Hosszú távon tervezek vele, hogy akadályozzam meg, hogy pótmama legyen belőlem?

Azt hidd, amit látsz. Ha az együttjárás alatt nem képes a kapcsolatotokban felnőttként viselkedni, mitől tudna később?

Ha most úgy látod, hogy "katasztrófa lesz" ha valamit szervezni próbál, mi lesz ha elutazol (kórházba kerülsz, stb) és egy hétre rámarad a családi élet szervezése 2-3 gyerekkel?

Mondjuk főzzetek együtt.

De a puding próbája mindig az evés.

Viszont azt tanácsolom, hogy ott ne várd, hogy ő majd aklimatizálódik, az első naptól osszátok be.

12 évet pazaroltam az életemből ilyen pasira, mert aranyos, kedves, blablabla... aztán kiderült, hogy annyira mégse.

Viszont ennyi idő alatt se nőtte ki, hogy úgy viselkedjen, mint egy kisgyerek. Mindent nekem kellett megoldani, megcsinálni, képes volt egy hibás (több tízezres) számlát befizetni, mert nem tudja, hogy ilyenkor mi a teendő, és nem képes felvállalni semmilyen konfliktust.

A gyereknevelésben is ez volt: kb. a fejére nőttek, és ha nem voltam otthon, hallgathatta ma telefonban, ahogy panaszkodik. Abszolút tőlem várta, hogy szigorú legyek és neveljem őket.

A házimunkába se segített be otthon, és másba se, úgyhogy az évek alatt ÉN megtanultam füvet nyírni, csapot szerelni, szobát kifesteni, bútorokat javítani, polcot felfúrni, kicserélni a villanykapcsolót.

Közben ő néha elmosogatott, de egy rántottát képtelen a mai napig megcsinálni, vagy egy ehető túrós tésztát. Egye fene, néha berakott egy mosást, ami menetrendszerűen úgy végződött, hogy minden sötét ruha papírzsepis lett (ami az ő zsebében maradt benne, naná), vagy minden fehér rózsaszín.

Az a helyzet, hogy válás után gyakorlatilag észre se vette ma hiányát, mert eddig is minden az én vállamat nyomta, és csak magamra számíthattam.

Szóval ha rám hallgatsz, akkor veszed az intő jeleket, és most lelécelsz, ha nem akarsz örökbe fogadni egy nagy gyereket.