Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi az a kifejezés, hogy "menekül kapcsolatba"?
"Lehet kísérletezgetni, hogy hátha X, vagy Y jó lesz. Régen én is így csináltam. Sajnos ennek az a hátulütője, hogy az ember begyűjt egy csomó negatív párkapcsolati tapasztalatot, és akár addig is eljuthat, hogy neki nem is kell többé férfi/nő."
Ez tetszik! Én ezzel úgy vagyok, hogyha ilyen helyzetben is lennék, akkor leginkább arra hajlok, hogy kezelni tudjam a kapcsolataimat, hogy az ne váljon negatívvá. Másképp tényleg sz##r, azoknak akik elhamarkodottan, kínosan erőltetetten kezelik ezt az egészet, és azt a következtetést vonják le belőle, hogy a kapcsolat nem jó.
# 6 Végülis van olyan, hogy van elképzelésem a kapcsolatról, de attól még az égvilágon nem pottyan az ölőmbe, nem találom sehol azt aki az ún. Ideált megtestesítené. Ebben az esetben teljesen normálisnak tartom a kísérletezgetést is, hogy az ember éppenséggel ilyesmire vágyik, bár az érthető, hogy ez esetben hajlamos társfüggésre, és rossz kapcsolatokhoz kötődik. Az pl. végképp nem működik, ha úgy vagyok együtt valakivel, hogy közben az elvárásaimmal b##sztatom őt, és csalódottan várom, hogy olyanná váljon, akit én megálmodtam. De legalább a negatív élményeket kizárom azáltal, hogy nincs meg bennem az a naivitás, hogy mindenkit rögtön az életem szerelmeként kezeljek, és emellett jól tudom érezni magam a másikkal, nem álmokat kergetve, hanem a valóságát megélve.
Másképp a kísérletezés viszonyítás kérdése is, mi van, ha az akit a a megfelelőnek tartasz, arról is kiderül, hogy van nála megfelelőbb is? Akikkel meg korábban "kísérleteztél" azok aktuálisan épp akkor megfelelőnek tűntek neked, azért vágódtál be nekik.
válasza:A magánytól való menekülést leginkább szerintem a kapcsolatfüggőség kontextusában lehet értelmezni.
Alapvetően az ember társas lény, tehát nagytöbbségben megvan az a vágy, hogy társat találjunk. Kórossá ez csak akkor válik, ha _mindenáron_ kell a kapcsolat, és az ember önmagát nem tudja elviselni pár nélkül. Ha úgy érzi, ő kevesebbet ér egyedülállóként. Én erre hallottam a fenti kifejezést használni leginkább.
válasza:"hogyha ilyen helyzetben is lennék, akkor leginkább arra hajlok, hogy kezelni tudjam a kapcsolataimat, hogy az ne váljon negatívvá"
Nem vonom kétségbe és igazat is adok neked, azzal a kitétellel, hogy a JÓ kapcsolat alapja két dolog:
1. A megfelelő választás
2. A kapcsolat működtetése
És az első mindenképpen megelőzi a másikat, mert lehetsz te akár párkapcsolati guru is, ha kifogsz egy nulla érzelmi intelligenciával rendelkező, vagy súlyos személyiség- ill. önértékelési zavarban szenvedő társat, akkor a fejeden is pöröghetsz, akkor sem lesz jó kapcsolatod. Példa: volt nekem egyszer egy ismerkedésem, igazi álompasi! Külsőre Adonisz, emellett intelligens, művelt, kiváló beszélgetőpartner, lenyűgöző stílus és úgy tud udvarolni, hogy a bugyim magától esik le... Már az első randin mondta, hogy borderline személyiségzavara van, de hát kit érdekelt, ha egyszer lenyűgözött... na hát rövid idő után megtudtam, hogy ez mit jelent! Életem legszörnyűbb kapcsolata volt, pedig nem is tartott túl sokáig, pár hónap után ki tudtam menekülni. Addig minden türelmem és pozitív hozzáállásom bevetettem, hogy kezelni tudjam a kialakult helyzeteket, de csak egyre jobban sérültem. Utána jó ideig látni se akartam egy pasit se, hónapokig nyalogattam a sebeimet utána, annyira megviselt ez a rövid kapcsolat.
Huszonévesen még csak-csak lehet kísérletezgetni, de mondjuk 30 felett... nem akarok senkit megbántani, akinek nem inge, ne vegye magára, de az érettebb felnőtt korosztályban aki "normális" és alkalmas párkapcsolatra, az már elkelt. Persze vannak kivételek, de jóval kevesebb, mint a kapcsolatképtelen ember. Ebben a korosztályban csak úgy kísérletezgetni már-már életveszélyes, de legalábbis jóval nagyobb a csalódás esélye, mint fiatalon. Meg hát ugye 30 felett már elvárható lenne, hogy az embereknek legyen némi ön- és emberismerete, hogy annak alapján tudjanak társat választani...
# 13 Ezt értem!:)
Ezzel kapcsolatban én úgy vagyok, hogy igazán szeretnék kapcsolatot, de nem mindenáron, tehát ha arra kerülne sor, hogy nem tetszik egy ember, akkor csalódottan letörten ejtem azt, és tovább álmodozom, a társfüggőség nem jellemző rám, inkább az álmokbanélés.
válasza:# 12: Jó, hogy feljött ez az "ideál"-dolog, mert így tudom tisztázni, hogy nem erre gondoltam!
Úgy tudnám megfogalmazni, hogy bizonyos kapcsolati tapasztalat alapján már volt arról fogalmam, hogy mi az, ami igazán fontos számomra egy kapcsolatban és mi az, ami kevésbé. Tehát az egyes értékekhez hozzárendelődött egy fontossági rangsor is. Hülye példával, de kb. úgy, mint amikor egy pályázat esetében súlyozzák, hogy melyik tényezőt hány százalékos súllyal vesznek számításba az összpontszámban. (Ebben a korábbi tapasztalatok voltak a mérvadóak.)
Számít-e például, hogy a "kiszemeltem" izmos legyen? Hosszú távú párkapcsolatban én ennek csak hátrányát láttam, szóval lehet, hogy első ránézésre vonzó egy kidolgozott felsőtest, de a kapcsolat működésében semmi jelentősége nincs (vagyis van: nyilván sok időt vesz el az edzés a kapcsolattól és egykori testépítő barátomat bizony jobban érdekelte a saját teste, mint az enyém... szóval ami egykor előny volt, az inkább hátrány lett a tapasztalatok alapján).
Kialakult bennem egy rangsor, hogy mi az, amihez mindenképpen "ragaszkodom", amiből semmiképpen nem tudnék engedni; aztán volt egy csomó tényező, ami "előny" kategóriába került, de nem ragaszkodtam a meglétükhöz és volt, ami "mindegy".
És itt jön képbe egy fontos dolog! Ha már tudatosan kiválasztottam a társam a saját értékrendemnek megfelelően, akkor utólagos reklamációnak helye nincs! Volt lehetőségem mérlegelni, egy csomagot választottam. Innentől nincs lehetőség válogatni, hogy ez tetszik belőle, ez meg nem! Az én döntésem volt a választás, elfogadtam, amikor választottam. Pont ez a tudatos választás előnye, hogy nem mondhatom (magamnak sem), hogy jaj, de hát lehetne egy kicsit magasabb, vagy szőkébb, vagy határozottabb... nem! Így kértem, így kaptam meg és ha csak egyetlen tulajdonságot is kivennék a csomagból, akkor már egészen más lenne a végeredmény. Pl. a párom eléggé introvertált, ami néha picit zavar, de már szembesültem vele, hogy egy rakás pozitív tulajdonsága következik az introvertáltságából. Ha ez nem lenne, akkor a többi se lenne, vagy másképp... és már nem ugyanaz lenne!
A tudatos választás további előnye, hogy már a kapcsolat kialakításakor tisztában voltam azzal, hogy az értékei számomra valóban értékek, és ami nincs meg benne, arra nincs is igazán szükségem. Tehát ha elkezdi nekem csapni a szelet egy vonzó(bb) pasi (mert volt rá precedens, nem is olyan régen), akkor nem csábulok el, mert tudatosul, hogy lehet, hogy egy-két dologban jobb, mint a párom, de az egész csomagot tekintve nem! És hát hülye lennék egy-két tényező miatt eldobni 100 számomra fontos, pozitív tulajdonságot.
Minden szempontból stabilabb, biztonságosabb így a kapcsolat. Nekem legalábbis az.
#14 Ezt a bordeline kacsolatot eltudom képzelni. Nekem is olyan tapasztalatom volt, ami abból ált, hogy a pasi jóképű, levesz a lábadról, de szintén jellemző az érzelmi intelligencia hiány, és személyiség, önértékelés zavarok, erről a részről elég rossz volt (na jó nem szörnyű).
Egy ilyen emberről valóban nem lehet azt állítani, hogy kapcsolatban kellene lennie mindenáron, mert nem tudja kezelni azt. Bár nem úgy tekintek rá, hogy egyedül kellene meghalnia, hanem ő is megtud változni, a változás nélkül valóban nem működhet a dolog másképp.
Gondolom sok emberben, amikor felvillan az érzés, hogy jobb életet akar, akkor csak változásra készteti, hogy ne legyen már egy társképtelen bunkó élete végéig.
Másképp sok olyan kiszemelt akad, akiben tetszik valami, de nem erőltetem a kapcsolatot.
"Ideál" alatt én sem arra gondolok, hogy tökéletes legyen, akivel "felvágnék" a barátaimnak. De pl. legyen számomra elfogadhatóan szép, és elfogadhatóan értelmes, stb. Amikor arra a pontra jutok, hogy ilyen kapcsolatot sikerül kialakítanom, akkor eleve nem lesz hajlamom arra, hogy mást keressek!
"És itt jön képbe egy fontos dolog! Ha már tudatosan kiválasztottam a társam a saját értékrendemnek megfelelően, akkor utólagos reklamációnak helye nincs!"
Ez abszolút tetszik! Bár én még nem jutottam el odáig, hogy olyan társat találjak, aki az elvárásaimnak megfelel annyira, hogy párt lássak benne. Ez elég zavarba ejtő érzés, ha ez így van:))
Azt hiszem az előbbi válasz utolsó pár oda nem illő mondatát ehhez a megkezdett hozzászóláshoz akartam írni.
válasza:# 18: MÉG nem jutottál el oda. Tudod, az "ideális" (vagy inkább optimális) társnak az a specialitása, hogy ritka és nehéz megtalálni. :) Ha tisztában vagy a számodra vonzó értékekkel, amelyek nélkül nem tudsz kapcsolatot elképzelni, akkor 1000-ből jó, ha egyvalaki illik hozzád. És akkor ugye legyen szingli, legyen kölcsönös a vonzalom, legyen elérhető távolságban és még találkozzatok is a megfelelő helyen és időben...
Amikor én ebbe belegondoltam, akkor úgy éreztem: totál reménytelen vállalkozás, évekbe fog telni, ha egyáltalán megtalálom a társam.
De nem adtam fel: ismerkedtem minden létező módon, jártam szórakozóhelyekre, fent voltam egy csomó társkeresőn (fizetősökön is, mert ugye aki komolyan gondolja...), új hobbikba kezdtem, amelyek révén új embereket ismertem meg... Na jó, az utcai ismerkedéstől elzárkóztam, az nem az én műfajom (pedig szólítottak le, szimpatikus férfiak is, de én csak leblokkoltam).
Figyeltem, hogy érzem magam az illető társaságában, akivel éppen ismerkedem. Neten ugye lehet előszűrni, valamelyest élőben, pláne közösségben... Tucatnyi randiról jöttem el úgy, hogy "jó, jó, de nem az igazi".
Aztán egyszer csak egyre jobban felkeltette a figyelmem egy közös társaságban valaki és úgy éreztem, hogy az érdeklődés kölcsönös. Többet beszélgettünk, aztán találkoztunk is kettesben (nem volt randinak titulálva, de úgy mentem el, hogy bármi lehet belőle, attól függően, hogy mit hozunk ki egymásból).
A végére pedig megvolt az az érzés, amit vártam, hogy "igen, ŐT akarom!". Árnyaltabban fogalmazva: vele érdemes megpróbálni. Nem tudtam én még akkor, hogy ő lesz az Igazi, csak annyit, hogy ez most más, mint a többi randim volt, hogy nála éreztem azt, hogy minden elképzelésemnek megfelel (egynek nem: fiatalabb nálam, ami ismerkedéseim során kizáró ok volt, de itt be kellett látnom, hogy nincs jelentősége, annyira egy hullámhosszon voltunk).
És innentől jött a képbe az, hogy mindketten teszünk azért, hogy a kapcsolat jól működjön. Mert természetesen az is elengedhetetlen.
Még valami eszembe jutott... régen, ha kísérletezősen vágtam bele kapcsolatba, akkor idővel elmúlt a rózsaszín köd és utána nem maradt semmi. A mostani párommal is elmúlt... egy időre. Aztán újra beleszerettem. És újra. És újra. Már legalább ötször beleszerettem.
# 19
Nagyon jó leírás!:) Igazából a magam részéről sokszor az hoz zavarba, hogy abba a kategóriába tartozom, hogy nehezen ismerkedem. Bár egy ideje azon vagyok, hogy ez változzon. De nem az erősségem úgy másképp, vagyis ha erőltetem is, akkor is kicsit hülyén jönne ki, "praktikázhatok", de nem gondolom úgy, hogy a zavaraimat élveznék eközben, mert valahol érezhetik, hogy ez valami küszködés. Amikor valakit közelebbről megismerek, elnyeri a bizalmam, akkor jól megvagyunk, egymás kedvében járunk, megvan az a mágikus érzés, hogy van valami közös bennünk, még akkor is, ha ez távol áll az igazitól. Ilyenkor is úgy veszem, hogy nagyon tudom szeretni ilyen embereket, még azután is olyan szemmel nézek rájuk, ami után csalódtunk, kiderül, hogy nincs szerelem, bár mégsem nézünk közönyös szemmel egymásra azután.
Így az egészből mondhatni, hogy beszűkítem a válogatás lehetőségeit, ebből kifolyólag egy ideig megtudok hatódni attól is, ha olyan valakit találok, akivel valamennyire egy hullám hosszon vagyunk!
Sokszor úgy veszem, hogy a csalódás elkerülése miatt már az is fontos szempont lenne, hogy a párom se legyen olyan túlságosan ismerkedős, mert másképp előjöhet az a kínos érzés (amiről a kérdés is szól), hogy netán ha én jobban kötődnék a kapcsolathoz, legalábbis lelkesednek, akkor ezt a másik úgy venné le, hogy csak azért csinálom, hogy kapcsolatban legyek, mert ő a beállítottságából kifolyólag válogatósabb.
Egy olyan családtagomnál hallottam ezt a kifejezést, akiről azt gondolom, hogy (legalábbis hozzám képest) drasztikusan sokat pasizik, néha hetenként talál valakit, akiről mintha pillanat szerelmes regényeket szőne. Szó szerint mondom ezt, nem túlozva. Persze valahol irigylésre méltó is lehet, főleg nekem, de akkor nem irigylem, hogyha arról hallok, hogy mennyire számára is kezelhetetlen bonyolult szerelmi ügyei vannak. De természetes, hogy ő meglepődik azokon, akik könnyelműen és kapásból beleakarnak menekülni egy komoly kapcsolatba!
+ egy másik ismerősömnél is hallottam a fogalmat, és róla is ugyanez mondható el, könnyebben ismerkedős, stb. Én kicsit más helyzetben állok ahhoz, hogy az ő kapcsolati helyzeteikhez hasonlítsam a sajátom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!