Én mit ronthatok el? (hosszú, nagyon! Hosszú)

Szóval párommal van egy elhúzódó problémánk, ami sok veszekedést szül. Többször is a szakítás felé sodródtunk miatta, de végül sosem szakítottunk, hanem amellett döntöttünk, hogy kitartunk egymás mellett és szeretjük egymást, ezért rendbe akarjuk hozni a kapcsolatunkat.

Tehát az a probléma, hogy kb fél év útán elhanyagolt, nagyjából egy hónapig, mert a barátaival volt, velem alig találkozott. Mikor az első hét után szóltam neki, hogy ne hanyagoljon, bocsánatot kért, hogy nem fog, sajnálja. De a következő hét is így nézett ki, és az utánalevő is, és amikor újra és újra szóltam, csak ígérgetett, végül pedig már veszekedni kezdtett velem, hogy nem akarom sehova elengedni, ráakadszkodok, ki akarom őt sajátítani(??). Én pedig csak pislogtam, mint hal a szartyorban, mert soha semmit nem tiltottam meg neki, sosem azért piszkáltam, mert velük van, hanem azért, mert mellette RÁM nem fordít elég időt. Nagyon sokat veszekedtünk emiatt, és mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok neki fontos, hogy a barátai fontosabbak neki mint én. Többször is mondtam neki, hogy ha ő nem ugyanazt várja egy kapcsolattól, amit én, akkor szakítsunk, mert nyilván a szeretet nem elég egy kapcsolathoz, ne szenvedjünk. Erre mindig ugyanazt válaszolja, azt akarja, amit én is: harmonikus kapcsolatot, a lehető legtöbbet együtt lenni, közösen is társaságba járni, közös élmények, stb. És persze legalább tudjunk találkozni heti 3-4x, nekem ennyi az alap, hogy látni szeretném a páromat, ha már egy városban lakunk, 10 percnyire egymástól.

De nyárra a közös társasági életből is az lett, hogy nem jövök ki jól a barátaival - mert ők valamiért kireksztenek, soha hozzám se szólnak a köszönésen kívül, még egy hogy vagyot sem - és végül az lett, hogy a párom mellett már csak ücsörögtem csöndben egész este, mert ő se foglalkozott velem, fél mondattal lerendezett, ha hozzászóltam.

Nyilván értelmes felnőtt módjára ezt is meg akartam vele beszélni, hogy ha elvisz magával, és látja hogy senkivel se tudok ellenni, akkor igenis vegye a fáradtságot és figyeljem rám, pláne hogy azért nem tudok mással ellenni, mert a barátai tőmondatokkal leráznak. Ez többször is megismétlődött, ebből is sok vita lett. Ismét elmondtam neki, hogy nekem fontos, hogy a párommal társaságba is mehessek, ha neki ez nem fontos, akkor szintén hagyjuk békén egymást - de igen, fontos neki, ő is ezt szeretné, majd segít - ezt ígérte. Nem lett belőle soha semmi.

Aztán nyár végén elmentünk nyaralni, hazajöttünk, utána 1-2 hétig megint elhanyagolt.

Szeptemberben más városba költöztem (egyetem miatt), ami nagyon megviselt engem, nem csak miatta, hanem egyéb családi problémák miatt is, és egész szeptemberben le se szarta hogy mi van velem. Ekkor is majdnem szakítottunk.

Nem győztem mondani neki, hogy ha nem szeret, ha nem érdeklem, hagyjuk békén egymást, ne húzzuk a másik idejét, mert ez így csak szenvedés, de nem, ő igenis szeret és sajnálja. Ezek után, októberben-novemberben tényleg megváltozott, sokat foglalkozott velem a távolság ellenére, hétvégén, azt a kis időt, amit csak együtt tudtunk tölteni, együtt voltunk (olyan a munkája hogy hiába vagyok itthon péntek délutántól vasárnap délutánig, csak egy fél, max 1 napunk van együtt). Örültem is neki, végre kezdtem jobban érezni magam.

Aztán jött a szorgalmi időszak vége, azt mondogatta, hogy olyan jó lesz, hogy többet leszek itthon, minden este együtt fogunk aludni, végre többet lehetünk együtt. Sajnos karácsony előtt nagyon keveset voltunk együtt, én lebetegedtem, ráadásuul vizsgáim voltak, neki sokat kellett dolgozni.

Szent este után viszont ismét elhanyagolt egy héten keresztül, és egyetlen estét szánt rám, mert a többi idejét a barátaival volt, mert velük keveset van ..., mintha mi nem lettünk volna keveset együtt.

Így a karácsony utáni időszak is veszekedéssel telt sajnos, ISMÉT mondtam neki, hogy ne csináljuk ezt egymással, ha nem tudja megadni, amire vágyom, neki meg más kell, és nem én, hagyjuk békén egymást, én megértem, ha neki a barátai fontosabbak, de nekem ez így nem jó, ráadásul nem szeretnék úgy élni, hogy a számomra legfontosabb személy x időnként elhanyagol hetekre, mert ő épp a barátaira akarja szánni minden szabadidejét. ÚJFENT elmondtam, hogy ha nem az kell neki egy kapcsolatban, ami nekem, nincs értelme. Pláne, hogy most már csak hetente egy fél-1 napot vagyunk együtt, mivel én másik városban vagyok az egyetem miatt - ő pedig ugye a munka miatt nincs itthon a hétvége egy részében.

De igen, neki ugyanaz kell, szeret engem, meg akarja oldani, sajnálja, ne mondjak ilyeneket.

Jelenleg megint ott tartunk, hogy meg akarjuk oldani a problémát, szeretjük egymást, de néha feljön ez a dolog veszekedésként, mert hiába vagyunk azon, hogy javítsuk meg a kapcsolatot, én nyilván félek, hogy pl tavasszal, megint jön egy ilyen időszak, hogy én félre vagyok rakva - annak ellenére hogy mi is keveset vagyunk együtt, mert jajj a barátai.

Én tényleg szeretem, de ha nem működik, ha nem ugyanazt akarja mint én, vagy ha nem tesz érte, akkor nincs mit erőltetni.

Nem is értem, hogy ő is miért mondogatja, hogy nem akar szakítani, mikor nagyon jó pasi, jól néz ki, intelligens, humoros, nyitott személyiség, nagyon sok mindenről lehet vele beszélgetni, rendkívül érdeklődő. Általában a lányok is megbámulják, mosolyognak rá, tehát nem lenne gond neki másik barátnőt találni. Arról nem is beszélve, hogy még csak azt se mondhatjuk, hogy nyer valamit rajtam, mert keveset vagyunk együtt az egyetem miatt most már, tehát semmi előnye nem származik neki abból, hogy velem van, vagy hogy fogalmazzak.

És mivel minden probléma két emberen múlik, ezért ezen töröm a fejem, hogy én mégis mit rontok el, hogy ez van, mit rontottam el korábban, hogy ide jutottunk. Hol vagyok én saras a dologban? Én nem igazán látom.

Én csak azt látom, hogy elhanygolt, én szóltam neki, hogy ez nem tetszik - és nem mentem duzzogó üzemmódba, mert szerintem ha valakinek baja van, azt meg kell beszélni, és nem elhallgatni.

De akkor mégis mit rontok el? Ebben tudna valaki segíteni, hogy mégis mi lehet az, amit rosszul csinálok? Amikor rájön az hogy 1-2 hetet a barátaival töltsön, nekem csak hallgatni kéne egy szó nélkül? Főleg hogy mi is alig látjuk egymást, kevesebbet is tudunk online is beszélni?

Komolyan ez a normális, hogy másfél év alatt elhanyagolt összesen kb 3 hónapig?

Előre leszögezném, hogy nem kérek olyan válaszokat, hogy szakítsak, stb, mert nem ezen van a lényeg, hanem azon, hogy tényleg mi lehet az én hibám, ami miatt még mindig problémánk van ezzel. Még ha szakítanék is vele, akkor is foglalkoztatna a dolog, hogy ÉN mit rontottam el ennyire, hogy ez lett egy harmonikus kapcsolatból, szóval kérlek titeket, arra próbáljatok rávilágítani, hogy ÉN mit nem csinálok jól, hátha csak nem veszem észre magam.