Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez komolyan ekkora probléma lenne? Komolyan úgy csinál, mintha ufó lennék, csak mert az étrendemen változtatnék.
Még hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy lassanként szeretnék átváltani a vegetáriánus étrendre (azaz, a helyes neve a "peszketáriánus", aki halat, tojást, tejtermékeket mind fogyaszt, csak kifejezetten húst nem). Egyrészt morális okokból, másrészt mert már nem is esik annyira jól a húsfogyasztás, annyira valójában nem igénylem, mint mondjuk eddig.
Ezen a párom olyan patáliát csapott, és azóta is úgy lovagol rajta (miközben én akkor egyszer felhoztam a gondolatot, és azóta se beszéltem róla), mintha azzal jöttem volna, hogy ezentúl az ISIS elkötelezett híveként vasárnap templomokat robbantok fel.
Évek óta együtt vagyunk, és ő úgy ismert meg, mint aki szereti a húst. Valóban, nem hazudtam, egy jó kis sült kolbász vagy egy félig nyers bélszín utánozhatatlan, de ha egyszer nem esik jól minden egyes nap, akkor miért egyem, csak azért, mert ő így ismert meg? :D És nem arról van szó, hogy most nekiálltam vegán tüntetéseken részt venni vagy az identitásomba beépíteni a dolgot, hogy kb már a bemutatkozásnál is ezzel kezdjem, simán és egyszerűen csak nem akarok húst enni, pont. Mintha bárkinek olyan sok köze lenne az én étkezésemhez, komolyan. Nem ítélkeztem eddig sem, ez után sem fogok, nem kezdek el propagandavideókat linkelni facebookon, semmi ilyesmi.
Ő meg azóta is azon lovagol, hogy ha én morális okokból (is) hagyom el a húst, akkor biztos őt is elítélem (idővel) azért, mert eszik. Merthogy ez a személyiségemnek egy olyan hirtelen és drasztikus változása, hogy ő mégis, honnan tudhatná, mikor jut eszembe hirtelen vallásosnak lenni vagy esetleg nem őt szeretni.
Ez szerintetek jogos a részéről? Valóban ilyen nagy dolog lenne? A személyiségemmel ez ennyire kapcsolatban lenne?
Amúgy, rá nézve semmi gyakorlati következménye nincs. Mindketten büfén ebédelünk, ha otthon főzök, akkor vagy halat sütök mindkettőnknek, vagy ő külön kap husit. Étteremben sincs semmi probléma, és nem is híresztelem ezt mindenkinek, minden irányba, hogy esetleg "szégyenkeznie" kellene.
9: igazából a hallal szemben is vannak fenntartásaim, de az meg már tényleg túlzás lenne. Legalábbis, így a kezdetekkor.
Amúgy, a szokásos morális okok. Tudod, hogy aprítóba dobják a fiú kiscsirkéket, amint kikeltek, mert ők nem nőnek olyan nagyra, mint a lány kiscsirkék, és így nem éri meg őket felnevelni, a teheneknek is vannak barátaik, akiknek örülnek, ha találkoznak és gyászolják őket, ha meghalnak, szóval ilyen apróságok. A halakkal kapcsolatban max a tartásuk és a nevelésük körülményei azok, amik ellen fellázadhatnék esetleg. Az érzelmi életük és a hasonlók azért annyira nem kifejlettek, mint bármi más esetében.
Így ahogy leírtad, szerintem jócskán túlreagálta. Felnőtt ember vagy , eldöntheted mit szeretnél megenni és mit nem. Ráadásul halat viszel be a szervezetedbe, tehát nem is tűnik egészségtelennek a dolog (mert hogy alapvetően bármely ételcsoportot teljesen kizárni, lévén hogy mindenevők vagyunk, nem a legegészségesebb). Így hogy nem is erőlteted rá, és nem bírálod, nem vágsz pofákat amikor húst eszik, érthetetlen miért akadt ki ennyire.
Gondolom valami olyasmi logika mentén indult el, hogy említetted a morális kérdést, ő meg valahogy úgy vehette, hogy ha szerinted ez morálisan elítélendő, akkor magadban elítéled őt is.
Nem baj ha nem eszel húst.Legalább több marad a normális embereknek.
Csak a hús ad erőt és mindent lebíró akaratot...
Ja értem, a halacskák nem csipognak-nyivognak-bőgnek, nem aranyosak, őket meg szabad zabálni. Tudod, a tojásokat megtermelő pipik egész életükben 1 négyzetméteren nyomorognak 20-an, nem baj azért a tojást megehetjük. Szóval álszentség szagot érzek.
Megértem, hogy nem kívánod a húst és azért nem eszed (azért javasolnám, hogy orvosnál vizsgáltasd ki magad), de ne akarj egy ilyen beteg alapokon nyugvó ideológiát vallásoddá tenni, mert az csak figyelemfelkeltésre jó.
A kakasokat azért nem nevelik mert nem ad tojást.Amúgy nagyobb egy csirkénél.
Kutya meg macska kaja lesz.
A tehenek 3 évig adnak tejet utána megy a konyhára...
#12-es vagyok
Amúgy az is lehet megoldás (nem lebeszélni akarlak, csak írom) hogy nem boltban veszed a húst, hanem ellenőrzött termelőtől. Vagy személyes kapcsolatokon keresztül (falubéli ismerősök, rokonok) vagy utána érdeklődsz. Így nyilván drágább, de biztos lehetsz benne, hogy jó körülmények között nevelik fel az állatokat.
Én bizonyos szempontból meg tudom érteni a párod, mivel hasonló helyzetben vagyok.
Én is úgy ismertem meg az én párom, hogy szereti a húst, bár neki élete során volt több próbálkozása a vegetáriánus étrenddel, azért hosszú távon nem tartotta soha...
Nem rendeztem patáliát, de rosszul esett és a gyakorlatban, a hétköznapokban is van egy csomó hátránya annak, hogy vega... (már amikor éppen az, mert nem túl következetesen tartja).
Sorolom...
-Amikor összejöttünk, nagyon pozitívan értékeltük mindketten, hogy az értékrendünk, életstílusunk milyen sok ponton egyezik, hiszen ez tette lehetővé, hogy osztozzunk az élményeken - így azon is, hogy EGYÜTT elfogyasztunk egy finom ebédet. Utólag az egész megkérdőjeleződött, hogy mindez mennyire volt hiteles...
-Azzal, hogy etikai okokra hivatkozva nem eszel húst, óhatatlanul is minősíted egy kicsit a párodat (kimondatlanul is). Te sajnálod a csirkéket, amiket nem eszel meg, de amikor a párod megeszi, mindenképpen lesz egy kis bűntudata, hiszen olyan dolgot tesz, amit te elítélsz!
-A párom hiába mondja, hogy mennyire laktató számára a vega étrend, a valóság az, hogy pár órával az ebéd után már kopog a szeme az éhségtől és folyamatosan rájár a hűtőre. Szerintem ő ennek nincs tudatában, és inkább önmagát győzködi, hogy képes jóllakni salátákkal.
-Totál kiábrándító, amikor együtt ebédelünk hétvégén és ő mást eszik, mint én...
-Amikor hivatalosak vagyunk valahová, mondjuk az én családomhoz ebédre, akkor neki külön kell főzni. Ott van 8-10 ember, akik eszik a nálunk megszokott (húsos) vasárnapi ebédet és egy embernek külön kell főzni, mert ő nem eszi meg azt, amit az egész család eszik. Ez ugye egyrészt egy plusz teher annak, aki meghív bennünket, másrészt pedig tényleg különcködésnek hat egy nagyobb társaságban. Arról nem beszélve, amikor mondjuk nagyobb eseményre vagyunk hivatalosak, pl. esküvőre...
Összességében tehát egy húsevőnek tényleg nem olyan jó egy vegával együtt élni. Szeretem a párom, de a negatív tulajdonságai közé sorolom azt, hogy vega és rosszul élem meg. Sokkal jobban éreztem magam mellette, amikor evett húst...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!