Akinek rossz a párkapcsolata, az miért nem lép ki belőle? Miért kell ennyire mártír típusnak lenni?

Nem akarom bántani a nőket, de sokan rózsaszín vattacukros álomvilágban élnek. A végsőkig kitartanak egy gyökér mellett, aztán közben persze panaszkodnak, hogy milyen szemetek a férfiak. Épp csak saját mentális, lelki, érzelmi korlátozottságukkal nincsenek tisztában. Hogyan is látnák ezt, akkor tennének ellen?!

Vizsgáljuk meg másik oldalról, az is játszhat, hogy az ilyen mindent elnéző nők ki vannak szlgáltatva anyagilag az embernek és ezért tűznek el mindent. Vagy, bár lenne módja lelépni egzisztenciálisan, mégsem teszi, mert attól fél, hogy nem találna senkit maga mellé, kell neki a melodráma is, mert nélküle túl unalmasnak érezné az életét. Mondjuk itt a társfüggőség szépen bekúszi ka képbe és megtekeri a belső folyamatokat. Szóval zusammen: amelyik nő qrvának áll, ne csodálkozzék, ha b__zák! Átfordítva: amelyik nő gyökérrel van együtt, ne csodálkozzon, ha ifővel megy a palival együtt levesbe. :)

Kicseszett telefon, mindig kijavít...

tűznek helyett néznek. Kiszolgálatottak *

Ennek több oka van/lehet:

1. Sokan azért nem válnak el, azért nem szakítanak, mert olyan típusok, akik már 30 éves korukban temetik magukat, és kijelentik, hogy ők már rondák és öregek (30 évesen!), és úgysem kellenek már senkinek. Ezért inkább leragadnak egy sz@r kapcsolatban, csak nehogy változtatni kelljen.

2. Sokan lusták. Inkább a megszokott rossz, mint a szokatlan, de békés ismeretlen.

3. Sok az olyan nő, aki minden áron be akarja a világnak bizonyítani, hogy ő aztán képes egy rossz férfiból tökéletes férjet és apát faragni. Tipikusan ideillő kifogás a "majd megváltozik" vagy a "majd egy gyerek megváltoztatja".

4. Sokan egyszerűen kapcsolatfüggők, akik mindent megtesznek és mindent eltűrnek azért, hogy kapcsolatban legyenek/maradjanak, mert nekik a szingli élet, az egyedüllét még rosszabb, mint egy agresszív férj.

5. Önértékelési problémák, súlyos komplexusok. Olvastam egy történetet, melyben a férfi egyszer megverte a feleségét. A feleség azonnal szakítani akart, de a férfi kedvessé vált, ajándékokat hozott, és romantikus lett a feleségével, bocsánatot kért, elhalmozta bókokkal, stb. A feleség visszatáncolt úgymond. Majd később megint megverte, és megint eljátszotta ezt. A vége az lett, hogy a feleség már konkrétan tűkön ülve várta, hogy a férje mikor veri meg, mert utána megint olyan kedves lesz vele, és olyan férj lesz utána (egy kis ideig), akit mindig is akart.

Ez egy tipikus családon belüli erőszak, egy tragikus ördögi spirál. És a végén már a nő sem látta semennyire sem, hogy ez miért probléma, hisz verés után ismét olyan kedves lesz a férje, "ennyit" a kedvesség megér...

A gyerek sok esetben pedig nem egy gyerek, hanem csak egy eszköz. Egy eszköz arra, hogy ezzel a nő magához láncolja a pasit, vagy ezzel alkalmazza "majd egy gyerek miatt megváltozik" módszert, ami sosem válik be.

Ismerős... Nevelőapám molesztált, anya tudott róla, de a vilagért nem hagyta volna el. A pénz ugye, meg az alacsony önértékelés. Az első kapcsolatom nekem is pont ilyen lett (verés, erőszakosság), szerencsére kihúztam magam a sz.rból, de rengetegen nem képesek erre.

Gondolom azért, mert a bántalmazó elhiteti a másikkal, hogy sz.rt sem ér nélküle. Szándékosan nem írtam nemet, mert egy haveromat a nője verte, a pasi meg tűrte, mert nem hitte, hogy jár neki más, több ennél.

Na jól van, ez most lett kitaláció.

Szerinted hány ember tudja rólam, hogy végignéztem rendszeresen, ahogy apám megveri anyukámat?

Egy. A tesóm, aki ott volt velem.

De neked MINDEN felvetésre azt kell mondanod, hogy nincs hitel, nem volt bántalmazva... ha ma csak akkor fogsz kisbaba mód szundizni, ha gyűlölködve leírhatod, hogy "nők", hát tessék.

Engem ugyan nem ütött meg az exem, fizikailag nem bántott, de lelkileg annál inkább. Borzalmas kapcsolat volt. Miért maradtam vele mégis 2 évig?

Mert porig rombolta az önbizalmam. Egyrészt nem hittem, hogy jobbat érdemelnék. Másrészt magamat okoltam, és azt hittem, majd ha én "megjavulok", másképp csinálom a dolgokat, akkor ő se fog bántani, hisz az én hibám, hogy hülyén viselkedek, és ezért cserébe ő bánt engem... Hiszen néha meg olyan aranyos tudott lenni, szóval feltételeztem, hogy ő egy jó ember, csak én rontok el mindent, és minden erőmmel magamon akartam változtatni. Őszintén hittem, hogy az én hibám.

Nekem szerencsére sikerült rájönnöm, hogy szakítanom kell, de elhiszem, hogy sokan nem képesek rá.