha az a sötét fájdalom'alattomosan át nem ölelné azt a bizonyos " darabot " a szívemből.

Nem ,nem értem kérdező!Csak küzdök ellene és próbálok felülkerekedni azon amin az orvostudomány még képtelen....