Költözzek össze a 3gyerekes párommal aki nem él együtt a feleségével, de nem is vált el tőle? 25 vagyok ő 39, mindenben jól kijövünk de rám szakadt a felelősség súlya és úgy érzem fiatal is vagyok ehhez. Azt kéri köteleződjek el mellette.

Ha én komolyan gondolom tegyen ő is így. Eddig beadtam a derekam és azt mondtam kivárom míg elválik, de a környezetemre nem tudok nem hallgatni. Nem tudtam kijelölni a határaimat és most már úgy látom menthetetlen a dolog, azt tanulta meg hogy velem bármit meg lehet tenni. Költözzek össze vele, vagy álljak ki végre magamért és mondjam azt hogy nem, amíg el nem válik?

25 éves vagyok ő 39. A történethez hozzátartozik hogy az egész kapcsolat borzasztó nehezen indult, én nem is akartam tőle semmit, de lassan ahogy megismertük egymást árjöttünk mennyire hasonlítunk és hogy ugyanazt akarjuk az élettől. A személyiségéből sok minden hiányzik, ami nekem fontos lenne, de ő nem ilyen. Ezen kívül a teljes kapcsolatunk alatt betartott minden ígéretet, nincs az a veszély hogy visszamenjen a feleségéhez. Ettől függetlenül tudom, hogy örökre harmadik leszek. És hogy nem vált még el, pedig tudja hogy ez nekem és minden épeszű embernek mennyire fontos, kezdi ellehetetleníteni a kapcsolatot. Nagyon viharosan kerültünk közel egymáshoz. Elhatároztuk hogy együtt, onnantól kezdve hozzám költözött ami nagyon megviselte. Gyászolta a szétment házasságát, nem találta a helyét a számára új környezetben én meg teljesen szerelmes lettem. Láttam hogy szenved és nemt udtam neki segíteni, mert nem mondta el mi a baja. Majdnem beleőrültem hogy nem viszonzott szeretetet kapok hanem folyamatos szenedést amit ráadásul nem is értek. Meghaltam volna érte ő meg teljesen elzárkózott. Akkor beszéltem először a feleségével, ez mentette meg először a kapcsolatot, mert elmondta hogy min megy keresztül a férfi, adott hozzá egy "fordítókulcsot". Hát nem egyszerű eset, de senki sem az.

Ő majdnem egy az egyben olyan mint az apám (akire meg én hasonlítok nagyon). Apámmal pár éve értek szót, előtte tönkretette a kamaszkoromat az állandó kritizálásával. Amióta rájöttem hogy azért nem bírtam elviselni mert annyira egyformák voltunk, teljesen jó a kapcsolatunk. És most egy ugyanilyen emberrel, egy életnagyságű tükörrel készülök összekötni az életem. Volt már szó házasságról is (nem vagyok házasságpárti, de jól esett) de elég komolytalanul ahngzik ha még a meglévő kapcsolatát sem bontotta fel.

A másik komoly gond az, az hogy nem tudok kiállni magamért, a saját elhatározásaimért. A kapcsolat legelején mondtam, tegye rendbe a régi életét, induljunk tiszta lappal. Költözzön el, váljon el, adok neki időt, utána kezdhetünk valamit közösen. Addig győzködött amíg ezt elengedtem és azóta is renegeteg általam megalázónak vélt helyzet, surlódás, szenvedés keletkezett ebből.

Kompromisszumra azóta sem nagyon képes, én pedig elnyomottságot tanultam egész gyerekkoromban, ezért úgy nyomom el magamat ebben a kapcsolatban is hogy észre sem veszem. Utólag jövök rá, szólok, de már késő hisz már azt tapasztalta a másik hogy velem bármit meg lehet tenni.