Szerintetek ha valaki stílusban változik az elég ok a szakításra?

Mert ha nem vesz fel magassarkút, nem hord szoknyát, csak szolidan sminkel és nem viselkedik kecsesen akkor ez egyenlő azzal hogy nem szép?

Szerinted miről beszélek épp most? Pont arról, hogy elvesztettem azt a nőt akibe beleszerettem, aki csinos, aki szexi, akiért megbolondulok. Helyette kaptam egy babát, aki két lábon jár, olyan ruhákat hord, amiket plázában kap meg stb.

Nekem ebben nincsen semmi szexi és amikor mi összejöttünk eszében sem volt így viselkedni.

stílusra is változott. Most direkt írtam hogy nem csak öltözködésileg, erre fel ezzel jöttök hogy ruhában szexelünk.

Nem laza, nem hülyéskedik hanem ezt a kecsességet tolja nekem. Meg ilyen betanult mozdulatokat csinál, irritál őszintén. Imádom, de ez mindig is visszataszító volt nekem, nincs olyan hogy "nem szeretem" csak nem ebbe szerettem bele, két külön dolog. Egész életemben gyülöltem a magassarkú+szoknya+kecses csajok viselkedését, szerintem baromi irritáló, erre fel az én ellentétes viselkedésű és öltözködésű szexi barátnőmből lett egy ilyen nem tudom milyen nő.

Az se zavarna ha meghízna, tényleg nem. Már volt pocakosabb (olyan átlagos kategória), sportosabb testalkatú, meg vékonyabb is, mindhármat ugyanúgy imádtam. De ezt a stílusváltozást ezt nem tudom lenyelni, olyan mintha reggel más ember nézne rám az ágyból. Szexelni ruha nélkül szexelünk, de nem kívánom meg. Általában estig ruhában van, meg tolja azt az új stílusát vagyis reggel és este között nekem már merevedésem sincs ellenben régen elég sokat volt.

Nem azt mondom hogy tornacipőt hordjon veszek neki nike-t is ha kell, az meg már nem kislányos. Egyszerűen nem értem, mit rontottam el. Én ugyanaz az ember vagyok, ugyanúgy imád, de ő meg változik mellettem és nagyon nem jó irányba. És akkor odabújik és azt kérdezgeti hogy mi a gond meg hogy elkezd fogdosni vagy valami és látja hogy nem nagyon akarom és akkor olyat szól hogy "nem akarod?" mondom "most nincs kedvem" és akkor azt mondja hogy "oké". Egyik énem sajnálja, a másik énem pedig nem. Azt meg főleg nem értem hogy a 4 fal között miért ad magára úgy, mintha valami fotózásra menne, és vesz fel ilyen irritáló kényes ruhadarabokat, ami szerintem nem is kényelmes otthonra.

Egyébként azon gondolkozom hogy mivel sokat mentem el pszichológushoz vele még akkor, elmegyek hozzá, és beszélgetek róla kicsit, hátha valami depresszióból maradt vagy önismereti probléma vagy valami. Mert ilyen nem létezik hogy valaki 180 fokban forduljon, gyakorlatilag az összes jegye ami eddig vonzó volt, átment a ló másik oldalára, viszont az előző énjét meg szinte tökéletesnek véltem. Feladni nem szeretném, még ha lelkileg én is sérülök benne, mert nem látom okát annak hogy mit vétettem. Főleg annak tudtában hogy régen jót röhögtünk az ilyen stílusú nőkön mint amilyen most ő. (csak úgy poénosan nem elítélően).

Nem hiszem, mert amúgy nagyon aranyos, és hát ő folyton mindig nézi azt hogy mi jó nekem mi nem, kompromisszum nagyon a kapcsolatunkban nem kell, mert általában mindig hozzám alkalmazkodik (persze van önálló akarata), vagyis pl. ha szexre kerül a sor, ő sose mond nemet, egyszer nem mondott még, viszont ha én azt mondok, akkor ő azt kérdés nélkül tiszteletben tartja, meg egyébként sokat bújik és ilyenek, meg úgy nagyon érezteti hogy szeret, de úgy tényleg igazán. Vagyis úgy érzem egyébként hogy ő egyre komolyabban gondolja velem én meg úgye már nem annyira.

Csak azt nem értem hogy minek erre ez a stílusváltozás, mert pont erre nincs szükségünk.