Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Már nem bírom vele, mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Már nem bírom vele, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Dió héjában, csak annyi, hogy nagyon fiatalon meg ismertem a páromat, van tőle egy kisfiam és egy kislányom. Az elején nagyon szerelmes voltam bele, de ő már rosszul indított (megcsalt). Megbocsajtottam neki, mert ő volt az első és azóta is csak ő van nekem. 6 éve vagyok vele, de már nagyon nem jó a kapcsolat köztünk. Mindig veszekszunk és ordítunk egymással! Sajnos néha a gyerekek előtt is. Volt már rá példa, hogy meg ütött, olyan is volt hogy gyerekkel a kezemben rancigalt a hajamnal fogva. Pesze én próbáltam védekezni. Most ott tartunk, hogy már a szexet se kívánom vele, már nem az van mint régen, erőltetve tudom csak eljutatni magam a csúcsra :/ egy tahó nagyon sokszor, néha már úgy érzem, hogy csak azokon a napokon kedves, ha szexet akar! Ami vann hogy másfél két hétig nincs. Alapjában véve mondható normálisnak is, de lusta, mintha túl agresszív lenne a fiúnkkal is, nem bántja, de ahogy beszél vele és bánik vele.. Néha nagyon undorodom tőle, folyton zabál és már nem ad magára, úgy kell zavarni mint egy gyereket hogy mossa már meg a fogat. Nem igényes már! Minden nap veszekszunk valamin, mint ha már nem szeretném. Már nem becsül úgy mint az elején, pedig tenyleg nem csaltam meg soha! Ő volt nekem eddig csak, szex terén is. Amikor el jutok arra a pontra, hogy veg, akkor mindig azt mondja, hogy úgy se találnék magamnak senkit, mert a két gyerek miatt. Én pedig ilyenkor azzal marasztalom magam, hogy vannak hibái, de az kinek nincs? És ha már veszekszem valakivel akkor már a gyerekeim apja Legyen. :(

Nem tudom mit csináljak, nem vagyok mellette Boldog, soha nem lep meg (nem gondolok nagy dologra, csak pl. Hogy reggeli az ágyba, egy szál virág. .)

Ha haza jön a munkából sose jön oda hogy szia szerelmem és egy puszi , ha nem csak annyi. Na mit főztel? Hol voltál? Stb :(

Állandóan csak fogdos, sose simogat meg, ha szólok hogy állj le akkor veszekszik velem, hogy a feleségem vagy bameg nem érhetek hozzád? Ha pedig hagyom akkor meg 1,5 perc után azt veszem észre, hogy a ,,méhembem", de én nemm kívánom öt. .

Bocsi ha hosszú voltam. A


2016. jún. 13. 07:13
1 2 3 4 5 6 7
 41/62 anonim ***** válasza:
100%

De beveszik, 3 hónapos munkakeresési szándék nyilatkozat kell hozzá. Én vagyok a 24 éves szintén egyedülálló anyuka. Tessék bolti eladónak menni, oda tapasztalat nélkül is felvesznek. Persze nem álomállás de legalább önálló leszel. Értem én hogy nagy a szája a srácnak de egy lakhatással rendelkező anyukától sosem fogják elvenni a gyerekeit, főleg ha ilyen picik. Sajnos nem vagy tisztában a helyzeteddel, és hiszel a kiabálásainak. Gondolom nem iszol, nem drogozol, nem veszélyezteted a gyerekeket. Dobj össze önéletrajzot, járj végig pár boltot. Most nem azért, de olyan 60 körüli gyeddel, 36 ezres gyessel, 28 ezres cspvel, plusz a gyerektartással, ami kb 30 ezer a két gyerekre alsó hangon, még munka nélkül is ki lehet jönni saját lakással. Szedd össze magad, tessék csak elmondani a szülőknek, hogy a párod ver és fenyeget, máris nem fognak annyira mellette állni.


Ismétlem állami bölcsibe így felveszik, és nem tudja elvenni a gyerekeid! Megverni azt megtud, de szépen ki kell hívni a rendőrséget.


Rakd ki a szemét hapsit a házadból minél hamarabb, mert a gyerekeid idejével, a családmintával, amit nap mint nap látnak nem lehet játszani, mert beépül. Ijesztő, de menni fog.

2016. jún. 13. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/62 A kérdező kommentje:
Minden képpen kitalalok valamit, de mond meg nékem hogyan ? Egyik napról a másikra mondjam, hogy pakolja és menj?úgy se fog! (Rendőröket nem akarok bele vonni, sajnos volt egy verekedés aminél ott voltak a gyerekeim, egy másik férfi bele kötött és össze verekedett a párommal, rendőrségi úgy lett belőle, félek hogy a gyam hatóság ramszallna,ha kihívnam a rendorseget) sokszor mondtam már neki, hogy valljuk szét és próbáljuk meg külön, meg ha úgy se megy akkor vissza költözhet, erre a válasz az volt, hogy hagyjal mar, menj te. .
2016. jún. 13. 09:50
 43/62 anonim ***** válasza:
Mondom én, csak a kifogások. Hogy szeretnél lelépni ha mindenre vagy egy kifogásod, hogy miért nem?
2016. jún. 13. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/62 A kérdező kommentje:
Nem kifogások, valós félelmek!
2016. jún. 13. 09:57
 45/62 anonim ***** válasza:
Nem a te házadban laktok?
2016. jún. 13. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/62 anonim ***** válasza:
Én éjszakás műszak után ezt már nem bírom követni.
2016. jún. 13. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/62 anonim ***** válasza:
De, ezek mind-mind csak kifogások.
2016. jún. 13. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/62 A kérdező kommentje:
De, az én lakasom, de felújítottuk és ez által szerinte már közös!
2016. jún. 13. 10:00
 49/62 anonim ***** válasza:
100%
:((((((((((((( én feladom, ne haragudj de reménytelenül önállótlan, életképtelen és buta vagy
2016. jún. 13. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/62 A kérdező kommentje:
😑 azért köszönöm az erőfeszítést!
2016. jún. 13. 10:06
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!