Érdemes még küzdenem ezért a kapcsolatért? Hosszú lett, tudom, köszönöm, ha végigolvasod.

Kicsivel több, mint egy éve tartó kapcsolatban élek, mely a kezdeti boldog (?) hónapok után egyre hanyatlóban van, úgy érzem, a Párom hozzáállása miatt. Azt, hogy “szeretlek”, fél éve hallottam utoljára, a gondok is nagyjából akkor kezdődtek. Sajnos az ezt megelőző kapcsolatom bántalmazó jellegű volt, konkrét életveszély, verések, borzasztó dolgok történtek velem, de talán a mostani Páromnak köszönhetően is, sikerült kilépnem a pokolból. Párom szerint ennek a bántalmazó kapcsolatnak is van ahhoz köze, hogy Ő nem érzi azt, amit éreznie kellene, nem villanyzom fel, nem hozom lázba, “nincs odáig értem”, hiszen ez “rám nyomja a bélyegét” és nem tudok igazán önmagam lenni. És Ő belement valamibe, hitt valamit, hogy én majd valamilyen leszek, de nem így lett… mostanában azt is sokszor mondja, hogy az elején sem érezte, amit kellett volna, de várta a csodát… Arra, hogy akkor miért mondta, hogy szeret, nem tud számomra értelmezhető választ adni.

Egy nagyvállalatnál dolgozunk, igaz, más részlegen és együtt is élünk, az talán hiba volt, hogy annyira a kapcsolat kezdetén összebútoroztunk, de más választásunk nem volt. Az utóbbi évben sajnos sok magán- és munka jellegű problémám volt, ezeket mindig átbeszéltük, de talán túlságosan is, a Párom szerint ezek is csak demotiválták és erre senkinek nem lenne szüksége. Úgy érzem, olyan problémákról van szó, melyeket egy Társ megért és nem a terhet látja benne, hanem segít megoldani. Erre Ő azt mondja, Ő senkinek nem akar a megmentője lenni. Elég különc világnézettel rendelkező férfiról van szó, de én nagyon szeretem és kész lennék leélni vele az életem. Ha…

Sajnos az utóbbi hetek, hónapok veszekedéssel teltek, többször mondta, hogy elköltözik, komoly lépéseket azonban soha nem tett. Néha igazán csip-csup dolgokra mondja, hogy na most aztán tényleg szakítsunk Azt mondja, szeret, a Társának tart, de nem szerelmes belém és Ő elképzelt egy érzést, egy ideát Álmai Nőjével, amit irántam nem érez. Én azonban még rosszabb napokon is azt látom a gesztusaiban, hogy szeret (vagy csak szeretném, ha így lenne és ezért látom így), Ő mégis azt mondja, hogy nem. A szex (szerintem) nagyon jó, tökéletes kettőnk közt, Ő ezt az átlagos szintnek véli és azt ,mondja, nem nagyon hozom lázba (ehhez képest gyakran és szenvedélyesen kezdeményez). Rengeteget beszélgetünk veszekedés közben is, azt mondta legutóbb, hogy ez nagyon hiányozna neki, ha nem lennék, úgy érzi, egy darabját veszítené el. 30 év fölöttiek vagyunk, én már nem ezen szeretnék agyalni, hogy mikor pakol össze. Gyermekünk nincs és nem is biztos, hogy szeretnénk, akár egymástól, akár mástól. Az, hogy lenne valakije, fel sem merül bennem. Felvetettem a közös lakásvásárlást is, Ő jelenleg semmiképp nem akarja.

Ez a helyzet nekem is rossz, Vele szeretnék lenni, de nem így.

Mit tanácsoltok? Érdemes-e még küzdenem a szerelmemért, hiszen az én érzéseim biztosak, csak Ö ilyen rapszodikus? Létezik ilyen férfitípus, aki idősebb korában is fél az elköteleződéstől? Vagy csak nincs tisztában az érzéseivel? Azt is elfogadom, ha csak én reménykedem, mert szerelmes vagyok. Értelmes válaszokat várok, köszi.