Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagyon túlreagáltam a dolgot?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon túlreagáltam a dolgot?

Figyelt kérdés

A barátommal másik városban élünk, évközben náluk laktam főleg az egyetem miatt, tehát a hétvégét leszámítva egész héten együtt voltunk, de így nyáron külön városban dolgozunk, és csak hétvégente utazom le hozzá (3 órás út).


A héten is így volt, egész héten vártam a pénteket, este kertiparti volt beígérve, azt is nagyon vártam, mert rég találkoztunk a barátokkal már. Mentem is munka után a buszhoz, estére odaértem, este mentünk is a buliba, de elötte ismerőséhez beugrottunk, ahol vizipipztak egyet és utána mentünk tovább. A kertipartiból végül benti program lett, mert esett az eső, én már kora este is nagyon fáztam kint, nem hogy este, így ennek örültem. TÖk jól is ment a buli, de aztán barátom megszavazott egy jáátékot, h azt játszuk, amit szeretek is, de plyan h.lye feállást találtak ki, h élvezhetetlen volt így, és ő meg az ismerősünk, akinél korábban voltunk kimentek vizipipázni az udvarra. Ezzel semmi baj nem lett volna, de több mint 2 óra után se jöttek be, én kimenni nem tudtam mert nagyon fáztam, ücsörögni meg nem akartam a hidegbe, így bent unatkoztam, mert a játék nem volt túl jó. Aztán kitalálták a többiek, h kimennek kettőjükhöz ők is. Itt mondtam azt, hogy akkor én elindulok haza, mert nem akarok egyedül ücsörögni a házba, ekkor már hajnali 1 volt, nyűgös is voltam, fáradt is, fáztam is, a legkevésbé sem vágytam arra, h az esőben kint ücsörögjek. Szóval elintultam, mondtam a barátomnak h hazamegyek (mármint hozzájuk), erre ő, h akkor ezek szerint vége a bulinak részünkről, mert jön ő is, hiába mondtam h nyugodtan maradjon, ő is eljött.


Nagyon mérges volt rá, amiért kiment több mint 2 órára, hisz én miatta utazok minden hétvégén, ő sosem jön hozzánk, és még ilyenkor sem tudunk együtt szórakozni, mert ilyen magánpartizásba kezd, és ez nagyon rosszul esett, mert ezt vártam egész héten.


Azóta nagyon szégyenlem magam, hogy hisztiztem és elrontottam a bulit, de kicsit rá is mérges vagyok még, amiért ezt csinálta.


(Lehet tini problémának tűnik, de nem vagyunk már tinik)


2016. júl. 20. 20:34
 1/8 anonim ***** válasza:
24%
Hagyj neki azért egy kis magánszférát is, ne mássz a nyakára egyfolytában. Lehet hétköznap nem tud találkozni a barátaival, így eldumálgattak aznap éjjel egy kicsit. Nem lóghattok egymáson minden percben, mert akkor hamar tönkremegy a kapcsolat, mert megfojtod ezzel.
2016. júl. 20. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
68%
Azért mondanám, hogy túlreagálod, mert utána hazament veled rögtön. Ha ottmaradt volna, miután kijelented, hogy hazamész, akkor azt mondanám, hogy jogos a kiakadásod, de így felesleges. Lehetett valami oka, amiért inkább "magánpartyzott", mert pl a másik személyt még ritkábban látja, mint téged vagy mert annak az illetőnek volt valami kibeszélnivalója, amit csak kettesben/kis társaságban szeretett volna megdumálni valakivel, és a barátod volt ott erre. Ha ez után simán azt mondta volna, hogy jójó menjél haza, én még maradok, az már kevésbé érthető. De simán elhet, hogy ő azt hitte, hogy te jól érzed magad benn... Amikor meg látta, hogy nem, rögtön ment veled haza. Gondolom ha kimentél volna hozzá szólni, hogy kicsim, gyere be mert unatkozok és kint meg hideg van, akkor bemegy/ hazamegy veled.
2016. júl. 20. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudtál egy felsőt vagy egy kabátot kérni az ott lakótól,hogy felvehesd és kimenj?
2016. júl. 20. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Én azt nem értem, miért mindig csak te mész hozzá, és ő sosem??? Én a részemről már ezen kiakadnék, mert mi az, hogy csak te erőlteted meg magad?
2016. júl. 20. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Úgy is fáztam, volt nálam pulcsi meg kabát is, de ha fáradt vagyok, akkor még a meleg szobában is képes vagyok fázni, de ezt még tetézte a fürdőszoba kritikus helyzete, mert állt a vízben, így még a zoknim is csupa víz volt.


De amúgy igazatok van, tényleg nem mondtam neki, hogy unatkozok. Hogy lehet ezt megtanulni, hogy a férfiak és a nők nem ugyanúgy gondolkoznak? Több, mint 2 éve vagyunk együtt, de nem bírok ehhez hozzászokni, hogy mindent mondani kell, mert ami nekünk nőknek magától értetődő, arra egy férfi lehet, h még csak nem is gondol.


Ugyan nem szoktunk veszekedni, viszont úgy érzem ez az eltérő gondolkodásmód egy csomó félreértést szül, borzasztó.


Azért én utazom, mert neki nincs pénze, nem tudott a suli miatt dolgozni tanévközbe, most meg a szakmai gyakot csinálja, amiért nem kap fizut, tehát a bérletet is alig tudja kigazdálkodni, azért utazom én mindig. Meg talán én jobban hozzászoktam az utazáshoz, mert én már ezt csinálom 5 éve, már szinte meg se kottyan

2016. júl. 20. 20:51
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Hát, most páran le fognak szavazni, de akkor sem csinálnám ezt, 5 éve meg már pláne nem, hogy csak én megyek MINDIG. Legyen akármilyen kifogása, azért ez elég érdekes...
2016. júl. 20. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Nem miatta csinálom 5 éve, hanem mert másik városban tanultam (ő ott él), utazni csak nyáron szoktam hozzá
2016. júl. 20. 20:57
 8/8 anonim ***** válasza:

szerintem tulreagalod

de nembaj, tanulsz a hibadbol es maskor jobban csinalod

azon ne akadj ki, hogy ok mashogy gondolkodnak

mi 9 eve elunk egyutt a parommal boldogan es a mai napig vannak felreertesek amik mindig abbol szuletnek, hogy en a kis fejemben elkepzelek valamit, o a kis fejeben valami tok mast kepzel el es ha egyikunk se nyitja ki a szajat az elkepzeleserol es a vegen ugy alakul a dolog, hogy az vmelyikunknek nem tettszik akkor jon a hiszti...


tessek kinyitni a szadat es mindig kommunikalni ha valami nem vilagos


de ha elfogadsz egy tanacsot, akkor meg azt is kommunikald le ami vilagos, mert lehet hogy neked vilagosnak tunik, de neki nem ;)

2016. júl. 20. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!