Hogy segíthetne a barátom az önbizalomhiányomon?

Természetesen!

De többnyire azt a választ kapom, hogy ha nem lennék legalább olyan fontos neki, mint a barátai, akkor nem lenne velem, meg tagadja, azt mondja hogy nem érzi a barátaival jobban magát, vagyis velem is ugyanúgy jól érzi magát, csak más a dolog.

Csak ezek valahogy engem nem nyugtatnak meg igazán.

Egy éve vagyunk együtt, szeptember óta egyetemre járok, így heti 1-1,5 napot vagyunk együtt azóta csak, mert dolgozik a hétvége egy részén is, én pedig csak akkor tudok itthon lenni. Előtte átlagosan heti 3x voltunk együtt, néha 4x vagy többször.

A gondot az okozta, hogy egyszer elhanyagolt majdnem egy hónapra, akkor kezdődtek ezek a problémák, és sokat is veszekedtünk sajnos ezek miatt, de azóta is volt még párszor, hogy elhanyagolt, volt hogy ismét egy hónapra, volt hogy csak 1-2 hétre. Vagy azért hanyagolt, mert csak az itteni barátaival közös hobbival akart foglalkozni, vagy azért, mert 2 nem itteni barátaira akarta minden idejét szánni. Én próbáltam megértő lenni, de pl amikor hetekig egyetlen estét akart rám szánni, főleg hogy 10 percnyire lakunk egymástól amúgy, nyilván nem könnyű annyira.

#6, hát ezt nagyon benézted. :)

Sosem féltem, hogy egyedül maradok, a párom a második férfi az életemben, ha már 2 férfi tudott szeretni, akkor egy harmadik is tudna, ráadásul amint kicsit társaságibb életet élek, rögtön látom a jelentkezőket. Simán találnék másik férfit, de nam akarok.

És tudod mért? Nem azért, mert jó egy szar kapcsolatban lenni. Hanem azért, mert az ember, egyetlen probléma miatt, amit esetleg meg lehet oldani, nem fogja eldobni azt az embert, akit szeret. Tudod, volt a családomban már pár nagyon rossz dolog, amiket nem szeretnék most részletezni, de a lényege az, hogy megtanítottak kitartóan szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy én hosszú évekig egy rossz kapcsolatban fogok tengődni, hanem azt, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a kapcsolat jobb legyen, és a páromtól is ugyanezt várom el. Amíg azt látom, hogy van rá esély, hogy medoljuk, mert akarom, és ő is akarja, és tesz is érte, próbálkozik, addig nem szakítok. De amint reménytelennek érzem és látom, miért maradnék. És ez nem hosszú éveket jelent, mert egyébként nagyon reálisan gondolkodom, fiatal vagyok eléggé, és nem fogom egy nemműködő párkapcsolatra elpazarolni a legszebb éveimet.

És ha ő szakít, akkor mi van? Fájni fog, és kész. Kell majd valamennyi idő, hogy túltegyem magam rajta, lehet hogy sok, lehet hogy kevés. De végül túlteszem magam rajta, és találok valaki mást. Ennyi.

Valamit nagyon félreértettél, hogy ennyire téves információkat vontál le a leírásomból, vagy csak szimplán előítéletes vagy, de nagyon sok dolgot belemagyaráztál egy egyszerű problémába.

Pl még az életben nem volt olyan, hogy havi egyszer találkoztunk volna :) A heti egy mindig megvan, és én ezt akkor érzem kevésnek, mikor itthon vagyok, és ő a barátaira akarja szánni a többi időt - abban az egy hétben, vagy 2-ben.

Honnan a jó atya úristenből tudod, hogy nem beszéltük meg soha a párommal, hogy soha nem mondtam el a problémáimat? Igenis aktívan használom a mára már nem divatos kommunikációt, és nem ülök a számon és gyötrődök csendben, hanem elmondom, ha valami bajom van. Az már egy másik dolog, hogy pl az első alkalmaknál elbeszéltünk egymás mellett, nem voltunk elég toleránsak. De hát az ember hibázhat, nem? Én tapasztalatannak érzem magam a kapcsolatok terén, neki pedig csak olyan barátnői voltak, akik ténylegesen ki akarták sajátítani. Ez van, most tanuljuk, hogy hogyan kell kompromisszumot kötni, hogy mindkettőnkenk jó legyen, ő most tanulja, hogy mit jelent egy ténylegesen komoly párkapcsolat, stb. Szerinted hülyeség, együtt lenni, és közösen tanulni a hibáinkból, pláne amíg szeretjük egymást. Hát jó, gondold így.

Honnan tudod, hogy szar a kapcsolat maga? Ja, mert csak a problémát írtam le? Amibe belemagyaráztál még egy csomó maszlagot...

Hát képzeld, ezen az egy dolgon kívül, amit ráadásul MEG IS BESZÉLTÜNK, és igyekszünk orvosolni mindketten!, figyelmes, törődő, meglep apróságokkal, elvisz sok helyre, családi nyaralásra, a bajban mindig mellettem áll, és a kedvemben jár, stb, KÜZD ÉRTEM és a kapcsolatunkért. Pont.

Nem azért vagyok önbizalomhiányos, hogy jajj nem kellek majd senkinek ha szakítunk, hanem azért, mert attól tartok, hogy a páromnak nem vagyok igazán fontos, ami nyilván nem igaz, csak néha elcsúszik ezen az egy dolgon, én pedig nem tudom helyén kezelni ezeket, mert alapból önbizalomhiányos vagyok, és az első ilyen után úgy gondoltam, hogy én nem számítok neki.

Ebben kértem segítséget, nem pedig a nagy "szembesítést".

U.i.: most már látom, mit érthettél havi 1x találkozásnak:

"amikor hetekig egyetlen estét akart rám szánni" - ez nem azt jelenti, hogy egész hónapban egy estét, hanem egy hónapon keresztül heti egy estét, holott akkor még itthon voltam, és 10 percnyire laktunk egymástól.

Én nem azt mondtam, hogy CSAK a barátom miatt vagyok önbizalomhiányos, hanem hogy részben miatta is, és mivel a párom, szerintem alap dolog, hogy segítsen az ember a párjának. Ő is segítene, csak nem tudom, tudja, hogy hogyan lenne eredményes.

Az szerintem nem jó tanács, hogy belemagyaráz a helyzetbe sok mindent, ami nem is úgy van, ahogy ő azt gondolja! :)