Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én mit ronthatok el? (hosszú, nagyon! Hosszú)
Szóval párommal van egy elhúzódó problémánk, ami sok veszekedést szül. Többször is a szakítás felé sodródtunk miatta, de végül sosem szakítottunk, hanem amellett döntöttünk, hogy kitartunk egymás mellett és szeretjük egymást, ezért rendbe akarjuk hozni a kapcsolatunkat.
Tehát az a probléma, hogy kb fél év útán elhanyagolt, nagyjából egy hónapig, mert a barátaival volt, velem alig találkozott. Mikor az első hét után szóltam neki, hogy ne hanyagoljon, bocsánatot kért, hogy nem fog, sajnálja. De a következő hét is így nézett ki, és az utánalevő is, és amikor újra és újra szóltam, csak ígérgetett, végül pedig már veszekedni kezdtett velem, hogy nem akarom sehova elengedni, ráakadszkodok, ki akarom őt sajátítani(??). Én pedig csak pislogtam, mint hal a szartyorban, mert soha semmit nem tiltottam meg neki, sosem azért piszkáltam, mert velük van, hanem azért, mert mellette RÁM nem fordít elég időt. Nagyon sokat veszekedtünk emiatt, és mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok neki fontos, hogy a barátai fontosabbak neki mint én. Többször is mondtam neki, hogy ha ő nem ugyanazt várja egy kapcsolattól, amit én, akkor szakítsunk, mert nyilván a szeretet nem elég egy kapcsolathoz, ne szenvedjünk. Erre mindig ugyanazt válaszolja, azt akarja, amit én is: harmonikus kapcsolatot, a lehető legtöbbet együtt lenni, közösen is társaságba járni, közös élmények, stb. És persze legalább tudjunk találkozni heti 3-4x, nekem ennyi az alap, hogy látni szeretném a páromat, ha már egy városban lakunk, 10 percnyire egymástól.
De nyárra a közös társasági életből is az lett, hogy nem jövök ki jól a barátaival - mert ők valamiért kireksztenek, soha hozzám se szólnak a köszönésen kívül, még egy hogy vagyot sem - és végül az lett, hogy a párom mellett már csak ücsörögtem csöndben egész este, mert ő se foglalkozott velem, fél mondattal lerendezett, ha hozzászóltam.
Nyilván értelmes felnőtt módjára ezt is meg akartam vele beszélni, hogy ha elvisz magával, és látja hogy senkivel se tudok ellenni, akkor igenis vegye a fáradtságot és figyeljem rám, pláne hogy azért nem tudok mással ellenni, mert a barátai tőmondatokkal leráznak. Ez többször is megismétlődött, ebből is sok vita lett. Ismét elmondtam neki, hogy nekem fontos, hogy a párommal társaságba is mehessek, ha neki ez nem fontos, akkor szintén hagyjuk békén egymást - de igen, fontos neki, ő is ezt szeretné, majd segít - ezt ígérte. Nem lett belőle soha semmi.
Aztán nyár végén elmentünk nyaralni, hazajöttünk, utána 1-2 hétig megint elhanyagolt.
Szeptemberben más városba költöztem (egyetem miatt), ami nagyon megviselt engem, nem csak miatta, hanem egyéb családi problémák miatt is, és egész szeptemberben le se szarta hogy mi van velem. Ekkor is majdnem szakítottunk.
Nem győztem mondani neki, hogy ha nem szeret, ha nem érdeklem, hagyjuk békén egymást, ne húzzuk a másik idejét, mert ez így csak szenvedés, de nem, ő igenis szeret és sajnálja. Ezek után, októberben-novemberben tényleg megváltozott, sokat foglalkozott velem a távolság ellenére, hétvégén, azt a kis időt, amit csak együtt tudtunk tölteni, együtt voltunk (olyan a munkája hogy hiába vagyok itthon péntek délutántól vasárnap délutánig, csak egy fél, max 1 napunk van együtt). Örültem is neki, végre kezdtem jobban érezni magam.
Aztán jött a szorgalmi időszak vége, azt mondogatta, hogy olyan jó lesz, hogy többet leszek itthon, minden este együtt fogunk aludni, végre többet lehetünk együtt. Sajnos karácsony előtt nagyon keveset voltunk együtt, én lebetegedtem, ráadásuul vizsgáim voltak, neki sokat kellett dolgozni.
Szent este után viszont ismét elhanyagolt egy héten keresztül, és egyetlen estét szánt rám, mert a többi idejét a barátaival volt, mert velük keveset van ..., mintha mi nem lettünk volna keveset együtt.
Így a karácsony utáni időszak is veszekedéssel telt sajnos, ISMÉT mondtam neki, hogy ne csináljuk ezt egymással, ha nem tudja megadni, amire vágyom, neki meg más kell, és nem én, hagyjuk békén egymást, én megértem, ha neki a barátai fontosabbak, de nekem ez így nem jó, ráadásul nem szeretnék úgy élni, hogy a számomra legfontosabb személy x időnként elhanyagol hetekre, mert ő épp a barátaira akarja szánni minden szabadidejét. ÚJFENT elmondtam, hogy ha nem az kell neki egy kapcsolatban, ami nekem, nincs értelme. Pláne, hogy most már csak hetente egy fél-1 napot vagyunk együtt, mivel én másik városban vagyok az egyetem miatt - ő pedig ugye a munka miatt nincs itthon a hétvége egy részében.
De igen, neki ugyanaz kell, szeret engem, meg akarja oldani, sajnálja, ne mondjak ilyeneket.
Jelenleg megint ott tartunk, hogy meg akarjuk oldani a problémát, szeretjük egymást, de néha feljön ez a dolog veszekedésként, mert hiába vagyunk azon, hogy javítsuk meg a kapcsolatot, én nyilván félek, hogy pl tavasszal, megint jön egy ilyen időszak, hogy én félre vagyok rakva - annak ellenére hogy mi is keveset vagyunk együtt, mert jajj a barátai.
Én tényleg szeretem, de ha nem működik, ha nem ugyanazt akarja mint én, vagy ha nem tesz érte, akkor nincs mit erőltetni.
Nem is értem, hogy ő is miért mondogatja, hogy nem akar szakítani, mikor nagyon jó pasi, jól néz ki, intelligens, humoros, nyitott személyiség, nagyon sok mindenről lehet vele beszélgetni, rendkívül érdeklődő. Általában a lányok is megbámulják, mosolyognak rá, tehát nem lenne gond neki másik barátnőt találni. Arról nem is beszélve, hogy még csak azt se mondhatjuk, hogy nyer valamit rajtam, mert keveset vagyunk együtt az egyetem miatt most már, tehát semmi előnye nem származik neki abból, hogy velem van, vagy hogy fogalmazzak.
És mivel minden probléma két emberen múlik, ezért ezen töröm a fejem, hogy én mégis mit rontok el, hogy ez van, mit rontottam el korábban, hogy ide jutottunk. Hol vagyok én saras a dologban? Én nem igazán látom.
Én csak azt látom, hogy elhanygolt, én szóltam neki, hogy ez nem tetszik - és nem mentem duzzogó üzemmódba, mert szerintem ha valakinek baja van, azt meg kell beszélni, és nem elhallgatni.
De akkor mégis mit rontok el? Ebben tudna valaki segíteni, hogy mégis mi lehet az, amit rosszul csinálok? Amikor rájön az hogy 1-2 hetet a barátaival töltsön, nekem csak hallgatni kéne egy szó nélkül? Főleg hogy mi is alig látjuk egymást, kevesebbet is tudunk online is beszélni?
Komolyan ez a normális, hogy másfél év alatt elhanyagolt összesen kb 3 hónapig?
Előre leszögezném, hogy nem kérek olyan válaszokat, hogy szakítsak, stb, mert nem ezen van a lényeg, hanem azon, hogy tényleg mi lehet az én hibám, ami miatt még mindig problémánk van ezzel. Még ha szakítanék is vele, akkor is foglalkoztatna a dolog, hogy ÉN mit rontottam el ennyire, hogy ez lett egy harmonikus kapcsolatból, szóval kérlek titeket, arra próbáljatok rávilágítani, hogy ÉN mit nem csinálok jól, hátha csak nem veszem észre magam.
Én nem látom a te hibádat, a leggyakoribb frázisok, hogy ő hanyagol, te meg szóvá teszed, és aztán minden marad ugyanúgy.
én elhajtanám a f_ba a barátaimat, ha így viselkednének a párommal.
De ha így szeret élni, miért vágyik olyanra, ami mégsem jó neki? Mármint alapból, mikor megismertem, akkor is azt mondta, hogy ő mennyire féltékeny az egyik legjobb barátjára, mert a srácnak van jó munkája, szép felesége, saját lakásban élnek, mindettőjüknek jó a fizetésük. És hogy annyira féltékeny rájuk, bárcsak ő is itt tartana már, de ő még csak most végzett a sulival, és a kapcsolatai eddig zátonyra futottak, és sose volt egy igazán harmonikus kapcsolata még.
Hiába találunk ki egy időbeosztást, nem jó, mert hogy én ne akarjam megmondani, hogy mit csináljon, ne korlátozzam. Én nem fenyegetni akartam soha ezzel a "ha neked ez kell akkor szakítsunk" dologgal, hanem komolyan is gondoltam, hogy akkor hagyjuk békén egymást, ha mást akarunk, mert akkor tényleg nincs értelme. Tényleg, higgadtan próbáltam megbeszélni vele, hogy nekem ez az igényem egy párkapcsolat terén, pont. Neki mi az igénye? És amikor higgadtan válaszol, az a válasz, hogy azt akarja amit én, amikor mérges, akkor meg annyival lerendezi, hogy ő nyugalmat és harmóniát akar, de mivel ilyen kapcsolata még nem volt, nem tudja hogy milyen az ...
Én tényleg nem akarok ezzel a mondattal bűntudatod kelteni benne - legalábbis nem szándékosan, hanem én ezt kb egy tényként közlöm, mert szerintem így is van. Ha teljesen mást vár egy kapcsolattól, nincs értelme együtt lennünk.
A karácsonyi dolog - miszerint "néhány nap után dühöngök" nyilván azért van, mert mint írtam, MI IS ALIG VOLTUNK EGYÜTT EGÉSZ KARÁCSONY ELŐTT. Szerintem mindenkinek rosszul esne, hogy alig vagyunk együtt, szent este együtt vagyunk de annyi az egész, hogy a családjával kell ülni a tv előtt és kész, és aztán egy héten keresztül rám sem hederít, mikor előtte kb heti 1 napunk volt együtt.
A barátai pedig.. higgadtan azt mondja, hogy segít, mindig megígéri, de amikor mérges, akkor meg hozzám vágja, hogy ha ÉN hozzászólnék a barátaihoz, akkor nem lenne ez, meg jó hogy utálnak a barátai, mikor elmegy velük, és neki meg van szabva, hogy fel kell hívnia x időnként. Holott én nem szabtam meg egyáltalán neki semmit, szimplán megkértem, hogy legalább egy kicsit hívjon fel, tekintve hogy napokig tényleg alig tudunk pár szót váltani, és ha már elmegy akkor, amikor pont mi is legalább beszélhetnénk, ha nem is együtt lehetnénk, akkor legalább ne sajnáljon tőlem 10-15 perc telefonálást, mikor a barátaival délután 5-6-tól hajnalig van. Nyilván nem tehetek róla, hogy az elmúlt napokban ő is sokat dolgozott, nekem meg sokat kellett tanulni, és nem tudtunk beszélni se szinte, és pont aznap érek rá, mert úgy érnek véget a számonkéréseim. A követekző napokban meg megint sokat dolgozik, és amiatt alig beszélünk. Szerintem ez nem olyan nagy kérés ilyen esetben, hogy bele kelljen halni. És ha megígéri, Ő, SAJÁT MAGÁTÓL megígér utána másik alkalommal, hogy majd jön, meg felhív, de nem teszi, nyilván megszólom, mert én sajnos még olyan "régimódi" vagyok, ha hiszek az "ígéret szép szó" dologban. Nekem fontos, hogy ha ígér valaki valamit, azt be is tartsa.
Egyébként nagyon fura, mert már nálam azt érzi, hogy ki akarom sajátítani, holott pl az exei azok, akik tényleg nem akarták elengedni sehova, akik tényleg tiltani akarták minden miatt. Én csak annyit kérek, és kértem eddig is, hogy ne hanyagoljon el hetekre.
És az is tény, hogy nem tudja beosztani az idejét, és túl sok mindent akar egyszerre, ezért csak egy helyben toporog, karrier/munka szempontjából is. Nem szereti a szakmáját, és van kb 5 dolog, amit szeretne csinálni, de egyikért sem tesz, mert közben zenél, és ő a zenélésből akar megélni igazán. És nehezen viseli a kritikát, nem szeret a valósággal szembenézni. Nekem kell x időnként "fejmosást" tartani, hogy ha nem szedi össze magát, 30 évesen is a szülői házban fog lakni, mindig más munkája lesz minimálbérért, és még mindig csak álmodozik a zenéről majd, de közben majd bánja is, hogy nem jutott sehova, mert minden idejét a zenére pazarolja. Szerintem fáj neki az igazság, hogy hiába imád zenélni, valószínűleg sosem lesz olyan híres, nagy zenész, mint amilyen szeretne, vagy csak nagyon soká, mert őszintén - ő is belátja, hogy náluk mérföldekkel jobb zenekarok sem tudnak megélni csak a zenélésből, mindegyiknek van mellette valami más forrása a megélhetésre. De hogy neki is legyen egyéb, igenis lejjebb kell adni a zenéből, és szerintem ez fáj neki, és nem akarja elfogadni.
Valamint az sem segít a helyzeten, hogy én vagyok az egyetlen a környezetében, aki a való világban él, a családja és a barátai is ilyen álmodozó típusúak, én lökdösöm egyedül hogy kezdjen valamit magával.
"És nehezen viseli a kritikát, nem szeret a valósággal szembenézni. Nekem kell x időnként "fejmosást" tartani,"
Nem kell... ez nem egy normális kapcsolat.
Egy éretlen, kiforratlan, cél nélkül sodródó ember, miért neked kének "felnövesztetned"?
El se fogadja tőled, azért ezek a hosszú kihagyások
#14, én nem fenyegtésnek szántam a veszekedéseknél, hanem komolyan gondoltam. Mert ez így is van: ha a két fél nem ugyanazt várja a párkapcsolattól, felesleges együttlenni. Nem bűn az, ha együtt vagy valakivel, és idő közben jössz rá, hogy te mást akarsz, csak akkor ne hülyítsd a másikat.
Ez a "nagyobb szükségem van rá nekem" dolog sem állja meg a helyét. Ő maradna nélkülem egyedül, mint a kisujja, mert az összes barátja elköltözik a szülővárosból kb nyár elejére, mindenkinek van jó megélhetést biztosító végzettsége, 3-ból 2-nek stabil párkapcsolata (a 3. meg nem is akar egyelőre nőt, inkább a karrierjét építi). A párom az egyetlen, akinek nincs jó állása, nincs jó végzettsége se, és lehetne egy stabil kapcsolata, de kvázi ellök magától.
Én viszont egyetemre járok, mellette ősztől kutatói munkába kezdhetek egy cégnél, az ország számos helyén vannak barátaim, de általában mindenhol sikerül új barátokat is szereznem, tehát nekem otthon is vannak barátaim, az egyetemi városban is vannak barátaim, sehol sem leszek egyedül. Én nem vagyok a szülővároshoz sem láncolva, mert tavaly nyáron is dolgoztam, és idén nyáron is dolgozni fogok, amiből el tudom tartani magam az egyetemi városban. Ellenben neki alig van megtakarítása, amiből elindulhatna, ha el akarna költözni.
Nekem szépen alakul az életem, és szeretem a páromat, és bizonyos családi okok miatt megtanultam kitartóan szeretni, hogy a végsőkig harcoljak a másikért. Saját állítása szerint egyik korábbi barátnőjével sem érzett így, még a családnak is így mesélt rólam, és mindenki nagyon kíváncsi is volt rám emiatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!