Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig tart az a pont, amíg érdemes küzdeni egy kapcsolatért? Valóban "folyamatos munka" lenne egy kapcsolat fenntartása?
Most nem egy konkrét esetről, párról vagy helyzetről beszélek, csak úgy általánosságra szól a kérdésem.
Egy párkapcsolatnak elvileg ugye az a lényege, hogy a benne szereplők társai, támaszai legyenek egymásnak, legyen mellettünk valaki, akiben bízunk, akivel jól érezzük magunkat, akivel kölcsönösen szeretjük egymást. Egy igazán jó kapcsolatban (gondolom én), ha a megfelelő partner mellett van az ember, nem küzdelem a kapcsolat fenntartása, az önműködően halad előre, a mindennapokban nem kell szenvedni azért, hogy ne utáljuk meg a másikat. Az idő előrehaladtával ez nyilván nehezebb, főleg, hogy egyre több olyan helyzet állhat elő, amire "rá kell segíteni", ami nem megy önműködően- legtipikusabbak ugye az első gyerek születése, házvásárlás, nagyobb adósság, anyagi probléma kezelése, satöbbi.
Ezeken a problémákon önműködően nehezebb túllendülni, így nyilván kicsit bele kell adni az energiánkból, hogy megoldódjanak, de megfelelő párral nem biztos, hogy ez küzdelem.
Van egy csomó ember, aki váltig állítja, hogy a párkapcsolatok fenntartása komoly munka, küzdelem, fáradtság, energia. De elvileg pont, hogy a békés, nyugodt, biztonságot nyújtó közegnek kellene lennie. Meddig tart az a pont, amíg energiát nyersz, és nem veszítesz abból, hogy fenntartod a kapcsolatot?
A kérdés arra vonatkozik, hogy nagyon sok, számomra megdőbbentő mennyiségű párkapcsolat, házasság van ma, ami egyik fél számára sem kielégítő, nem szeretik már egymást, nem érzik jól magukat a másikkal, és mégsem lépnek, hanem inkább szenvednek, próbálkoznak, erőlködnek. Alapvetően én támogatom, hogy ne az első vagy a második komolyabb problémánál lépjünk le, de amikor már a mindennapok számítanak problémának, amikor már azért küzd aktívan az ember, hogy minél kevésbé gyűlölje a másikat, akkor mégis, miért éri meg még mindig sokaknak erőszakoskodni, hogy de igen, ez menni fog, az én házasságom megmarad és tökéletes lesz? Szerintem sokkal nehezebb éveken keresztül szenvedni és fenntartani valamit, ami már réges régen elmúlt, mint belátni, hogy így jártunk, és tovább lépni.
Valóban folyamatos munka lenne egy kapcsolat fenntartása? Meddig tart az a pont, amikor még mindig érdemes küzdeni, párterápiára járni netalán? És miért mennek túl ezen a ponton sokan, amikor sokkal többet veszítenek ezzel, mint nyernek?
Biztos vagyok benne, hogy mindenki (vagy majdnem mindenki) ismerettségi körében vannak ilyen párok, akikre tud gondolni a kérdés kapcsán, és érdekelne, hogy nektek mi a véleményetek erről? Én gondolkodom rosszul, tévedek, vagy esetleg igazam van, de van magyarázat a jelenségre? Őszintén érdekel, így a válaszatokat előre is hálás köszönettel veszem :)
válasza:De itt azért tényleg arra gondolok, mikor küzdelem és nehézség. Amikor csak probléma van a kapcsolatban, meg az egymás iránti ragaszkodás, és nagyjából ennyi.
Amit meg élvez az ember, az nem is munka vagy küzdelem :) Párkapcsolatban meg főleg, szerintem. Azt nevezzük randiknak, kirándulásoknak, szenvedélyes szeretkezéseknek, de munkának semmiképpen. Legalábbis én.
válasza:
válasza: válasza:Igazából a nehézségek ellenére nem munka egy kapcsolatért dolgozni,ha mindketten teszik.Azt hiszem,ez a kulcsa mindennek,ha mindketten.
Saját példámból írom, hogy nálunk ez okozta a problémákat.A férjem úgy gondolta esküvő után,nekem kell mindenről lemondanom.Nincsenek kettesben programok,beszélgetések,nekem a munka,házimunka,gyereknevelés jut.Ő éli az életét.Munka,konditerem,haverok.Már pszichológushoz járok,mert depressziós lettem.Azt mondta,én is menjek ahova akarok,de a gyerekfelügyeletet is oldjam meg.
Miért nem válok?Nem tudom.Egyszerűen nem tudom megmondani.Talán még nem fáj eléggé...vagy bízom a csodában :(
4: évek óta férjnél vagyok. És bár mindenki ezt mondja, én nem látom, a házasságomban konkrétan nem dolgozom, nincs benne különösebb munka, beszélgetünk, mert jól esik, szexelünk, mert jól esik, együtt vagyunk, kirándulunk, programjaink vannak, mert jól esik. Kettőnk közti összhang nagyon magas, nincs konfliktus, ha van is valami egyet-nem értésünk, akkor átbeszéljük, gond egy szál se.
És erre meg jönnek olyan ismerősök példái, akik, mint az 5. válaszoló, olyan kapcsolatban ragadtak ilyen-olyan okokból, ami belőlük többet kivesz, mint amit adni tudnak. És nem értem, ez kinek miért jó. Az 5. sem tudja. Reménykedik, hogy változni fog, mintha eddig változott volna bármi is. Fél kilépni, mert azzal vége a jól megszokott helyzetnek, és újban kell helytállnia? Az ismeretlen akkor is ijesztő, ha amúgy a változás jót tesz.
Köszönöm a válaszaitokat, lehet velem vitatkozni továbbra is :)
válasza:5-ös vagyok.Azért az nagy visszahúzó erő, hogy a gyerekkel jó a kapcsolata a férjemnek.
Ha csak ketten lennénk,már leléptem volna.Nem félek az egyedülléttől,éltem egyedül is,van saját lakásom is,van hová mennünk.
A másik pedig,mikor látja,hogy már nagyon kivagyok (egyszer el is költöztem a gyerekkel), akkor jön az ígérgetés,amit kb. 2-3 hétig be is tart.
Másrészt könnyebb lenne,ha nem hazudozna,megmondaná a szemembe,hogy nem szeret,nem akarja ezt az egészet.De a családjában is azt hangoztatja,hogy én akarom őt elhagyni,nekem nem jó,mikor szerinte minden ok.Szóval ügyesen tett róla,hogy az önbizalmam a béka feneke alatt legyen.
válasza:Nagyjából már kialakult a válaszokból, ahogy én látom... A lényeg, hogy vannak a kapcsolatnak olyan szakaszai, amikor egy kicsit tudatosan kell dolgozni a kapcsolatért, ha meg akarjuk őrizni a lángot.
A kezdeti rózsaszín köd elmúltával minden kapcsolatban van egy "kiábrándulási" szakasz, egyénenként változó, hogy kinél mikor jön el. De eljön, ez törvényszerű.
Ha ekkor azt várom, hogy a másik tegyen bele még többet kapcsolatba, akkor csalódni fogok. Minden kapcsolatból annyit lehet kivenni, amennyit beleteszünk, és szükségszerűen lesznek olyan időszakok, amikor nincs túl nagy kedvünk sokat beletenni... ekkor csalódottá, frusztrálttá válhatunk, hogy már nem azt nyújtja a kapcsolat, amit szeretnénk, és a másik féltől várjuk, hogy ő adja meg...
Pedig valójában ilyenkor nekünk kellene egy kicsit tudatosan még többet beletenni! Akkor kell a legtöbb közös programot csinálni, amikor a legkevésbé vágyunk rá, akkor kell a szexet kicsit erőltetni, amikor "fáj a fejünk", akkor kell még több kedveskedést nyújtani a párunknak, amikor éppen közönyt érzünk iránta, esetleg haragot...
Persze ez így eléggé sarkított, mert lehetnek olyan tényezők, amik tényleg ellehetetlenítik a kapcsolatot...
Attól, hogy nálatok még nem következett be ez a szakasz, nem azt jelenti, hogy nem is fog... vannak kapcsolatok, amelyekben csak sok-sok évnyi együttélés után kezdődik meg a "kiábrándulás", amikor a másik már nem olyan vonzó, nem olyan kívánatos, nem is azt nyújtja, amire vágyunk...
Na ilyenkor jön képbe a tudatos "munka". Van egy mondás, amit nagyon igaznak tartok: "A szerelem nem egy érzés, hanem döntés."
Ez nem azt jelenti, hogy bárkit lehet szeretni, közel sem... nyilván múlik a választáson is, hogy mennyire vagyok azonos hullámhosszon a társammal, mert minél távolabbról indulunk, annál nehezebb összecsiszolódni.
De még a legoptimálisabb társsal is szükségszerűen bekövetkeznek kapcsolati krízisek, akár az élethelyzet változásából fakadóan, vagy "csak úgy".
A legtipikusabb az első gyermek születése, amikor teljesen új szerepeket kell tanulni, új alapokra kell helyezni a kapcsolatot.
Ugyanakkor tényleg vannak olyan kapcsolatok is, amelyek a folyamatos küszködésről szólnak. Ez viszont nem a párkapcsolati "munka", hanem már eleve kínlódás... akik ilyen kapcsolatban vannak, azok valószínűleg már eleve rosszul választottak, vagy nem tudtak "felnőni" a kapcsolathoz. De ez egészen más, mint az, amikor egy alapvetően jó kapcsolatért tudatosan kell dolgozni.
válasza:Még annyit, hogy az ismeretségi körömben sok nő a gyerekek miatt tűr,szenved,hogy teljes családban nőjenek fel.Ami persze nem feltétlenül jó.
A másik ok több helyen a pénz.Barátnőm nem tud lépni,mert a férje nem fizeti ki a családi házból.Az albérletet meg nem bírta fenntartani két gyerekkel, így visszament, azért beszerzett egy pánikbetegséget,mióta visszament.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!